lelaci oldala

Isten hozott a weboldalra

Lugosi Viktória: Harry Potter és a sötétség

Döbbentem bámulom a tévét. Ahogy mérsékelt reménnyel kapcsolgatok, hátha valami értelmeset találok, megüti a fülem egy mondat, és leragadok. A Harry Potter könyvek szörnyű veszélyesek, és borzasztó ártalmasak – mondja egy tanárnõ. Nem a nyugdíjkorhatár közelébõl, amolyan orrára csúszott szemüvegű, mákos hajú, viharvert típus szól hozzám, hanem fiatal, épp hogy harmincas, trendy, szolárium, diszkrét smink. Hű, a mindenit, gondolom és figyelek. Mert, ugye, én sem állítom, hogy a szerzõ a parnasszusról szólna hozzánk, varázsolni nem tudó muglikhoz, de ha mi a gyerekkorunkban nyugodtan élvezkedhettünk indiános regényeken, akkor a mieink egy Légy jó mindhalálig és egy Két Lotti között már miért is ne izgulhatnának azon, ki kapja el a cikeszt a kviddicsmeccsen? (Nem baj, ha nem értik. Ha van a környéken egy 10-12 éves, készséggel elmagyarázza. Tuti!) Az indulatos tanárnõ, aki a nemzedék megrontásától fél, magyarázattal is szolgál. Szerinte a Harry Potterrel nem az az elsõdleges baj, hogy a gyerekek elhiszik, hogy varázsolni lehetséges, és a könyv becsapja õket. Vélhetõen õ is érzi, hogy ez nem lenne túl erõs érv, hiszen akkor mi van a lámpásból elõbújó szellemmel, a hétfejű sárkánnyal, hogy a többit nem is említsünk, vagy más merítésbõl Jónással, a cethal gyomrában. Hanem az a nagy veszély – mondja –, hogy miután mágia valóban létezik, erre nem lehet felhívni a gyerekek figyelmét. Mert jó mágia nincs, csak rontó!

Húhúúú! A kijelentés még a stúdióban is érezhetõen figyelemre készteti az amúgy tapsgépre parírozó közönséget. A tanárnõnek azonban még mindig vannak rejtett tartalékai. Azt mondja, hogy talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy ha a középkorban évszázadokig üldözték a boszorkányokat, akkor annak csak volt valami oka! Még ha mára el is felejtettük ezt az egészet. (A tanárnõ itt vélhetõen a gyógynövények és a keleti orvoslás analógiájára utalt, de ez sosem derült ki.)

Hát, a hit, az ugye, sokra képes. Nemrég az uszodában elmesélte egy kislány, hogy náluk az iskolában az igazgató néni betiltatta a Harry Pottert. Tilos elolvasni! Az ugyanis ellenkezik a keresztény világnézettel, az egy ördögi könyv. Kérdezem tõle, honnan tudja, ha bele se nézett. Azt mondta, az neki elég, ha az igazgató néni mondta. Meg azt is, hogy az fekete mágiáról szól, ezért az igazgató néni a szüleiket is megkérte, bele se olvassanak, mert az Isten megbünteti õket.

Elbizonytalanodtam. Mert akkor mi van a bűvészekkel, a csiribi-csiribákkal? Az illúzionistákkal, a meseirodalom varázslókkal terhelt részével? És tessék mondani, akkor megint az egész világ hülye? De hát engem arra tanítottak, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartani a hitét. Az pedig erõs. Olvasom, hogy Dél-Afrikában minden nyolcadik lányt megerõszakolnak. Utoljára egy öthónapos csecsemõt. Hír is csak azért lett belõle, mert úgy tűnik, a baba túléli a történteket, az pedig mégiscsak szenzáció. Arrafelé ugyanis abban hisznek, hogy aki szüzekkel szeretkezik, az kigyógyul az AIDS-bõl. A helyi adatok szerint pedig minden nyolcadik lakos HIV-pozitív. Ezen a ponton visszasírom a boszorkányégetést.

Amikor ezeket a sorokat írom, advent van. Szeretem a fenyõ illatát, a fényeket és tetszik az adventi várakozás, a fahéjillatú készülõdés. Mások hitét tiszteletben kell tartani, erre tanítottak. Hivatalból hallgatom hát Hegedűs Lóránt adventi prédikációját. A Pest környéki kisvárosban dugig a művelõdési ház. Az ünnepi műsorban gyönyörű bukovinai székely népmese szól, a Kecskés együttes Jézus születésérõl énekel, amikor is 12 õrangyal köti a bokrétát. Milyen szép kép! A „bibliás pap” is ezért jött. Csak istenhez fohászkodik, nem akar politikáról beszélni, megtette azt már elõtte Balczó András. Felhívta a figyelmet a veszélyre, hogy az MSZMP hátán felkapaszkodnak majd a zsidók is, tessék vigyázni. Piano az egész, ahogy az ünnephez illik. A lelkész is csak annyit mond (a tömörítésért elnézést):

„Legyünk éberek! Kedves testvéreim, adventi várakozás idején nõ a sötét és fohászkodunk Istenhez, el ne hagyj Uram! Az Adventi várakozás éberségre ösztönöz. Pál apostol útmutatása is így szól: [a lelket el ne altassátok!] Adjunk hálát az Úrnak, hogy egyre több ember akar éber lenni. Szükség van a szeretet igehirdetésére, de ez csak akkor vezet el Krisztushoz, ha a legbátrabb cselekedetekre indítja az embereket.”

A gyertyák lobognak, a tömeg pisszenés nélkül figyel. Az arcokon révedezõ mosoly. Szép ez. Senki sem kérdezi, mi a legbátrabb cselekedet. Én sem akarom. Inkább istentisztelet ez, mint pártrendezvény. No meg a lelkész is figyelmeztet, hogy az ellenoldal hisztérikus, és lelkükben vad törzsi sovinizmus munkál.

Hazamegyek, és a sötét oldalról mesélek a gyereknek. A Harry Potterbõl. Seprűs repülésrõl, varázsitalokról és csodálatos lényekrõl. Fél. De nem a Harry Pottertõl, a sötétségtõl. Neki fel tudom gyújtani a villanyt.

Harry Potter – buzdítás mágiára
vagy visszatérés az olvasáshoz?

A Harry Potterról szóló könyvek szinte egymás után jelennek meg – eddig már több mint 30 nyelven. Joanne K. Rowling hét kötetet tervezett, amelyekből az ötödik 2002-ben jelenik meg. Időközben a filmváltozat is elkészült és hódító útra indult: a napokban a német mozikat töltik be a rajongók ezrei. Mindeközben a negyedik kötet nagy hírverés közepette hagyta el a nyomdát, s az éjfélkor kiszállított könyvre ezrek vártak a könyvesboltok előtt. Vajon ez az egész csak a reklámfogások és a marketing eredménye lenne? A történelem során talán még sosem nyilvánult meg ekkora érdeklődés egy könyv iránt, a Biblián kívül. És ezt a könyvet nemcsak nyomtatják és eladják, hanem olvassák is. Gyermekek és felnőttek egyaránt nagy érdeklődéssel bújják. Lehet, hogy ebben kell keresni sikerét is? Mert Harry Potter nemcsak a gyerekek kedvelt olvasmánya, hanem a felnőtteké is.

Miért vonzza a gyermekeket Harry Potter?

E vonzalom oka mindenekelőtt a szerzőnő mesés írásában rejlik, és a szereplők, a színhelyek, az események sokaságában. A történetek erkölcsi üzenetet hordoznak, amiből azonban a gyerekek nem mindig vonják le a következtetést, hogy „ez nekem is mond valamit”, „ez engem szólít meg”, „ez rám vonatkozik”. A kötetek dramaturgiája is említésre méltó. A szerző állandó feszültségben tartja az olvasót, szinte le sem lehet tenni a könyvet, annyira felkorbácsolja az érdeklődést. Továbbá nem lehet mindjárt látni, hogy ki tartozik a jók közé, és kik képezik a gonoszok csoportját.

Vonzók még a fiatal olvasók számára a jellemzések. Potter és barátai tekintélyes varázslók ugyan, de nem szuper hősök. Csak az összefogásban nyilvánul meg erejük.

Mit találnak a felnőttek a Harry Potter-könyvekben?

Mindenekelőtt szembetűnő, hogy Harry ironizálja magas szintű technikával rendelkező társadalmunkat. De visszatükröződnek azok a jelenségek is a kötetekben, amelyekkel naponta találkozunk az életben, s a rejtett irónia rávezet bennünket a helyes szemléletre. Ilyen jelenség a bürökrácia, amely a varázsló belügyminisztériumában uralkodik, a személyi kultusz, amellyel az egyik varázslót veszik körül. De megtalálható a könyvben a szenzációkra éhes újságírás és egy-egy csapatért való eltúlzott szurkolás ismérvei is.

Veszélyes mágia?

Az Amerikai Egyesült Államokban, majd Angliában, Németországban és Horvátországban is komoly kritikusok vették górcső alá a könyvet. A legszélsőségesebb álláspontot a zágrábi Kána cikkírója képviseli, aki kimondottan romboló hatásúnak ítéli a Harry Potter-könyveket. Fő érve, hogy veszélyes mágiáról, sőt sátánizmusról van szó. Tény azonban, hogy a könyvben senki sincs szövetségben vagy kapcsolatban a sátánnal, és a varázslás világában is csak akkor jelenik meg a rossz, amikor valaki megszegi a szabályokat. Érdekességként kell még megemlíteni azt is, hogy Harry, a varázslás világának kutatója egyedül sohasem tudja legyőzni a rosszat. A varázslást is úgy mutatja be a szerző, mint valamit, amit nagyon nehéz elsajátítani, és kizárólag a jóra, a hasznosra lehet fordítani. A salzburgi dogmatika tanár, Gottfried Bachl szerint nemhogy nincs sátánizmus a könyvben, hanem egy egész sor etikai, erkölcsi eszményre talál benne az olvasó. Ezek közül ki kell emelni a szolidaritást mindenfajta teremtménnyel, a barátságot, az igazságosságot, a médiumok, az iskola és a babonaság kritikáját, a faji megkülönböztetés és a rabság elleni fellépést, az önfeláldozó anyai szeretetet stb.

A könyv végén azonban nincs teljes győzelem a gonoszág fölött. De ez a mi valóságunk is: mindennap meg kell vívnunk a rossz elleni harcunkat.

Harry Potter tehát sokat mondhat az elmélyült olvasónak (ezért fontos, hogy a szülők mikor adják a gyerek kezébe, hogy érti-e már az üzenetet) és egybekötheti a nemzedékeket. Korunk vizuális világában, amikor a képernyő az imádott bálvány a családokban, Harry Potter visszavezet az olvasás „édességéhez”.

Előző | Tartalomjegyzék | Következő

Kedves Testvérek!

 J. K. Rowling írónő Harry Potter sorozata első három kötetének elolvasása után úgy éreztük, érdemes kiemelni egy s mást ebből a döbbenetes olvasmányból azok kedvéért, akiknek nincs idejük elolvasni, vagy - ami a jobbik eset - még nem adták a gyermekük kezébe. Az idézetek önmagukért beszélnek. 

       A történet főhőse egy tizenegy éves fiú, aki rádöbben, hogy varázslói képességekkel rendelkezik. A színhely egy boszorkány- és varázslóképző iskola. (Bővebben ld. Gál Péter: Harry Potter-láz - kinek jó? (Új Ember, 2001. január 21.)

       Az első kötet az újdonság erejével hat, lebilincselően izgalmas. Az író ördögi ügyességgel szövi a történet szálait, melyet gyermekeink számára kiváló magyar fordításban kínál “fogyasztásra” a kiadó.

I. kötet

118. oldal

“- Félig Fej Nélküli? Hogyan lehet valaki félig fej nélküli?

- Így - felelte ingerülten a szellem, azzal megfogta a bal fülét, és rántott egyet rajta. Erre az egész feje kibillent a helyéből, és a vállára dőlt, mintha csuklópánt rögzítené a nyakához. Valaki bizonyára megpróbálta lefejezni őt, de nem végzett elég alapos munkát.” /.../

119. oldal:

“A diákok között valóban ott ült egy borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe, köpönyegét vérfoltok szennyezték.”

237. oldal

“Harry már indult volna a tetem felé, mikor egy zörej megtorpanásra késztette. A tisztás szélén álló bokor megremegett... és a következő pillanatban egy csuklyás alak bukkant elő a sötétből. Előregörnyedve, szinte négykézláb mászott, mint egy zsákmányra éhes bestia. Harry, Malfoy és Agyar megkövülten meredtek rá. A csuklyás idegen a tetemhez érve megállt, majd az állat oldalán tátongó seb fölé hajolt, és inni kezdte az egyszarvú vérét.

- AAAAAAAAAAAAH!

Malfoy rémült ordítással sarkon fordult, és hanyatt-homlok elmenekült - nyomában Agyarral. A csuklyás felemelte a fejét, és Harry szeme közé nézett. Onnan, ahol a száját lehetett sejteni, csöpögött a vér. Aztán gyorsan felegyenesedett, és sebes léptekkel elindult Harry felé. A fiúnak a rémülettől földbe gyökerezett a lába.”

             A második kötet az elsőhöz hasonlóan hátborzongató, de van benne valami új is: a gusztustalanság. Újra meg újra előforduló mozzanatai a hányás, a böfögés, a bűz; gyakori színhely egy mocskos vécé; egy tanuló büntetése az, hogy a féregmaradványokat kell lesúrolnia a padokról, egy másiké, hogy ágytálakat kell kisikálnia; szinte nincs olyan oldal a kötetben, ahol valami gyomorforgató anyag, testnedv, állati testrész, stb elő ne kerülne. Rendkívül figyelemreméltó a mandragórákról szóló két idézet is:

II. kötet

90-91. oldal

“Bimba egy sor mély tálcára mutatott. A tanulók néhány lépéssel közelebb mentek hozzá, hogy jobban lássák a tálcák tartalmát. Legalább száz, szabályos rendben ültetett, kicsiny, vöröseszöld növény sorakozott bennük. Harry nem látott rajtuk semmi rendkívülit, és fogalma sem volt, mit értett Hermione a mandragóra “sikolya” alatt.

- Vegyetek egy-egy fülvédőt! - utasította a tanulókat Bimba. /.../ Bimba professzor is felvett egy rózsaszín és bolyhos darabot, majd feltűrte talárja ujját, megfogta az egyik bozontos levelű kis növényt, és erőteljes rántással kihúzta a földből.

Harry meglepetten felkiáltott - amit persze senki sem hallott.

A föld alól gyökér helyett egy apró, sáros és nagyon-nagyon csúnya csecsemő bukkant elő. A bőre halványzöld, márványos mintájú volt, és a levelek egyenesen a fejéből nőttek ki. Hallani sem kellett, úgyis látszott rajta, hogy torkaszakadtából bömböl.

Bimba professzor nagyobbfajta virágcserepet vett elő az asztal alól. Nedves, fekete komposztot szórt bele, és abba ültette a mandragórát, olyan mélyre, hogy csak a bozontos levele látszott ki. Miután végzett, letisztogatta a kezét, és felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy elmúlt a veszély.” 

 221. oldal:

“...Madam Pomfrey örömmel jelenthette, hogy a mandragórák szeszélyesek és titkolózók lettek, vagyis egyértelműen elérték a serdülőkort. Egyik délután Harry hallotta, amint a tanárnő bizakodó helyzetjelentést adott Fricsnek.

- Amint eltűnnek a pattanásaik, készen állnak az újabb átültetésre. Azután pedig már nemsokára felapríthatjuk és megfőzhetjük őket.” 

148. oldal:

“A falra szerelt csorba és foltos tükör alatt ütött-kopott mosdókagylók sorakoztak. A nedves kőpadló sápadtan fénylett a még pislákoló pár gyertyacsonk világában. A vécéfülkék ajtajairól foltokban lepergett a festék, sőt az egyik félig le is volt szakadva a zsanérról. /.../

Harry és Ron is közelebb mentek. Hisztis Myrtle a vécétartályon lebegett, és egy pattanást piszkált az állán.”

51. oldal:

“Egy közeli szekrényben egy párnán pihenő aszott kezet, egy csomag vérfoltos kártyát és egy üvegszemet állítottak ki. A falakról vicsorgó maszkok meredtek le rá, a pulton emberi csontok hevertek, a mennyezeti kampókon pedig rozsdamarta, hegyes műszerek lógtak.”

108. oldal:

“Az átok gyomron találta a fiút, és ledöntötte a lábáról.

-Ron! Ron! - sikoltozott Hermione. - Nem esett bajod?

Ron kinyitotta a száját, de beszéd helyett hatalmasat böfögött, és egy maroknyi meztelen csiga potyogott az ölébe. /.../

Ron öblöset böfögött, és dupla adag csigát adott vissza a természetnek. /.../

Azzal ismét lebukott, és újabb csigarajt köpött a lavórba.” (110. old.), stb.

127. oldal:

“Elviselhetetlen bűz csapta meg az orrukat. Az asztalon nagy, rothadó halak és szénné égett pogácsák hevertek szép ezüsttálakon; a birkabecsináltban nyüzsögtek a férgek, a sajtot pedig vastag, zöld penészréteg borította. /.../ ...egy délceg szellem odasuhant az asztalhoz, leguggolt, és száját kitátva átsétált egy bűzlő lazacon.”

A harmadik kötet valamivel kevésbé undorító; az első három könyv közül ez a “legkedélyesebb”. Az alábbiakat emelnénk ki belőle:

III. kötet

81. oldal:

“A táncoló lángnyelvek fényében egy hórihorgas, köpönyeges alak körvonalai rajzolódtak ki. A jövevény arcát mélyen lehúzott csuklya takarta. Harry pillantása lefelé siklott, s amit látott, attól görcsbe rándult a gyomra. A köpeny résén egy zöldesszürke, nyálkásan fénylő, cafatos kéz lógott ki. Mintha egy oszló vízihulla keze lett volna... /.../ Azután hosszú, elnyújtott hörgés hallatszott a csuklya alól: az arctalan alak mély lélegzetet vett...”

129-130. oldal: (A mumus különféle alakokban jelenik meg a gyerekeknek:)

“...egy vérfoltos, bepólyált múmia tűnt fel. Nehézkes, merev léptekkel elindult Parvati felé, két karja lassan felemelkedett...”

“...beesett, zöldes arcú, földig érő, fekete hajú nőalak jelent meg - egy sikítószellem. Hatalmasra tátotta a száját, s a termet földöntúli hang töltötte be - hosszú, panaszos sikoly...”

“A kísértet farkát kergető patkánnyá változott, abból ... tekergő-vonagló csörgőkígyó lett, abból pedig ... egy csupasz, véres szemgolyó. /.../ A szemgolyó helyét egy levágott kéz vette át, ami nyomban a tenyerére fordult, és rák módjára mászni kezdett.”

“Többen felsikoltottak. Két méter magas óriáspók közeledett Ron felé, csáprágóját fenyegetően csattogtatva.”

221. oldal:

“A terem ismét sötétbe borult, és Harryt megcsapta a dermesztő hideg. A dementor hörögve beszívta a levegőt, rothadó kezével Harry után nyúlt, és ...”

 310-311. oldal:

“Az alak olyan volt, mint egy két lábon járó holttest. Derékig érő, csimbókos haja féig eltakarta halálfejszerű, vigyorgó arcát. Állkapcsára és pofacsontjára mintha rászáradt volna a viaszsárga bőr; csak a sötét szemüregek mélyén megcsillanó fény jelezte, hogy él.”

343. oldal: (a mandragórák után /ld II. kötet/ a csecsemő ismét egy visszataszító kép részeként:)

“Pettigrew sírva fakadt, s ettől csak még vissztaszítóbb látványt nyújtott; ahogy ott kuporgott a padlón, olyan volt, mint egy csúnya, kopaszodó óriáscsecsemő”

353. oldal:

“Érezte a dementorok borzalmas auráját, s hörgő sóhajaik gonosz szélviharként kavarogtak körülötte. A legközelebb álló dementor mintha habozott volna - azután felemelte rothadó kezeit, és hátrahajtotta csuklyáját.

A kámzsa alól a vak halál arca bukkant elő. A feleslegessé vált szemüregeket vékony, szürkés hártya nőtte be. Nem úgy a szájat... a sötéten ásító, alaktalan lyukon halálhörgést idéző zajjal süvített be a levegő... /.../

...érezte a jeges lehelletet... vele végeznek hát elsőként... az oszló test bűze megcsapta az orrát...”

            Az idézetek korántsem merítik ki a könyv teljes iszonyat-tárházát. Ahhoz azonban ennyi is elegendő, hogy képet adjon arról, mit is olvasnak a gyermekeink.

             11 éves fiunk sem kivétel: ő is viharos gyorsasággal elolvasta mind a 4 eddig megjelent kötetet. Ezután olvastuk Gál Péter atyának az  Új Emberben megjelent cikkét, majd pedig meghallgattuk e témáról szóló előadását is, melyben sok szempontból, nagyon világosan elhelyezte a fent idézett könyveket a mai valóság palettáján (sokat segített, hogy korábban olvastuk A New Age keresztény szemmel című könyvét is).

             Ekkor az események időrendi sorrendje miatt már csak egyetlen lehetőségünk maradt: gyermekünkkel beszélgetve “helyére tenni” mindazt, amit olvasott.

            Mindezt azzal kezdtük, hogy először megkérdeztük tőle, hogy mit gondol a könyvekről. Először azt válaszolta, hogy olvasás közben és utána is sokszor félelmet és szorongást keltett benne, amit olvasott. Arra is volt példa, hogy - ami egyébként nem szokott nála előfordulni - este a félelemtől és szorongástól nem tudott elaludni, és azt is kérte, hogy a villanyt hagyjuk égve éjszakára.

            Ezután - leegyszerűsítve, hogy a gyermekünk számára érthető legyen - a következőkben fogalmaztuk meg a véleményünket:

1. Mi a jó ebben a könyvben?

- Az, hogy nagyon izgalmas;

- Az, hogy Harry, a főhős a jó oldalon áll, és az egyes kötetek végén a jó győz.

 2. Mi rossz a könyvben?

            - Az, hogy félelmetes, szorongást kelt;

A visszataszító, hátborzongató, undorító dolgok nem Istentől valók. Isten nem kelt bennünk fölöslegesen félelmet, szorongást, hiszen szeretetből teremtett mindnyájunkat. Életünk folyamán Őhozzá kell egyre közelebb kerülnünk. Ezen az úton - a nehézségek ellenére is - egyre több örömmel tölt el bennünket az Úristen közelsége.

A hozzá vezető úton kísértésekkel is találkozunk. Ezek a bukott angyalnak, a sátánnak az erőfeszítései, aki mindent megtesz azért, hogy megakadályozza azt, hogy egyre közelebb kerüljünk Istenhez. Félnünk azonban nem kell tőle, hiszen mi az Úr Jézushoz tartozunk, aki legyőzte “e világ fejedelmét”. A gonosz kísértéseit imádsággal az Úr Jézus segítségével mi is legyőzhetjük.

             - Az, hogy elfogadtatja és megszeretteti a gyerekekkel a főhős homlokán lévő jelet (amely a sátánizmus egyik jele) és a varázslást (mágiát) - ugyanakkor rossznak, ostobának, gonosznak tünteti fel a muglikat (akik nem varázsolnak).

Természetfeletti képességek és történések nélkül is boldogok lehetünk.

            - Az, hogy van benne MESE, és van benne VALÓSÁG, de annyira összekeverve, hogy a gyerekek nem tudják, mi igaz benne, mi nem.

3. Mi igaz a könyvben?

            - Valóban létezik egy (Voldemortnak megfelelő) gonosz hatalom: a sátán. Ő a bukott angyal, aki teremtmény, és Jézus legyőzte már.

            - Varázslás, mágia valóban létezik.

A mágia ma hazánkban is egyre szélesebb körben terjed sokféle formában (pl. sok esetben a gyógyítás “természetfeletti” energiával; amulettek, “bűvös kövek”; jóslás, stb).

Bejegyzett egyesület “A Magyar Boszorkányszövetség”. Vannak családok Ukrajnában, Skóciában, az USA-ban, stb, ahol valóban nemzedékről nemzedékre száll a mesterség és a varázserő. Ezek az emberek sohasem keresztelkednek meg, és aktívan keresztényellenesek. 

 4. Mi nem valós a könyvben?

            - A valóságban nem létezik vérfarkas, dementor, troll, baziliszkuszkígyó, mandragóra, hippogriff, egyszarvú, stb.     

             - Nem igaz, hogy az embernek elég a bátorság és a mágia, meg az összetartás ahhoz, hogy megszabaduljon a gonoszságtól, vagy urától, a “Voldemort”-tól.

A könyv e téren az önmegváltást sugallja.  

             - A valóságban az ember magától nem kap rendkívüli, “titkos” képességeket.

“Különleges”, természetfelettinek tűnő képességeket adhat az embernek a Szentlélek (karizmák, adományok) - de valamilyen szinten a gonosz lélek is. A mai okkult divat idején ez utóbbi elég gyakori.

Bizonyos nem keresztény beavatásokban pénzért érkezik a sötét erő, és “csodák” tételével is utánozni próbálja a Szentlelket. Akik a sátán erejét hívják segítségül, azok egyre több és egyre súlyosabb testi-lelki problémát okoznak saját maguknak és másoknak.

Valódi csodákat, gyógyulásokat ad a Szentlélek. Ekkor azonban arról van szó, hogy az Úristen meghallgatja a tiszta szívű ember hittel mondott imádságát, és válaszol - nem pedig úgy, mint a mágiában, ahol valaki saját magáénak vallja a titkos erőt, és annak különös hatásait is saját dicsőségének tartja.

             - Nem igaz az, hogy a mágia jó.

A Szentírás több helyen (pl. Mtörv 18, 10, Jer29,8) beszél arról, hogy a mágia nem kedves az Úr előtt. Az Egyház is arra int, hogy tartózkodjunk az ilyen praktikáktól. “A mágia és boszorkányság valamennyi fajtája, melyek úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak felett, mintha szolgálatukba tudnák kényszeríteni őket, és természetfeletti hatalomhoz jutnának általa embertársaik felett - még ha az egészségét akarnák is visszaadni vele -, súlyosan vétenek a vallás erénye ellen” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 2117).

A Harry Potter-könyv arra világít rá, hogy a keresztény hit arctalan ellensége ma új alakot öltött. Nyomtalanul eltűnt a korábbi évtizedek ateizmusa. Ma már nem kérdés, van-e természetfeletti lét. Ma mindenki hisz - mindenben. Az értékeket összemosó új gnoszticizmus “Új Korszakát” éljük: ez a New Age. Résen kell lennünk. Tanulhatunk a II.-III. évszázad keresztényeitől, akik úrrá tudtak lenni a gnoszticizmus “egyvelegesítő” gondolatvilágán.

A fentiekben elsősorban arra törekedtünk, hogy gyermekünk számára minél egyszerűbben, világosabban fogalmazzuk meg a véleményünket.

A beszélgetésen kívül a legfontosabb, amit gyermekeinkért tehetünk, hogy imádkozunk értük. Azért, hogy egész életükben hűségesen az Úristen útján járjanak és egyre közelebb kerüljenek Hozzá.

Abban a reményben, hogy ez az összefoglalás gyermekeink javára válik, szeretettel köszöntünk Benneteket:

Budapest, 2001. február 20-án

M. Balázs és Krisztina

A webmester megjegyzése a fenti cikkhez:

- keresztény szemszögből nézve veszélyesek e művek, mert szinte észrevétlenül, s így alig tetten érhető módon fejtik ki romboló hatásukat.

- ezek miatt akkor tudjuk csak javasolni gyermekek részére a könyv(ek) elolvasását, ha biztosítható, hogy egy közösségben/osztályban, a hittan tanár vagy más keresztény hívő felnőtt által helyére kerülnek a könyvben szereplő értékrendi dolgok.