MENÜ

lelaci oldala
Isten hozott a weboldalra

Anthony de Mello
(jezsuita atya, 1931-1987)
A  C S E N D  S Z A V A


ÁTALAKULÁS
VÉGZET
NAGYSÁG
HELYESLÉS
JOBBRAFORDULÁS
SZAVAK
ILLÚZIÓ
ÚJJÁSZÜLETÉS

FELFEDEZÉS
MEGÉRKEZÉS
KÖNNYEDSÉG
SZENTSÉG
MENNYORSZÁG
ALKALMATLANSÁG
VIRRASZTÁS

ÁTALAKULÁS

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
-Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

VÉGZET

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
-Te alakítod a végzetedet.
-De arról én nem tehetek, hogy nőnek születtem.
-Hogy valaki nőnek születik, az nem végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.

NAGYSÁG

-Az a baj a világgal -mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnőni.
-Mikor mondhatjuk valakiről, hogy már felnőtt? -kérdezte az egyik tanítvány.
-Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármiről is.

HELYESLÉS

Egy asszony, fia halálán érzett nagy bánatában a Mesterhez fordult vigaszért. A Mester türelmesen végighallgatta, amíg kiöntötte szívfájdalmát, majd szelíden így szólt:
-Kedvesem, én nem tudom letörölni a könnyeidet. Csak arra tudlak megtanítani, hogyan tedd őket szentté.

JOBBRAFORDULÁS

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
-Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.
-Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.
Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
-Gazdag leszek megint?
-Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

SZAVAK

A tanítványok elmerülve vitatkoztak Lao-ce mondásán, amely így hangzott:
      Akik tudják, nem mondják;
      Akik mondják, nem tudják.
Amikor a Mester belépett, megkérdezték, pontosan mit jelentenek e szavak. Ő azt kérdezte tőlük:
-Melyiketek ismeri a rózsa illatát?
Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester:
-Most foglaljátok szavakba!
Mindegyikük hallgatott.

ILLÚZIÓ

-Hogyan nyerhetem el az örök életet?
-Az örök élet most van. Élj a jelenben!
-Dehát a jelenben élek, vagy nem?
-Nem.
-Miért nem?
-Mert még nem dobtad el a múltad.
-Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.
-A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

ÚJJÁSZÜLETÉS

-Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást - mondta a Mester.
-Én fokozatosan szakítok a múltammal.
-A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat műve.
Később még hozzátette:
-Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökkenésekkel.

FELFEDEZÉS

-Segíts Istent megtalálni!
-Senkisem segíthet ebben.
-Miért nem?
-Ugyanazért, amiért senkisem segíthet a halnak, hogy megtalálja az óceánt.

MEGÉRKEZÉS

-Könnyű-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?
-Egyik sem.
-Hogyhogy egyik sem?
-Úgy, hogy ilyen nincs is.
-De akkor hogyan érünk célba?
-Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.

KÖNNYEDSÉG

Egy embernek, aki tétovázott elkezdeni a lelki életet a lemondásoktól és az erőfeszítésektől való félelme miatt, azt mondta a Mester:
-Mennyi erőfeszítésbe és önmegtagadásba kerül kinyitni a szemet és látni?

SZENTSÉG

Annak a prédikátornak , aki állandóan azt hangoztatta, hogy építsük be Istent az életünkbe, a Mester ezt mondta:
-Ő már ott van. A mi feladatunk az, hogy ezt észrevegyük.

MENNYORSZÁG

A tanítványtól, aki szinte megszállottan a halál utáni élettel foglalkozott, megkérdezte a Mester:
 - Minek foglalkozol a másvilággal?
 - Lehetséges-e nem gondolni rá?
 - Persze.
 - Hogyan?
 - Úgy, hogy már most a mennyben élsz.
 - És hol a mennyország?
 - A jelenben; itt és most.

ALKALMATLANSÁG

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy maga az "Isten" szó és fogalom a végső akadálya annak, hogy elérjünk
istenhez. Ez annyira felbőszítette a helyi papot, hogy hirtelen dühében beállított a Mesterhez a kérdés
megvitatására.
 - Miért ne segíthetne az "Isten" szó eljutni magához Istenhez? - kérdezte a pap.
 - Természetesen segíthet - válaszolt nyugodtan a Mester.
 - De hogyan lehet valami segítség is, meg akadály is?
 - A szamár, amely a kapuig hoz, nem az az eszköz, amely által bejutsz a házba.

VIRRASZTÁS

-Van valami, amit én magam tehetnék azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
-Körülbelül annyi, amennyit azért tehetsz, hogy a Nap reggel felkeljen.
-De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezővé teszel számomra?
-Hogy biztosan ébren legyél, amikor a Nap kezd felkelni.


 

 

 

 

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Anthony de Mello S. J.
(1931-1987)
A csend szava - Egy perc bölcsesség

Az angol eredeti címe és kiadója: One Minute Wisdom, Gujarat Sahitya Prakash, Gujarat, India, 1985.
Fordította: Török Ferenc
Copyright for the Hungarian translation: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, 1991.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
http://hitbenhat.freeweb.hu/esot.htm
http://www.tau.hu/irodtar/letoltheto/ma-csend.pdf

Egy perc bölcsesség

- Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? - kérdezte egy tanítvány.
- Természetesen - mondta a Mester.
- De egy perc az túlságosan rövid?
- 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.
A Mester késõbb azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:
- Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
Elképedt tanítványaihoz azután így szólt a Mester:
- Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?
Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat mûve.


A Mester a következõ kis történetekben nem egyetlen személy. Lehet õ hindu guru, taoista bölcs, zsidó rabbi, keresztény szerzetes vagy szufi misztikus. Lehet õ Laoce és Szókratész, Buddha és Jézus, Zarathusztra és Mohamed. Tanítását megtalálhatjuk Kr. e. a VII. században és Kr. u. a XX. században. Bölcsessége a Kelet és a Nyugat bölcsessége egyaránt. De számítanak-e a történelmi elõzmények egyáltalán? Végül is a történelem csak a megnyilvánulások, és nem a valóság leírása; a tanítások, nem pedig a csend jegyzéke.
A következõ mini-történetek mindegyike csupán egyetlen percet vesz igénybe. Valószínûleg elképesztõnek, ingerlõnek, vagy egyenesen értelmetlennek találja az olvasó a Mester nyelvezetét. Bizony, nem könnyû olvasmányi De nem is használati utasításnak szánom, hanem arra, hogy felrázzon. Oly bölcsesség rejtõzik benne (nem a nyomtatott szavakban, nem is a történetekben, hanem a szellemében, hangulatában, légkörében), amelyet a köznapi beszéd nem képes kifejezni. Az oldalakat olvasva és a Mester rejtélyes nyelvezetével küszködve, lehet, hogy öntudatlanul ráéreznek majd a csendes tanításra, amely a könyvben megbúvik; felébrednek és átalakulnak. A bölcsesség a következõt jelenti: megváltozni anélkül, hogy a legkisebb erõfeszítésünkbe kerülne; az átalakulás, akár hiszik, akár nem, csupán a valóságra való ráébredés, arra a valóságra, melyet szavakkal nem lehet kifejezni, mert azokon túl van.
Aki olyan szerencsés lesz, hogy felébred, az megérti majd, hogy az a legszebb nyelv, amelyet nem beszélnek, az a legszebb cselekedet, amelyet nem végeznek, s az a legnagyszerûbb változás, amely nem szándékos.
Figyelmeztetés: Csak kis adagokban olvassa a meséket - alkalmanként egyet vagy keltõt. A túladagolás csökkenti a hatásukat.


Csodák

Egy ember keresztül-kasul utazta a vi1ágot, csakhogy személyesen meggyõzõdhessen a Mester hírének valódiságáról.
- Milyen csodát telt a Mestered? - kérdezte az egyik tanítványtól.
- Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Felnõttkor

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:
- Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?
A tanítvány megdöbbent.
- De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.
-S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen?


Odafigyelés

- Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?
- Hallgatással - mondta a Mester. - És hogyan kell hallgatnom?
- Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg.


Képtelenség

A Mester állandóan egy téglával kapargatta annak a szobának a padlóját, ahol a tanítvány leült elmélkedni. A tanítvány elõször boldog volt, azt gondolván, hogy ezzel ellenõrzik a koncentrálóképességét. Amikor azonban a zaj már elviselhetetlen lett, kitört:
- Mi az ördögöt csinálsz itt? Nem látod, hogy elmélkedem?
- Csiszolom a téglát, hogy tükör legyen belõle - mondta a Mester.
- Õrült vagy? Hogyan tudsz téglából tükröt csinálni?!
- Nem vagyok õrültebb, mint te! Hogyan tudsz puszta önmagadból elmélkedõt csinálni?!



Világosság

- Ne keressétek Istent - mondta a Mester -; csak nézzetek, és minden világossá válik számotokra.
- De hogyan nézzünk?
- Minden egyes alkalommal, ha néztek valamit, csak azt lássátok, ami valóban
ott is van.
Mivel a tanítványok nem értették, a Mester megmagyarázta.
- Például ha a holdat nézed, csak a holdat lásd, és semmi mást.
- Hogy a csudába tudna valaki mást látni, mint a holdat, ha azt nézi?
- Egy éhes ember sajtnak nézheti. A szerelmes pedig kedvese arcát láthatná benne.

Vallás

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem idõt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet? - Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.



A lelki élet útja

Bár a Mesternek aznap éppen hallgatási fogadalma volt, egy utazó csak egyetlen szóért könyörgött, amely életútján vezérelhetné. A Mester barátságosan bólintott, fogott egy darab papírt, s ráírt egy szót: "Tudatosság." A látogató meghökkent.
- Ez túl rövid. Volna olyan szíves egy kicsit bõvebben kifejteni?
A Mester visszavette a papírt, s ráírta "Tudatosság, tudatosság, tudatosság."
- De mit jelentenek ezek a szavak? - kérdezte az idegen kétségbeesve.
A Mester a papírért nyúlt, s azt írta: "Tudatosság, tudatosság, tudatosság azt jelenti, hogy TUDATOSSÁG."


Virrasztás

- Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel felkeljen.
- De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket kötelezõvé teszel számomra?
- Hogy biztosan ébren legyél; amikor a nap kezd felkelni.


Jelenlét

- Hol keressem a megvilágosodást? Itt.
- Mikor nyerem el? - Éppen most.
- De akkor miért nem érzem?
- Mert nem látsz.
- Mit kellene látnom?
- Semmit, csak nézz.
- Mire?
- Amire a szemed rápillant.
- Másként kell valahogy néznem? - Nem, a közönséges nézés jó lesz. - Nem úgy nézek állandóan?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned. Többnyire valahol máshol vagy.

Mélység

A Mester így szólt az üzletemberhez: - Ahogy a hal elpusztul a szárazföldön, úgy pusztulsz el te is, amikor belegabalyodsz a világ dolgaiba. A halnak vissza kell térnie a vízbe, neked pedig a magányba.
Az üzletember megrémült.
- Fel kell adnom az üzletemet, és kolostorba kell vonulnom?
- Nem, nem. Tartsd meg az üzletedet, s térj vissza a szívedbe.



A legbelsõ

A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani.
- Menj, ülj be a celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre - mondta a Mester.
- De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes.
- Igenis van cellád.
Nézz magadba.


Karizma

A tanítvány zsidó volt.
- Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?
- Hogyan tudhatnám én azt? - mondta a Mester.
- A te Bibliád azt mondja, hogy Ábrahám vendégszeretõ volt, és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és Isten vele volt. Dávid az országot uralta, És Isten õt is kedvelte.
- Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem?
- igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!



Harmónia

Hagyományos módszerei ellenére a Mester nem sokra tartotta a tradíciókat és a szabályokat.
Egyszer vita támadt az egyik tanítvány és a lánya között, mert a férfi nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lánya tartsa magát azokhoz a szabályokhoz, melyeket vallásuk elõír a párválasztásban.
A Mester nyíltan a lány pártjára állt.
A tanítvány persze nagyon meglepõdött, hogy pont egy szent ember tesz ilyet. A Mester így szólt hozzá:
- Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerûen játszók, mintsem szabályok szerint.

Megértés

- Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?
- Imával.
- Akkor miért nem kaptam még meg? - Mert nem jó helyen imádkoztál.
- Hol kellene imádkoznom? - Isten szívében.
- Hogyan juthatok oda?
- Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli, hogy megbocsássanak neki.



Illúzió

- Hogyan nyerhetem el az örök életet? - Az örök élet most van. Élj a jelenben!
- Dehát a jelenben élek, vagy nem? - Nem.
- Miért nem?
- Mert még nem dobtad el a múltad.
- Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.
- A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.


Prófécia

- Az igazság tanítómestere akarok lenni.
- Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?
- Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?
- Akkorra felnõsz odáig, hogy megszokod.


Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
- Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.
- Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét. Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
- Gazdag leszek megint?
- Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.


Gyakorlatiasság


Az egyik nõi tanítvány a lakodalmát tervezte, s kijelentette, a szegények iránti szeretetbõl meggyõzte a családját, hogy vessék el azt a szokást, hogy a szegényeket az asztal végére ültetik. Majd a szegények kerülnek a fõhelyre, a gazdagokat pedig az ajtó mellé ültetik. Beszédét befejezve a Mesterre nézett, várva annak helyeslését.
A Mester egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt:
- Kedvesem, ez nagyon szerencsétlen megoldás lenne. Senki sem örülne a lakodalomnak. A családod szégyenbe kerülne, a gazdagok megsértõdnének, a szegények pedig éhesek maradnának. A fõhelyen ugyanis annyira feszélyezve éreznék magukat, hogy nem mernének eleget enni.


Tudatlanság

A fiatal tanítvány eszének akkora híre volt, hogy tudósok a világ minden tájáról a csodájára jártak, s tanácsot kértek tõle.
Amikor az uralkodónak egy tanácsadóra volt szüksége, elment a Mesterhez, és megkérdezte:
- Mondd, a fiatalember tényleg annyit tud, mint ahogy állítják róla?
- Az igazat megvallva - mondta a Mester kényszeredetten -, a fiú annyit olvas, hogy fogalmam sincs, mikor lenne ideje arra, hogy tudjon is valamit.


Mítoszok

Egy másik alkalommal pedig ezt mondotta:
A Mester párbeszédek és rövid történetek segítségével tanított, amiket a tanítványok örömmel - és néha csalódottsággal hallgattak. Valami mélyebbre vágyódtak ugyanis.
A Mester azonban hajthatatlan maradt. Minden ellenvetésükre csak annyit mondott:
- Értsétek meg, kedveseim, az ember és az Igazság között a legrövidebb út egy kis történet.
- Ne vessétek meg a rövid történeteket! Ahogy az elveszett aranyérmét egy fillérnyi gyertyával találják meg, úgy a legmélyebb igazságot is egy rövid történet segítségével,



Boldogság

- Idegroncs vagyok. A kosz! A bûz! A zaj! Az õrültség határán vagyunk mindannyian!
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm, bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Boldogság? - Idegroncs vagyok. A kosz! A bûz! A zaj! Az õrültség határán vagyunk mindannyian!
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtõl csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörû az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!


Elmélkedés


Az egyik tanítvány elaludt, és azt álmodta, hogy a mennyországba került. Meg-lepetésére ott találta a Mestert és a többi tanítványt is, akik ültek és elmélkedtek.
- Hát ez a paradicsomi boldogság? - kiáltotta.
- Hogyan, hisz a földön is éppen ezt csináltuk!
Egy hangot hallott, ami ezt kiáltotta: - Szerencsétlen! Hát azt hiszed, hogy
ezek a meditálók a mennyországban vannak? Éppen ellenkezõleg, a mennyország van az elmélkedõkben.


Realizmus

A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
- Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csaltam, hát jól elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szembe nézett, és azt mondta:
- Ha én a helyedben lennék, mostantól fogva csak a földszinten játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve követelték:
- Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
- Mert tudtam, hogy úgysem bírná megállni - hangzott a Mester egyszerû és mély értelmû magyarázata.



Beszéd

A tanítvány már alig bírta türtõztetni magát, hogy el ne mondja a pletykát, amit a piacon hallott.
- Várj egy percig - intette a Mester. - igaz az, amit el akarsz nekünk mondani?
- Nem gondolnám. - Hasznos?
- Nem, egyáltalán nem az. - Szórakoztató?
- Nem.
- Hát akkor minek hallgassuk meg?

Lelki megkönnyebbülés

A Mester úgy tartotta, hogy semmilyen szó sem rossz, ha azt megfelelõ összefüggésben alkalmazzák.
Amikor azt mondták neki, hogy az egyik tanítványa hajlamos a káromkodásra, megjegyezte:
- Úgy tartják, hogy a durva beszéd olyan lelki megkönnyebbülést nyújthat, amit az imádság nem adhat meg.

Pletyka

Az egyik tanítvány megvallotta azt a rossz szokását, hogy továbbadja a pletykákat. A Mester komiszul azt mondta:
- Ha csak továbbadnád, az nem volna olyan nagy baj, de még meg is toldod.



A mozgás

A tanítványokhoz, akik állandóan a bölcsesség szavaiért nyaggatták, a Mester így szólt:
-A bölcsességet nem lehet szavakban kifejezni. Az a cselekvésben nyilvánul meg. De amikor azt látta, hogy a tanítványok hanyatt-homlok vetették magukat a munkába, hangosan felnevetett és azt mondta:
- Ez nem cselekvés, hanem mozgás.

Bebörtönzöttség

- Te roppant büszke vagy az intelligenciádra - szólt a Mester az egyik tanítványhoz.
- Olyan vagy, mint az az elítélt, aki büszke a börtöncellájának nagyságára.

Azonosság

- Hogyan keressük az egységet Istennel?
- Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.
- Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
- Értsd meg, hogy az nincs ott.
- Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
- Nem egy, de nem is kettõ.
- Hogyan lehetséges ez?
- A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy. Nem is kettõ.

Megkülönböztetés

Így szólt a faképnél hagyott szeretõ: - Egyszer már megégettem magamat.
Soha többé nem leszek szerelmes.
- Olyan vagy - mondta a Mester -, mint az a macska, amelyik elhatározta, hogy soha többé nem ül le, mert amikor ráült a kályhára, megégette a fenekét.

Gépiesség

Egyszer a Mester azt kérdezte tanítványaitól, hogy melyik a fontosabb, a bölcsesség vagy a cselekvés. A tanítványok egyhangúlag válaszoltak:
- A cselekvés, természetesen. Mi haszna van annak a bölcsességnek, amelyik nem nyilvánul meg a cselekvésben?
- És mi haszna van-kérdezte a Mester - annak a cselekedetnek, amelyik egy meg nem világosult szívbõl származik.

Bálványozás

A tanítványhoz, aki roppant tisztelettudó volt, így szólt a Mester:
- A fény visszaverõdik a falról. Miért tiszteled a falat? Légy figyelmes a fényre!


Elkerülés

A turista, miután végignézte a volt Mesterek képeit a templomban, azt kérdezte:
- Vannak még mesterek a Földön? - Van még egy - mondta a vezetõ.
A turista kijárta, hogy találkozhasson a Mesterrel, s ezzel a kérdéssel kezdte:
- Hol találhatók ma nagy mesterek? - Utas! - kiáltotta a Mester.
- Uram! - válaszolt tisztelettel a turista.
- Hol vagy TE?

Végzet

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
- Te alakítod a végzetedet.
- De arról nem én tehetek, hogy nõnek születtem.
- Hogy valaki nõnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el nõi mivoltodat, s mit hozol ki belõle.


Újjászületés

- Szakíts teljesen a múltaddal, és elnyered a megvilágosodást - mondta a Mester.
- Én fokozatosan szakítok a múltammal.
- A növekedés fokozatosan történik, de a megvilágosodás egy pillanat mûve.
Késõbb még hozzátette:
. Vegyük például az ugrást. A szakadékon nem juthatsz át kis szökellésekkel.

Álmok

- Mikor nyerem el a megvilágosodott állapotot?
- Amikor majd látsz - mondta a Mester.
- Mit kell látnom?
- Fákat, virágokat, a holdat és a csillagokat.
- Dehát ezeket mindennap látom.
- Nem. Amiket látsz, azok papír fák, papír virágok, papír holdak és papír csillagok. Mert nem a valóságban élsz, hanem a szavaidban és a gondolataidban.
Ráadásul még kedvesen ezt is hozzátette:
- Sajnos, papír életet élsz, és a halálod is csak papír halál lesz.

Átalakulás

A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a Mester:
- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban. Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szõnyeggel borítani az egész földet.

Reakció

Azt kérdezték a Mestertõl, hogy milyen megfontolások alapján választja ki a tanítványait. Ezt válaszolta:
- Engedékenyen és alázatosan viselkedem. Akik gõgösen és fennhéjázva reagálnak alázatosságomra, azokat azonnal elutasítom. Azokat pedig, akik alázatos viselkedésemért tisztelnek, hasonló gyorsasággal küldöm el.

Filozófia

Mielõtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami biztosítékot akart szerezni a Mestertõl.
- Meg tudod mutatni az életünk célját? - Nem.
- Legalább az élet értelmét? - Azt sem.
- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli életet?
- Nem.
A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítõleg így szólt:
- Mi haszna , ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem érezted és élted azt? Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a pudingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.

Túlélés

A tanítvány mindennap ugyanazt a kérdést tette fel:
- Hogyan találom meg az Istent?
S minden egyes alkalommal ugyanazt a misztikus választ kapta.
- Vágyakozással.
- Dehát én teljes szívembõl vágyom erre. Akkor miért nem találom meg õt? Egyik nap a Mester együtt fürdött a folyóban ezzel a tanítvánnyal. A víz alá nyomta a fejét, a szerencsétlen persze elkeseredetten kapálózott, hogy kiszabaduljon. Következõ nap a Mester kezdte el a beszélgetést.
- Miért küzdöttél annyira, amikor a víz alatt tartottalak?
- Mert levegõért kapkodtam.
- Majd ha megkapod a kegyelmet, hogy úgy kapkodj Isten után, mint a levegõ után, akkor megtalálod õt.

Menekülés

A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtõzz e1 az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Erõszakmentesség , Figyelemelvonás

Egy kígyó már annyi embert megmart a faluban, hogy alig-alig mert valaki is kimenni a földekre. A Mestert viszont annyira szentnek tartották, hogy az a hír járta róla, hogy megszelídítette a kígyót, és meggyõzte, ne alkalmazzon erõszakot.
A falubelieknek nem is tartott sok idõbe, míg felfedezték, hogy a kígyó valóban ártalmatlan lett. Kõvel hajigálták és a farkát ráncigálták.
A jócskán megkínzott kígyó bekúszott egy éjjel a Mesterhez panaszkodni. De a Mester azt mondta:
- Barátom, az a baj, hogy abbahagytad az emberek ijesztgetését!
- De hiszen te tanítottál arra, hogy gyakoroljam az erõszakmentességet!
- Én azt mondtam, hogy a marást hagyd abba, nem a sziszegést!
Vita tört ki egyszer a tanítványok közt afelõl, hogy mi a legnehezebb feladat: leírni azt, amit Isten Szentírásként kinyilatkoztatott, megérteni azt, amit a Szentírásban kinyilatkoztatott, vagy pedig megmagyarázni a Szentírást másoknak, miután valaki megértette azt. Amikor a Mester véleményét kérdezték, így szólt:
- Van még valami, ami még ezeknél is nehezebb.
- Mi az?
- Úgy láttatni meg veletek, tökfejek, a valóságot, amilyen az valójában.

Hazatérés

- Három fokozat van az ember lelki fejlõdésében: a testi, a lelki és az isteni - mondta a Mester.
- Mi a testi fokozat? - kérdezték a buzgó tanítványok.
- Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.
- És a lelki?
- Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokba, s a fa már nem fa, a hegy pedig már nem hegy többé.
- És az isteni?
- Ah, az a megvilágosodás - mondta a Mester kuncogva -, amikor a fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.

Terméketlenség

A Mester semmire sem tartotta a tudós értekezéseket. A "bölcsesség gyöngyszemeinek" nevezte õket.
- De ha gyöngyszemek, akkor miért veted meg õket? - kérdezték a tanítványok.
- Láttatok valaha is elültetett gyöngyszemet kihajtani? - hangzott a válasz.

Szótlanság

- Mi a haszna a tanulástoknak és az áhítatotoknak? Bölcs lesz-e a szamár attól, hogy könyvtárban él, vagy szentté válik-e a templomban lakó egér?
- Mire van hát szükségünk? - Szívre.
- Hogy szerezhetjük meg?
A Mester nem szólt semmit. De mit is mondhatott volna, amibõl nem kreáltak volna tudományt, vagy nem tették volna meg áhítat tárgyává?

Megérkezés

- Könnyû-e a megvilágosodás útja, vagy nehéz?
- Egyik sem.
- Hogyhogy egyik sem?
- Úgy, hogy ilyen nincs is.
- De akkor hogyan érünk célba?
- Sehogy sem. Ez egy utazás távolság nélkül. Hagyj fel az utazással, és megérkezel.


Fejlõdés

A következõ nap azt mondta a Mester: - Haj, könnyebb utazni, mint megállni. A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni.

Tudattalanság

- Hol találom meg Istent?
- Itt van éppen veled szemben. - De akkor miért nem látom?
- Miért nem látja a részeg a saját házát? Késõbb még hozzátette a Mester: - Találd meg, hogy mi az, ami részeggé tesz. Hogy láss, józannak kell lenned.

Felelõsség

A Mester vándorútra indult az egyik tanítványával. A falu szélén belefutottak a kormányzóba, aki azt hitte, hogy a falu nevében jöttek õt köszönteni.
- Igazán nem kellett volna, hogy zavartassátok magatokat a köszöntésemmel. - Téved, fenség - mondta a tanítvány.
- Mi vándorúton vagyunk. De ha tudtuk volna, hogy jön, még nagyobb gonddal készültünk volna köszöntésére.
A Mester nem szólt egy szót sem. Estefelé azt mondta:
- Miért kellett neki megmondanod, hogy nem õt jöttünk köszönteni. Nem láttad, hogy mennyire zavarba jött?
- Ha nem mondtuk volna meg az igazat, nem vétkeztünk volna avval, hogy becsaptuk õt?
- Nem mi csaptuk volna be - mondta a Mester. - Õ csapta volna be saját magát.

Ateizmus

A tanítványok legnagyobb örömére a Mester azt mondta, hogy szeretne egy új inget a születésnapjára. Megvették a legjobb anyagot. Eljött a szabó is a faluból, hogy méretet vegyen a Mesterrõl. Azt ígérte, ha Isten is úgy akarja, az ing készen lesz egy héten belül.
Elmúlt a hét, a Mester elküldte a tanítványokat a szabóhoz, õ maga pedig izgatottan várt az új ingre. A szabó azonban azt mondta:
- Egy kis késés történt. De ha Isten is úgy akarja, holnap készen lesz.
Másnap azt mondta a szabó:
- Sajnálom, nincs kész. Jöjjetek holnap újra, s ha Isten is úgy akarja, akkor biztosan kész lesz.
Másnap a Mester azt mondta:
- Kérdezzétek meg tõle, hogy mikor lesz kész az ing, ha Istent kihagyja az egészbõl.

Kivetítés

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

Értékrend

A legenda szerint Isten elküldött egy angyalt a Mesterhez ezzel az üzenettel:
- Kérj egy millió évet, s én megadom neked. Vagy egy milliószor milliót. Meddig akarsz élni?
- Nyolcvan évig - válaszolt a Mester tétovázás nélkül.
A tanítványok megrémültek.
- De Mester, ha egy millió évig élnél, gondold meg, hogy hány nemzedék gyarapodna a bölcsességedbõl.
- Ha egy millió évig élnék, az embereket inkább az érdekelné, hogy hogyan hosszabbítsák meg az életüket, s nem a bölcsesség.

Függõség

Egy tanítványnak, aki minden bizalmát a könyvekbe vetette, azt mondta a Mester:
- Egy ember jött a piacra vásárlólistával a kezében, de elvesztette. Amikor legnagyobb örömére megtalálta, mohón elolvasta, vigyázott rá, míg bevásárolt, aztán pedig eldobta, mint egy haszontalan papírdarabot.

Hagyni magától

- Mit kell tennem a megvilágosodásért?
- Semmit.
- Hogyhogy semmit?
- Semmit, mert a megvilágosodás nem a cselekvésbõl jön. Az történik.
- Tehát sohasem lehet elérni?
- Ó, de még mennyire, hogy lehet!
- Hogyan? Könnyedség - Úgy hogy nem teszed.
- És mit teszek azért, hogy ezt elérjem?
Egy embernek, aki tétovázott elkezdeni a lelki életet a lemondásoktól és az erõfeszítésektõl való félelme miatt, azt mondta a Mester:
- Mennyi erõfeszítésbe és önmegtagadásba kerül kinyitni a szemet és látni?
- Mit tesz valaki azért, hogy elaludjon, vagy hogy felébredjen?

Kifejezés

A vallásos írót nagyon érdekelték a Mester nézetei.
- Hogyan fedezi fel valaki Istent? A Mester csípõsen válaszolt:
- Úgy, hogy csendes elmélkedésekkel fehérre tisztítjuk szívünket, s nem pedig azáltal, hogy a lapokat feketére firkáljuk vallásos szerzeményekkel.
Aztán tudós tanítványaihoz fordult, s rosszmájúan hozzátette:
-S azzal sem, hogy a levegõt beszennyezzük tudálékos beszélgetésekkel.

Felfedezés

- Segíts Istent megtalálni! - Senki sem segíthet ebben. - Miért nem?
- Ugyanazért, amiért senki sem segíthet a halnak, hogy megtalálja az óceánt.


Visszahúzódás

- Hogyan segítsek a világon?
- Megértés által - mondta a Mester.
- És hogyan értsem meg?
- Úgy, hogy elfordulsz tõle.
- De akkor mivel szolgálom az emberiséget?
- Azzal, hogy megérted önmagadat.

Fogékonyság

- Tanulni akarok. Vállalod tanításomat? - Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a Mester.
- Megtanítanál arra, hogy hogyan kell tanulni?
- Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Késõbb az elképedt tanítványainak azt mondta a Mester:
- Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.

Megtérés

A tanítványok egy csoportjának, kiknek minden szíve vágya egy zarándoklat volt, azt mondta a Mester:
- Vigyétek magatokkal ezt a keserû tököt. Föltétlenül mártsátok bele minden szent folyóba, s vigyétek el minden kegyhelyre!
Amikor a tanítványok visszajöttek, a tököt megfõzték, s feltálalták egyfajta szentségi ételként.
- Különös - mondta a Mester ravaszul, miután megkóstolta -: sem a szentelt-víz, sem a kegyhelyek nem édesítették meg!

Okozati viszony

Mindenki nagyon meglepõdött a Mester modern hasonlatán:
- Az élet olyan, mint egy autó. Csendben vártak, mert tudták, hogy a magyarázat sem várat magára sokáig.
- Igen, igen - mondta nagy sokára. - Az autóval messzi tájakra utazhatunk.
Újabb csend.
- De a legtöbb ember elébe fekszik, hagyja, hogy keresztülrohanjon rajta, s aztán szidja az autót a balesetért.

Kényszer

A Mester komoly elhatározást követelt azoktól, akik tanítványai akartak lenni.
De megpirongatta õket, amikor lelkileg túlerõltették magukat a nagy igyekezettõl. A versenyzõ sportolásához vagy a színész játékához hasonló derûs komolyságot vagy komoly vidámságot ajánlott.
És sok-sok türelmet.
- A gyorsan hajtatott virágnak nincs illata - szokta mondani. - A gyorsan megérlelt gyümölcs is elveszti zamatát.

Mérlegelés

A Mester csak nevetett azokon a tanítványain, akik vég nélküli fontolgatásokba merültek, mielõtt elhatároztak valamit. Így fogalmazott:
- Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielõtt egyet is lépnének, egész életüket fél lábon töltik.

Forradalom

Természetesen voltak szabályok a kolostorban, de a Mester mindig óvott a törvény zsarnokságától.
- Az engedelmesség megtartja a szabályokat - mondta. - A szeretet viszont tudja, hogy mikor hághatjuk át azokat.

Utánzás

Miután a Mester elnyerte a megvilágosodást, egyszerû életet élt, mert kedvére valónak találta. Amikor a tanítványok õt utánozva szintén egyszerû életbe kezdtek, kinevette õket.
- Mi haszna van annak, hogy utánozzátok a viselkedésemet - kérdezte -, anélkül, hogy magatokévá tennétek indítékomat? Vagy mi haszna annak, ha átveszitek indítékomat azon szemlélet nélkül, amely létrehozta bennem?
Jobban megértették a mondanivalóját, amikor azt kérdezte:
- Rabbi lesz-e a kecskébõl attól, hogy szakállat növeszt?

Egyedüllét

Így szólt a Mester tanítványához, aki állandóan nála kereste a választ:
- Minden kérdésedre magadban van a válasz - csak tudnod kellene, hogyan keresd.
Egy másik alkalommal meg ezt mondta: -A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának a fényében. Te az enyémet akarod kölcsönkérni. Inkább megtanítalak arra, hogyan készíts lámpát magadnak.


Szemellenzõk

- Ha tekintélyül választasz magadnak - szólt egy csillogó szemû tanítványhoz a Mester-, akkor ártasz magadnak, mert nem vagy hajlandó a saját szemeddel látni a dolgokat.
S egy kis szünet után kedvesen hozzátette:
- Ártasz nekem is, mert nem vagy hajlandó olyannak látni, amilyen vagyok.

Alázat

Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresõje, ezt mondta a Mester:
- Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami, amire mindenek felett szükséged van.
- Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
- Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.

Elfojtás

A ha1á1os ágyán fekvõ Mester hetekig kómában volt. Egy nap aztán hirtelen kinyitotta a szemét, s meglátta kedvenc tanítványát.
- Ugye, sohasem távozol az ágyam mellõl? - kérdezte gyengéden.
- Nem, Mester. Képtelen vagyok rá.
- Miért?
- Mert te vagy a fény az életemben. A Mester nagyot sóhajtott:
- Úgy elkápráztattalak, fiam, hogy még most is képtelen vagy látni a fényt magadban?

Burjánzás

A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési tervét magyarázta
- A növekedés az egyetlen tényezõ, amire a közgazdaságban gondolnunk kell? - kérdezte végül.
- Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó.
- Nem ezt gondolja a rákos daganat is?

Önelfogadás

- Hogyan lehetnék olyan nagy ember, mint te?
- Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester. - Embernek lenni is elég nagy teljesítmény.

Kihívás

Egy komótos tanítvány panaszkodott amiatt, hogy neki sosem sikerült megtapasztalnia a csendet, amit pedig a Mester annyiszor ajánlott.
- A csend csak a tevékeny embereket látogatja.

Jelentéktelen ügy

A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérõ magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál elõtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.

Erõszak

A Mester mindig azt tanította, hogy a bûntudat olyan gonosz érzés, amit el kell kerülni, mint az ördögöt. Minden bûntudatot!
- De nem kell-e a bûnünket gyûlölnünk? - kérdezte az egyik tanítvány.
- Amikor bûntudatod van, akkor nem a bûnödet gyûlölöd, hanem saját magadat.

Ideológia

Egy csoport politikai aktivista azon fáradozott, hogy bemutassák a Mesternek, hogyan változtatná meg ideológiájuk a világot. A Mester figyelmesen hallgatott. Másnap azt mondta:
- Egy ideológia csak annyira jó vagy rossz, amennyire azok az emberek, akik élnek vele. Ha egy millió farkas szervezkedne az igazságosságért, attól még nem szûnnének meg egy millió farkas lenni.

Erkölcs

A tanítványok igen gyakran vitatkoztak a jó és a rossz kérdésérõl. Noha a megoldás egyértelmû volt, máskor nem. A Mester, még ha jelen is volt, sohasem vett részt ezekben a vitákban. Egyszer azonban nem tudott kitérni a kérdés elõl:
- Helyes-e megölni valakit, aki engem akar megölni?
- Honnan tudjam én azt? - mondta. A meghökkent tanítványok visszakérdeztek:
- Akkor hogyan különböztessük meg a jót a rossztól?
- Életetekben haljatok meg magatoknak - mondta a Mester -, méghozzá teljesen. Aztán cselekedjetek úgy, ahogy akartok, és a cselekedetetek jó lesz.

Képzelõdés

- Mi a megvilágosodás legnagyobb ellensége?
- A félelem.
- Honnan jön a félelem? - Tévhitbõl.
- S mi a tévhit?
- Azt hinni, hogy a körülötted lévõ virágok mérges kígyók.
- Hogy nyerhetem el a megvilágosodást?
- Nyisd ki a szemed, és láss! - Mit?
- Hogy egyetlen kígyó sincs körülötted.

Távirányítás

Egy félénk tanítványnak, aki magabiztos akart lenni, azt mondta a Mester:
- A biztonságot mások szemében keresed, s azt hiszed, az a magabiztonság. - Akkor hát ne adjak a mások véleményére?
- Ellenkezõleg! Mérlegelj mindent, amit mondanak, de ne hagyd magad irányítani!
- Hogyan szabadul meg valaki a távirányítástól?
- Hogyan szabadul meg valaki a tévhittõl?

Körülzártság

- Hogy szabaduljak meg a félelemtõl?
- Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?
- Azt mondod, hogy valójában én ragaszkodom a félelmemhez? Ezzel nem értek egyet.
- Gondolj arra, hogy mitõl véd meg a félelmed, s majd egyetértesz. Rájössz az ostobaságodra is.

Tudatosság

- Cselekedetekkel vagy szemlélõdéssel lehet elnyerni az üdvösséget?
- Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön.
- Mit kell látni?
- Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a nyakadon. Hogy a kígyó, amitõl úgy félsz, csak egy kötél a földön.

Alvajárás

A tanítványok, a Mester közlékeny hangulatán felbátorodva, megkérdezték:
- Mondd, mit kaptál a Megvilágosodástól? Istenivé változtál?
- Nem.
- Szentté lettél?
- Nem.
- Hát akkor mi változott?
- Felébredtem.

Belsõ függetlenség

A tanítványoknak nagy fejtörést okozott, hogy a Mester, aki olyan egyszerûen élt, miért nem ítélte el gazdag követõit.
- Bár ritka, mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag szent legyen - mondta.
- Hogyan?
- Amikor a pénznek ugyanaz a hatása a gazdag szívére, mint a bambusznád árnyékának az udvarra.
A tanítványok feszülten figyeltek. A bambusznád árnyéka végigsöpört az udvaron anélkül, hogy egy porszemet is felkavart volna.

Különbözés

A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek.
Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:
- Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.
A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemû ember. Kedvesen válaszolt hát:
- S te, barátom, honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én.
A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendre utasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül, estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt:
- Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tõled.

Teremtés

A Mesterrõl köztudott volt, hogy a forradalmárok pártján állt, még akkor is, ha ezzel magára vonta a kormány haragját. De amikor valaki azt kérdezte tõle, hogy miért nem vesz részt aktívan a forradalomban, ezzel a rejtélyes mondással válaszolt:
Csendesen ülni,
Semmit sem csinálni.
A tavasz jön,
S a fû kizöldül.

Távlat kérdése

A Mester vidám hangulatban volt, a tanítványok pedig kíváncsiskodtak. Azt akarták tudni, hogy volt-e valaha is lehangolt, levert.
Volt.
Akkor meg azt akarták tudni, hogy igaz-e az, hogy állandóan boldognak látszott.
Igaz volt.
Ezek után már csak mindennek a titkát szerették volna tudni.
- Ez a titka - válaszolta -: minden annyira jó vagy rossz, amennyire mi annak tartjuk.

Számûzetés
Mivel a Mester tanítása nem tetszett a kormánynak, kiutasították hazájából. A tanítványoknak, akik azt kérdezték, hogy volt-e valaha is nosztalgiája, nemmel válaszolt.
- De az szinte embertelen, ha valakinek nem hiányzik a szülõföldje - tiltakoztak a tanítványok.
- Nem vagy többé számûzetésben - felelte erre -, ha rájössz, hogy az egész teremtés a te otthonod.


Változás

A látogató történész hajlamos volt a kötekedésre.
- Nem változtatják-e meg cselekedeteink az emberi történelmet? - kérdezte.
- De igen, megváltoztatják - hagyta helyben a Mester.
- S nem változtatta-e meg az emberi munka a földet?
- Természetes, hogy megváltoztatta. - Akkor meg miért tanítod, hogy az emberi erõfeszítéseknek alig van hatása?
- Mert amikor a szél elül, a falevelek tovább hullanak.


Felismerés

Ahogy a Mester öregedett és gyöngült, a tanítványok annál inkább könyörögtek neki, hogy ne haljon meg. Õ azonban így szólt:
- Hogyan is látnátok, ha nem mennék el?
- Mi az, amit nem látunk, amíg velünk vagy? - kérdezték.
De a Mester nem válaszolt. Amikor a halála már a küszöbön állt, a tanítványok újból megkérdezték:
- Mi az, amit majd meglátunk, miután meghaltál?
Kis hunyorítással a szemében válaszolt a Mester:
- Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. Miután meghalok, remélem, észreveszitek a folyót is.

Éleslátás

A tanítványok arról vitatkoztak igen hevesen, hogy mi az emberi szenvedés oka. Némelyik úgy vélte, hogy az önzésbõl származik, mások szerint a tévhitbõl. Voltak, akik azt gondolták, hogy azért szenvedünk, mert képtelenek vagyunk megkülönböztetni a valóságot a képzeletbelitõl. Amikor a Mester tanácsát kérték, ezt mondta:
- Minden szenvedés abból ered, hogy nem tudunk egyedül és csendben lenni.


Függetlenség

Úgy tûnt, hogy a Mestert egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak felõle az emberek. Amikor a tanítványok megkérdezték, hogyan is érte el ezt a belsõ szabadságot, hangosan felnevetett:
- Húszéves koromig egyáltalán nem törõdtem azzal, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Azután viszont állandóan azon izgultam, hogy mit gondol a környezetem. Ötvenedik születésnapom után váratlanul rájöttem arra, hogy a kutya sem törõdik velem.


Hitelesség

A Mestert sohasem érdekelték a diplomák és a tudományos fokozatok. A személyt nézte, nem a bizonyítványt. Egyszer ezt hallották tõle:
- Amikor már van füled arra, hogy meghalld a madár énekét, nem kell a bizonyítványait vizsgálnod.

Álszenteskedés

A Mester nagyon szerette a hétköznapi embereket, s gyanakodva fogadta azokat, akik szentségükben tündököltek. Az egyik tanítványnak, aki a házasság felõl kérte a Mester tanácsát, ezt mondta:
- Semmi esetre se végy el egy szentet.
- Miért ne?
- Mert az a legbiztosabb módja annak, hogy mártírt faragj magadból - hangzott a Mester mosolygós válasza.

Védõoltás

Mindenkinek legnagyobb ámulatára, a Mester látszólag egyáltalán nem törõdött a fiatalok vallásos nevelésével. Amikor az okát kérdezték, ezt mondta:
- Adjatok nekik védõoltást fiatal korukban, s megakadályozzátok, hogy felnõttként megragadhassák a valóságot.

Lelkesedés

Annak a nõnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette õt boldoggá, azt mondta a Mester:
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.

Elõítélet

- Semmi sem jó, vagy rossz, a véleményünk teszi azzá - mondta a Mester.
Amikor megkérték, hogy magyarázza ezt meg, hozzátette:
- Az egyik ember könnyedén megtartotta a vallásos böjtöt a hét minden napján. A másik éhen halt ugyanattól a koszttól.

Totalitarizmus

A tanítványok legnagyobb szégyenkezésére azt mondta egyszer a Mester egy püspöknek, hogy a vallásos emberekben van valami természetes hajlam a durvaságra.
- Miért? - sürgették a tanítványok, miután a püspök eltávozott.
- Mert nagyon is könnyedén feláldozzák a személyeket valamely cél érdekében - mondta a Mester.

Lemondás önmagunkról

Egy befolyásos gyáros kérdezte egyszer a Mestertõl:
- Mivel keresed a kenyeredet? - Semmivel.
- Nem lustaság ez? - nevetett fel a gyáros gúnyosan.
- Az ég szerelmére, már hogy volna az! A lustaság általában a nagyon aktív emberek bûne.
Késõbb a tanítványoknak még ezt mondta:
- Ne csináljatok semmit, s minden megvalósul általatok. A semmittevés nagyon is sok munkába kerül. Próbáljátok meg!

Bölcsesség

A Mester mindig örömmel hallotta, ha az emberek elismerték tudatlanságukat.
- A bölcsesség egyenes arányban növekszik a tudatlanságunk beismerésével - állította.
Amikor magyarázatot kértek tõle, ezt mondta:
- Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint ahogy tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy.

Gazdagság

- Hogy segítene a lelkiség egy ilyen világi emberen, mint én? - kérdezte az üzletember.
- Úgy, hogy még nagyobb lenne a vagyonod - válaszolt a Mester.
- Hogyan?
- Azáltal, hogy megtanítana kevesebbet kívánni.

Különös boldogság

A szerencsétlen tõzsdeügynök rengeteget veszített, s hogy megtalálja lelki békéjét, a kolostorba jött. De túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy elmélkedjen.
Miután elment, a Mester csak ennyit mondott savanyú ábrázattal:
- Akik a földön alszanak, sosem esnek ki ágyukból.

Szeretet

Az újházasok azt kérdezték a Mestertõl: - Hogyan tehetnénk tartóssá a szerelmünket?
- Szeressetek más dolgokat közösen!

Egyetemesség

A Mester rendszerint lebeszélte az embereket arról, hogy kolostorban éljenek.
- Ahhoz, hogy hasznod legyen a könyvekbõl, nem kell könyvtárban laknod - mondogatta.
Még erõteljesebben is megfogalmazta:
- Anélkül is olvashatsz könyveket, hogy valaha is befedd a lábad egy könyvtárba; s lehetsz lelki ember úgy is, hogy sosem mégy templomba.

Áramlás

A tanítványokat leverte a hír, hogy Mesterük haldoklik. A Mester azonban mosolyogva így szólt:
- Hát nem látjátok, hogy a halál teszi remekké az életet?
- Nem. Mi azt szeretnénk, ha sosem halnál meg.
- Ami igazán él, annak meg kell halnia. Nézzétek a virágokat; csak a mûvirágok nem hervadnak el.

Kaland

A Mester az életrõl tartott elõadást. Egyszer - mondotta - találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Kínából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára - a vesztes ejtõernyõ nélkül kiugrott a gépbõl.
- Borzasztó - szörnyülködtek az elképedt tanítványok.
- Valóban - hagyta helyben a Mester -, de ez tette a játékot izgalmassá.
Késõbb még hozzáfûzte:
- Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára.

Korlátozottság

A Mester mindig udvariasan fogadta az egyetemi professzorokat, akik meglátogatták, de sosem válaszolt a kérdéseikre, és sosem merült bele teológiai spekulációikba. Tanítványainak, akik nagyon csodálkoztak ezen, így magyarázta meg:
- Hogy tudna valaki az óceánról mesélni a kútban lakó békának, vagy az istenirõl beszélni azoknak, akik beszûkítik magukat saját fogalmaikba?

Elkötelezettség

Bár a Mester szívélyes volt összes tanítványához, azt mégsem tudta elrejteni, hogy jobban kedveli azokat, akik a "világban" éltek - a házasokat, a kereskedõket, a földmûveseket -, azoknál, akik visszavonultak a kolostorba. Amikor rákérdeztek ennek az okára, így válaszolt:
- Az a lelkiség, amit tevékeny életben gyakorolnak, összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint a visszavonultságban gyakorolt lelkiség.

Természet

Az elõadó azt fejtegette, hogy a modern világban a fegyverkezésre költött összegnek csak egy kis töredéke is megoldhatná az egész emberiség anyagi gondjait. Az elõadás után a tanítványok persze feltették a logikus kérdést:
- De miért ilyen ostobák az emberek?
- Azért - mondta a Mester ünnepélyesen -, mert az emberek megtanultak nyomtatott könyveket olvasni, de elfelejtették, hogyan kell olvasni a nem nyomtatottakat.
- Mondj egy példát ez utóbbira!
De a Mester nem szólt semmit. Késõbb a tanítványok kitartó kérdésére így felelt:
- A madarak dalai, a méhek zümmögése mind az Igazságot harsogják. A fû és a virágok mind az Utat mutatják. Hallgassatok és nézzetek, mert így kell a nem nyomtatott könyveket olvasni!

Mennyország

A tanítványtól, aki szinte megszállottan a halál utáni élettel foglalkozott, megkérdezte a Mester:
- Minek foglalkozol a másvilággal? - Lehetséges-e nem gondolni rá?
- Persze.
- Hogyan?
- Úgy, hogy már most a mennyben élsz.
- És hol a mennyország?
- A jelenben; itt és most.

Jelenlét

Amikor a tanítványok lelkiségi modellt kértek a Mestertõl, amelyet utánozhatnának, a Mester csak ennyit szólt:
- Pszt! Hallgassatok!
S ahogy a kolostoron kívül az éjszaka neszeit hallgatták, a Mester halkan rázendített a híres haikura:
A földi halálról
tudomást sem véve
énekel a kabóca.

Ráébredés

- Mit kaptál a megvilágosodástól? - Örömet.
- Mi az öröm?
- Ráébredés arra, hogy ha mindent el is veszítesz, csak egy játékszert vesztettél el.

Bizalom

A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a döntõ, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged megtörténni.
Néhány tanítványnak, akiknek ez fejtörést okozott, a következõ kis történetet beszélte el:
Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az így szólt a százlábúhoz:
- Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok bajom van. - Az igazat megvallva - válaszolt a százlábú - egyáltalán nem rendezgetem õket.

Zaj

A Mestert a tanítványai mindennap kérdésekkel árasztották el, melyekre õ könnyedén és kedvesen, de ugyanakkor komolyan és határozottan válaszolt.
Az egyik nõi tanítvány azonban állandóan csak csendben ült. Amikor ennek oka felõl faggatták, ezt válaszolta:
- Szinte egy szót sem hallok abból, amit a Mester mond. Egészen felzaklat a csendje.

Gondolat

- Miért vagy olyan óvatos a gondolattal? - kérdezte a filozófus. - A gondolat az egyetlen eszközünk, amellyel rendbe szedhetjük a világot.
- Igaz. De olyan jól el tudja rendezni, hogy többé már nem is vagyunk képesek látni.
Késõbb a tanítványainak még azt mondta a Mester:
- A gondolat sokkal inkább szûrõ, mintsem tükör. Ezért van az, hogy sokan olyan gondolatborítékban élnek, melyet a valóság sosem érintett.

Kinyilatkoztatás

A szomszédos kolostor szerzetesei a Mester segítségét kérték, mert valami vita támadt közöttük. Azt hallották a Mesterrõl, hogy van valami módszere, amivel azonnal szeretetet és harmóniát tud teremteni az emberek között. S a Mester fel is fedte a módszer titkát:
- Amikor valakivel együtt vagy, vagy akárkire is gondolsz, mondd magadnak: haldoklom, és ez az ember is haldoklik. Közben próbáld is érezni a szavaid igazát. Ha megegyeztek abban, hogy mindannyian gyakoroljátok ezt, akkor a keserûség kihal közületetek, s harmóniában éltek egymással.
Miután mondanivalóját befejezte, a Mester el is tûnt.

Jóindulat

Egy fûszeres jött a Mesterhez nagy bajával. Üzletével szemben ugyanis egy nagy áruház nyílt meg, s attól félt, hogy nemsokára tönkre fogja õt tenni. Neki pedig már az õsei is abban a kis üzletben keresték meg a kenyerüket. Ha most õ azt elveszíti, akkor mindennek vége, mert semmi máshoz sem ért. A Mester ezt mondta neki:
- Ha félsz az áruház tulajdonosától, akkor gyûlölni fogod. Ez a gyûlölet lesz a végzeted.
- Mit tegyek hát? - kérdezte a zaklatott fûszeres.
- Minden reggel menj ki az üzletedbõl a járdára, s áldd meg az üzletedet, kívánj magadnak boldogulást. Aztán fordulj az áruház felé, és áldd meg azt is!
- Mit? Még hogy megáldjam a vetélytársamat, aki tönkretesz?
- Minden neki szánt áldás visszaszáll rád. Minden rossz, amit neki kívánsz, téged
fog pusztítani.
Hat hónap múlva visszajött a fûszeres, hogy beszámoljon a fejleményekrõl. Bekövetkezett, amitõl félt: be kellett zárnia üzletét. De most már õ vezette az áruházat, s dolgai sokkal jobban álltak, mint valaha.

Bûn

A Mester egyik zavarba ejtõ, de gyönyörû tanítása a következõ:
- Isten közelebb van a bûnösökhöz, mint a szentekhez.
Mindezt így magyarázta:
- Isten az égben minden embert egy kis kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bûneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden újabb csomóval egyre közelebb és közelebb húz.

Gyógyulás

A lelki gyógyulást keresõ elkeseredett embertõl azt kérdezte a Mester:
- Valóban meg akarsz gyógyulni?
- Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
- Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
- Ugyan miért?
- Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
- Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlõdést, de csak akkor, ha az nem jár változással.

Tantétel

Egy látogató azt állította, hogy neki nincs szüksége az igazság keresésére, mert már megtalálta a saját vallásában. A Mester viszont ezt mondta:
- Volt egyszer egy diák, aki sosem lett matematikus, mert vakon hitt a matematika-könyv végén található válaszokban. A helyzet iróniája az, hogy a válaszok helyesek voltak.

Hiedelem

A Mester Arisztotelészt idézte. "Az igazság keresésében jobbnak tûnik, s valójában szükséges is, hogy feladjuk a számunkra legkedvesebbet." És az "igazság" szót felcserélte az "Isten" szóval.
Késõbb az egyik tanítvány ezt mondta a Mesternek:
- Kész vagyok, hogy Isten keresése érdekében lemondjak mindenrõl: jómódról, barátokról, családról, hazámról, még az életemrõl is. Mi mást adhatna még fel egy ember?
A Mester nyugodtan felelt:
- Istenrõl alkotott hiedelmeit.
A tanítvány szomorúan távozott, mert nagyon ragaszkodott a meggyõzõdéséhez. .lobban félt a "tudatlanságtól", mint a haláltól.

Halandóság

A bölcsességért könyörgõ tanítványnak ezt mondta a Mester:
- Próbáld ki a következõt: csukd be a szemed, s lásd magadat, amint ledobnak a hegytetõrõl minden más élõlénnyel együtt. Amikor belekapaszkodsz valamibe, hogy megállítsd a zuhanásodat, érezd, hogy az is zuhan.
A tanítvány kipróbálta, s az egész lénye megváltozott.

Felszabadulás

- Hogyan lehetnék szabad?
- Találd ki, hogy ki kötözött meg - felelte a Mester.
Egy hét múlva visszajött a tanítvány, s így szólt:
- De senki sem kötözött meg.
- Akkor miért akarsz felszabadulni?
Ez volt a megvilágosodás pillanata, a tanítvány hirtelen szabaddá lett.

Oktatás - mely nem az

- Mit tanít a Mesteretek? - kérdezte egy látogató.
- Semmit - válaszolta a tanítvány.
- Akkor miért tart elõadásokat?
- Õ csak az utat mutatja, de nem tanít semmit.
A látogató egyáltalán nem értette a dolgot, ezért a tanítvány jobban megmagyarázta:
- Ha a Mester tanítana, hittételként kezelnénk a tanítását. A Mestert pedig nem az érdekli, hogy mi mit hiszünk, hanem az, hogy mit látunk.

Eredet

A nõi tanítványnak születésnapja volt. - Mit kívánsz születésnapi ajándéknak? - kérdezte a Mester.
- Valamit, ami meghozná a megvilágosodást.
A Mester elmosolyodott.
- Mondd, kedvesem, amikor megszülettél, a világba jöttél, mint egy csillag az égbõl, vagy a világból jöttél, mint a levél a fából?
A leány egész nap a Mester furcsa kérdésén töprengett. Aztán hirtelen meglátta a választ, s belemerült a megvilágosodásba.

Lencsevégre kapva

- Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? - kérdezte egy nap a Mester.
Sok feleletet kapott:
- Van-e Isten?
- Ki az Isten?
- Hogyan juthatunk el Istenhez?
- Van-e élet a halál után?
- Nem - mondta a Mester -, a legfontosabb kérdés a következõ: ki vagyok én?
A tanítványok jobban megértették, hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.
- Szerinted, ha meghatsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor. - És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?

Azonosítás

- Szeretném látni az Istent.
- Éppen õt nézed - mondta a Mester.
- De akkor miért nem látom?
- Miért nem látja a szem saját magát? - kérdezett vissza a Mester.
Késõbb még hozzátette:
- Ahogy fölösleges a késtõl azt kérni, hogy saját magát vágja el, vagy a fogtól, hogy magába harapjon, ugyanúgy fölösleges Istentõl kérni, hogy mutassa meg magát.

Érthetõség

- Minden szó, minden Istenrõl alkotott kép sokkal inkább torzít, mintsem tükröz.
- Akkor hogyan beszéljünk Istenrõl?
- A csenden keresztül.
- Akkor meg minek használsz szavakat? Erre a Mester harsányan felkacagott, s azt válaszolta:
- Amikor beszélek, nem a szavaimra kell hallgatnod, kedvesem. Hallgasd a csendet!

Jelentés

Egy utazó így szólt az egyik tanítványhoz: - Messzirõl jöttem ide, hogy hallgassam a Mestert, de meglehetõsen szokványosnak találtam a beszédjét.
- Ne a szavaira figyelj, hanem az üzenetére!
- Hogyan lehet azt kiszûrni?
- Ragadd meg az egyik mondatát, s rázd addig, amíg az összes szó le nem esik róla. Ami megmarad, az lángra lobbantja a szívedet.

Üresség

Néha nagyon sok, zajos látogató érkezett a kolostorba, s így a csendnek befellegzett. Ez a tanítványokat igencsak dühítette, de nem a Mestert; õ a zajban is ugyanolyan elégedettnek látszott, mint a csendben. lakozó tanítványainak pedig egy nap mondta:
Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.

Szolgálat

A Mesterrõl köztudott volt, hogy jobban szereti a cselekvést, mint a visszahúzódást. De õ mindig hangsúlyozta, hogy "megvilágosult" cselekvésre gondol. A tanítványok meg azt szerették volna tudni, hogy a "megvilágosult" mit jelent. Jó szándékot talán?
- Ó, nem - mondta a Mester. - Gondoljatok csak arra, mennyire a jó szándék vezeti a majmot, amikor kiemeli a halat a vízbõl, hogy megmentse a megfulladástól!

Lét

- Mit tegyek, hogy elérjem az életszentséget? - kérdezte egy utazó.
- Kövesd a szíved vágyát - válaszolta a Mester.
Ez a válasz, úgy látszott, nagyon tetszett az utazónak. De mielõtt útnak indult volna, a Mester még odasúgta neki:
- Hogy a szívedet követhesd, nagyon erõs alkatra lesz szükséged.

Megjelenések

A Mester mindig idegenkedett a szenzációktól.
- Az istenit csak a mindennapiban lehet megtalálni - állította.
Annak a tanítványának pedig, akinek aszkétikus gyakorlatai a bizarrság határát súrolták, ezt mondta:
- Titokzatos dolog az életszentség: minél nagyobb, annál kevésbé lehet észrevenni.

Ünneplés

- Mit adna a lelkiség nekem?
- kérdezte az alkoholista a Mestert.
- Alkoholmentes ittasságot - hangzott a válasz.

Szentség

Annak a prédikátornak, aki állandóan azt hangoztatta, hogy építsük be Istent az életünkbe, a Mester ezt mondta:
- Õ már ott van. A mi feladatunk az, hogy ezt észrevegyük.

Szívélyesség

- Mit tegyek, hogy szeressem a felebarátomat?
- Ne gyûlöld többé önmagadat!
A tanítvány sokáig és komolyan gondolkozott ezeken a szavakon, majd visszajött, s így szólt:
- De én túlságosan is szeretem magamat. Önzõ és én-központú vagyok. Hogyan szabaduljak meg ezektõl?
- Légy barátságos magadhoz, akkor az éned megelégedett lesz, s szabaddá tesz arra, hogy a felebarátodat szeresd.

Helyeslés

Egy asszony, fia halálán érzett nagy bánatában, a Mesterhez fordult vigaszért. A Mester türelmesen végighallgatta, amíg kiöntötte szívfájdalmát, majd szelíden így szólt:
- Kedvesem, én nem tudom letörölni a könnyeidet. Csak arra tudlak megtanítani,
hogyan tedd õket szentté.

Nyitottság

Egy gondterhelt házaspár amiatt panaszkodott a Mesternek, hogy a fiuk felhagyott a család vallásos hagyományaival, s kijelentette, hogy õ ezentúl szabadgondolkodó. A Mester ezt mondta:
- Ne aggodalmaskodjatok! Ha a fiú valóban önállóan gondolkodik, a "Hatalmas Szél" biztosan fel fog támadni, s odaviszi majd a gyereket, ahová tartozik.

Kényszerûség

Egy félelmekkel teli vallásos látogatóhoz így szólt a Mester:
- Miért vagy olyan nyugtalan? - Mert esetleg nem részesedem a megváltásban.
- És mi a megváltás?
- Moksha. Felszabadulás. Szabadság. Erre a Mester hangosan felnevetett, s ezt kérdezte:
- Szóval léged kényszerítenek arra, hogy szabad légy? Arra nagy kötelezve, hogy felszabadulj?
Abban a pillanatban a látogató megkönnyebbülten fellélegzett, s minden félelme eltûnt örökre.

Elszegényedés

Egy távoli országból érkezõ tanítványtól megkérdezte a Mester, hogy mit keres.
- Megvilágosodást.
- Van neked saját kincsesházad, miért kutatsz máshol?
- Hol van az én kincsesházam! - Ebben a keresésben, amely hatalmába kerített.
A tanítvány abban a pillanatban megvilágosodott. Évekkel késõbb így beszélt barátaihoz:
- Nyisd fel a kincses ládádat, és élvezd a kincseidet!

Teljes függetlenség

A tanítványok a megvilágosodást keresték, de fogalmuk sem volt, mi az, vagy hogyan érhetõ el. A Mester ezt mondta nekik:
- Azt nem is lehet elérni. Nem tudjátok megszerezni.
Látva a tanítványok szomorú ábrázatát, hozzátette:
- Azért ne keseregjetek. A megvilágosodást elveszteni sem tudjátok.
A tanítványok mindmáig keresik azt, amit se megszerezni, se elveszteni nem lehet.

Szavak

A tanítványok elmerülve vitatkoztak Lao-ce mondásán, amely így hangzott:
Akik tudják, nem mondják; Akik mondják, nem tudják.
Amikor a Mester belépett, megkérdezték, pontosan mit jelentenek e szavak, azt kérdezte tõlük:
- Melyiktek ismeri a rózsa illatát? Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester:
- Most foglaljátok szavakba! Mindegyikük hallgatott.

Fegyelem

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertõl, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját elõre-gyártott gondolatát a bokorról.

Mértéktartás

A Mester újra meg újra igyekezett lebeszélni tanítványait arról, hogy túlságosan tõle függjenek, mert ez megakadályozná azt, hogy a "belsõ Forrással" kapcsolatba kerüljenek. Gyakran hallották tõle:
- Három dolog van a világon, ami ha túlságosan közel esik, akkor veszélyes, ha túl messze, akkor semmit sem ér, ezért legokosabb közepes távolságban tartani. Ez a három pedig a tûz, az állami hatóságok és a guru.

Ellentmondás

- Mit cselekedjek, hogy elérjem Istent? - Ha Istent akarod elérni, akkor két dolgot jól az eszedbe kell vésned. Az elsõ az, hogy Isten elérésére minden erõfeszítés hiábavaló.
- S mi a második?
- Az, hogy úgy kell cselekedned, mintha az elsõrõl mit sem tudnál.

Tapasztalat

Miután a neves egyetem elnöke meggyõzõdött a Mester misztikus tapasztalatairól, meg akarta õt tenni a teológiai tanszék vezetõjének. Ajánlatával megkereste a fõ tanítványt, aki viszont ezt mondta:
- A Mester arra fekteti a hangsúlyt, hogy megvilágosodott legyen, nem arra, hogy a megvilágosodást tanítsa.
Megakadályozná ez abban, hogy a teológiai tanszék vezetõje legyen?
- Ugyanúgy, ahogy egy elefántot megakadályozna abban, hogy az állattani tanszék vezetõje legyen.

Hírverés

Csak a legélesebb szem fedezhetett fel valami különöset a Mesteren. Megijedt, elszomorodott, ha a körülmények úgy hozták. Tudott nevetni, sírni vagy dühöngeni. Szerette a jó ételeket, nem zárkózott el egy italtól, sõt kettõtõl sem, és az is köztudott volt róla, hogy megfordult egy-egy csinos nõ után. Amikor egy utazó azt panaszolta fel, hogy a Mester nem "szent ember", az egyik tanítvány helyreigazította:
- Más az, ha egy ember szent, és egészen más az, hogy úgy viselkedjen, hogy neked is annak tûnjön.

Bálványimádás

A Mester sohasem fáradt el abban, hogy felhívja tanítványai figyelmét a vallás veszélyeire. Nagyon szerette azt a történetet, amelyben egy próféta lángoló fáklyát hordozott az utcákon, mondván, hogy megy a templomot felgyújtani, mert az emberek többet törõdnek a templommal, mint az Úrral. Aztán a Mester még hozzátette:
- Egy nap én is fáklyát fogok, s felgyújtom a templomot is, meg az Urat is.

Földmûvelés

Az istenit keresõ utazó azt kérdezte a Mestertõl, hogyan különböztetheti majd meg a valódi tanítót a hamistól, ha visszatért hazájába. A Mester így válaszolt:
-A jó tanító gyakorlatot ajánl, a rossz teóriákat.
- De honnan tudom majd, h egy melyik a jó, és melyik a rossz gyakorlat?
- Ugyanúgy, ahogy a gazdálkodó megkülönbözteti a jó földmûvelést a rossztól.

Átmeneti jelleg

A Mester allergiás volt azokra az emberekre, akik a kolostorban akartak maradni. Elõbb vagy utóbb, de mindegyik tanítvány meghallotta a súlyos szavakat:
- Itt az ideje, hogy elmenj. Ha nem mégy el, a Lélek sem fog jönni.
Egy különösen letört tanítvány azt akarta tudni, hogy mi ez a "Lélek". A Mester ezt válaszolta:
- A víz a folyás által marad szabad és te azáltal maradsz szabad és élõ, hogy elmész.
Ha nem mész el tõlem, megrekedsz és meghalsz - és megfertõzõdsz.

Élmény, ami nem élmény

Az istenélményrõl folyt a vita, amikor a Mester így szólt:
- Amikor az Istent megtapasztaljuk, az "én" eltûnik. De akkor ki az, aki megtapasztal?
- Az istenélmény tehát egy "nemélmény"?
- Olyan ez - mondta a Mester -, mint az álom. Arról is csak akkor szerzünk tudomást, amikor már felébredtünk.

Álcázás

A Mester egyszer azt mesélte, hogy egy antik csésze óriási összegért kelt el az árverésen. Azelõtt egy csavargó használta, aki szegényen halt meg. Fogalma sem volt a csésze értékérõl, amellyel fillérekért koldult. Amikor az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy mit jelképez a csésze, a Mester azt válaszolta:
- Téged magad!
A tanítvány kérte, hogy fejtse ezt ki jobban.
- Minden figyelmed arra a filléres tudásra irányul, amit könyvekbõl és tanároktól szedsz össze. Sokkal jobban járnál, ha a csészére figyelnél, amelyben a tudásodat tartod.

Csoda

A külvárosban élõ haddzsiról az a hír járta, hogy csodákra képes. Így aztán a háza valóságos zarándokhely lett a betegek számára. A Mester, akirõl köztudott volt, hogy nem érdeklik a csodák, sohasem válaszolt a haddzsival kapcsolatos kérdésekre. Amikor aztán neki szegezték a kérdést, hogy miért ellenzi a csodákat, azt válaszolta:
- Hogyan is ellenezhetné valaki azt, ami a nap minden pillanatában ott játszódik le az ember szeme elõtt?

Megtévesztés

- Hogyan különböztessük meg az igazi misztikust a hamistól? - kérdezték a tanítványok, akiket roppant érdekelt a mágia.
- Hogyan különböztetitek meg azt, aki valóban alszik, attól, aki csak tetteti az alvást?
- kérdezte a Mester.
- Az lehetetlen. Csak az tudja, aki tetteti az alvást.
A Mester mosolygott. Késõbb meg azt mondta:
- Az alvást mímelõ ember félrevezethet másokat, de magát nem. Sajnos, a hamis misztikus másokat és magát is becsaphatja.

Kibúvó

Egy látogató elmesélte, hogy egy szentember meg akarta látogatni haldokló barátját, de mivel félt az éjszakai utazástól, ezért azt mondta a Napnak:
- Isten nevében, maradj az égen addig, amíg el nem jutok a faluba, ahol a barátom fekszik és haldoklik!
S a Nap megállt az égen, amíg a szentember be nem ért a faluba. A Mester csak mosolygott:
- Nem lett volna jobb a szentembernek, ha legyõzte volna félelmét az éjszakai utazástól?

Ítélet

- Hogyan bocsássak meg másoknak?
- Ha senkit sem ítélnél el, sohasem kellene megbocsátanod.

Korlátozás

- Van Isten? - kérdezte a marxista.
- Amilyent az emberek gondolnak, olyan nincs - válaszolta a Mester.
- Kikre utalsz, amikor az "emberekrõl" beszélsz?
- Mindenkire.

Nemtörõdömség

A Mester mindig azt hangsúlyozta, hogy magunknak kell tanulnunk, magunkat kell tanítanunk, ahelyett, hogy mások tekintélyén csüngenénk. Ennek is megvannak persze a maga hátrányai. Jó példa volt erre az a fiatalember, aki szilárdan meg volt gyõzõdve arról, hogy mindenféle kábítószert ki kell próbálnia, hiszen azok a misztikus élmények eszközei - és csakis kockázattal és próbálgatással tanulhatunk. Ez az eset a Mestert arra indította, hogy elmesélje a csavar és a szög régi történetét.
"Az egyik módja, hogy kitaláld, vajon a deszkádba szöget vagy csavart kell-e tenned, a következõ: verd be a szöget. Ha elrepeszti a deszkát, máris tudod, hogy a csavarra lett volna szükséged."

Esztelenség

A saját megvilágosodásáról a Mester mindig is nagyon hallgatag volt, bár a tanítványok mindent elkövettek, hogy beszédre bírják. Csak annyit sikerült megtudniuk, amennyit a Mester a legkisebb fiának mondott, amikor az azt akarta tudni, hogyan érezte magát az apja, amikor megvilágosodott. A válasz így hangzott: hülyén. Amikor a fiú azt is megkérdezte, hogy miért, a Mester ezt mondta:
- Tudod fiam, az olyan volt, mint amikor mindent elkövetsz, hogy behatolj egy házba: létrán mászol, és ablakot zúzol - s késõbb észreveszed, hogy a ház ajtaja nyitva volt.

Kialakulás

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képességei nagyon korlátoltak, azt mondta a Mester:
- Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már, hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amelyeket tizenöt évvel ezelõtt lehetetlennek tartottál? Mi változott?
- A képességeim, a talentumaim.
- Nem. Te változtál.
- Az nem egy és ugyanaz?
- Nem. Az vagy, aminek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

Felszínesség

Egy újságíró kérte a Mestert, hogy nevezze meg azt, ami legjobban jellemzi a mai világot. A Mester habozás nélkül válaszolt:
- Az emberek napról napra többet tudnak a világról, s egyre kevesebbet magukról.
Késõbb meg egy csillagásznak, akit elbûvöltek a modern csillagászat eredményei, hirtelen azt mondta a Mester:
- A világegyetem milliónyi furcsasága, a fekete lyukak, a kvazárok és a pulzárok közül is a legérdekesebb kétségkívül a személy.

Megadás

- Mi a legmagasabb rendû cselekedet, amit valaki tehet?
- Ülni és elmélkedni.
- Nem vezet ez tétlenséghez?
- Ez maga a tétlenség.
- A cselekvés tehát alacsonyabb rendû?
-A tétlenség ad életet a cselekvésnek.
Anélkül a cselekedeteink halottak.

Találékonyság

- Mi a legmagasabb rendû cselekedet, amit valaki tenni tud?
- Ülni és elmélkedni.
De nagyon ritkán lehetett látni, hogy a Mester leüljön és elmélkedjen. Szünet nélkül végezte a házi munkát, s dolgozott kint a földeken. Emberekkel találkozott, s könyveket írt. És vezette a kolostor könyvelését is.
- Miért töltöd hát az összes idõdet munkával?
- Ha valaki dolgozik, nem kell feladnia az ülést és meditációt.

Távoliság

A Vidám Park tulajdonosa szóba hozta a helyzet iróniáját: a gyerekek nagyszerûen érzik magukat a parkjában, õ meg általában levert.
- Mit szeretnél inkább: a park tulajdonosa lenni, vagy jól érezni magadat? - kérdezte a Mester.
- Mindkettõt.
A Mester nem válaszolt. Késõbb, amikor az eset felõl kérdezték, azokat a szavakat idézte, melyeket egy csavargó mondott egy földbirtokosnak:
- Tiéd a föld, mások meg élvezik a táj szépségét.

Derûs nyugalom

- Van-e valami mód arra, hogy megmérjük lelki ellenálló képességünket?
- Több is.
- Csak egyet mondj!
- Számoljátok meg, hányszor lesztek nyugtalanok egyetlen nap folyamán!

Szemléltetés

- Van-e Isten? - kérdezte a Mester egyik nap.
- Van - válaszoltak a tanítványok kórusban.
- Nem igaz - mondta a Mester.
- Akkor nincs - mondták a tanítványok.
- Ez sem igaz.
- Hát akkor mi a helyes válasz?
- Nincs válasz.
- Hogyhogy nincs?
- Mert kérdés sincs - válaszolta a Mester.
Késõbb megmagyarázta:
- Ha nem tudtok semmit sem mondani arról, aki túl van minden gondolaton és szón, akkor hogy tudnátok bármit is kérdezni róla?

Elsõbbség

A Mester örült a technika fejlõdésének, de nagyon is tudatában volt a korlátjainak. Amikor egy gyáros megkérdezte tõle, hogy mi a foglalkozása, így válaszolt:
- Az emberiparban dolgozom.
- Az meg, könyörgöm, ugyan micsoda? - kérdezte a gyáros.
- Gondolj magadra - mondta a Mester. - A te erõfeszítéseid jobb eszközöket produkálnak, az enyémek jobb embereket.
Késõbb a tanítványainak még hozzátette:
- Az élet célja a személyek kibontakoztatása. Manapság, úgy tûnik, az embereket jobban foglalkoztatja a dolgok tökéletesítése.

Burkolt célzás

A Mester azt állította, hogy a birtokában van egy könyv, amely tartalmaz minden elképzelhetõt, amit Istenrõl tudhatunk. De senki sem látta a könyvet mindaddig, amíg egy látogató tudós kitartó kérleléssel meg nem szerezte a Mestertõl. Gyorsan hazavitte, és mohón kinyitotta - de csak üres lapokat talált benne.
- De hisz ez a könyv nem mond semmit - panaszolta a tudós.
- Tudom - mondta megelégedetten a Mester. - De lásd, milyen sokat enged sejtetni!

Merevvé meszesedés

- Egek, hogy eljárt feletted az idõ! - kiáltotta a Mester, miután beszélgetett egy kicsit gyerekkori barátjával.
- Senki sem kerülheti el az öregedést, vagy igen? - kérdezte a barát.
- Azt nem - hagyta jóvá a Mester -, de azt mindenképp el kell kerülnünk, hogy eljárjon felettünk az idõ.

Pusztítás

A Mester ugyan szentnek látszott, mégis valahogy úgy tûnt, mintha ellenezné a vallást. Ez a rejtély persze állandóan foglalkoztatta a tanítványokat, akik, ellentétben a Mesterrel, a vallást és lelkiséget egynek tartották.
-A vallás, ahogy manapság gyakorolják, jutalommal és büntetéssel foglalkozik. Más szóval: félelmet és kapzsiságot idéz elõ, pedig ez a kettõ pusztítja leginkább a lelkiséget.
Késõbb még bánatosan hozzátette:
- Olyan ez, mintha az árvizet vízzel, az égõ istállót pedig tûzzel akarnánk megfékezni.

Elnyomás

A Mester sohasem erõltette a fejlõdést, hanem hagyta, hogy mindenki a saját üteme szerint haladjon. A következõ kis történettel magyarázta ezt meg:
"Valaki egyszer észrevett egy pillangót, amint éppen a bábjából próbált kimászni. Az illetõ a folyamatot túl lassúnak találta, ezért gyengéden lehelni kezdte a lepkét. A meleg fuvallat fel is gyorsította a folyamatot. De ami kibújt a bábból, az nem lepke lett, hanem egy szétroncsolt szárnyú lény."
- A növekedési folyamatot - vonta le a következtetést a Mester - nem lehet felgyorsítani. Csak azt érjük el, hogy tönkretesszük.

Meghiúsulás

A tanítványuk nem tudták megérteni azt az önkényesnek tûnõ eljárást, amellyel a Mester egyeseket visszautasított, másokat pedig felvett tanítványai közé. Egyszer aztán kaptak némi magyarázatot, amikor ezt hallották a Mestertõl:
- Ne is próbáljátok a disznót éneklésre tanítani. Csak az idõtöket vesztegetitek - s a disznót is felingerlitek.

Pontosítások

A Mester gyerekes örömmel fogadta a modern találmányokat. Amikor meglátott egy zsebszámológépet, nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Késõbb azért humorosan így szólt:
- Úgy tûnik, hogy sok embernek van ilyen kis zsebszámolója, de semmije sincs a zsebében, amit érdemes volna számolni.
Hetekkel késõbb, amikor egy látogató azt kérdezte tõle, hogy mire tanítja a tanítványait, azt válaszolta:
- Arra, hogy helyes értékrendet állítsanak fel. Jobb pénzzel rendelkezni, mint azt számolgatni. Jobb egy élményt átélni, mint a fogalmát körülírni.

Közlés

A tanítványok egyszer az olvasás . hasznáról vitatkoztak. Egyesek idõveszteséginek tartották, mások nem értettek ezzel egyet. Amikor a Mesterhez fordultak, õ ezt kérdezte:
- Olvastatok-e már olyan írást, amelyikben az elõzõ olvasó margóra firkált megjegyzése legalább olyan gondolatébresztõ, mint maga a szöveg?
A tanítványok igenlõen bólintottak
- Az élet is ilyen szöveg - mondta a Mester.

Sebezhetõség

Az állandóan veszekedõ házaspárnak tökéletes megoldást ajánlott a Mester.
- Hagyjatok fel azzal, hogy jogként követeljétek azt, amit szívességként is kérhettek!
A veszekedés azonnal megszûnt.

Szembeállítás

Egy úttörõ szellemû embernek, akit a gyakori kritikák elbátortalanítottak, ezt tanácsolta a Mester:
- Hallgass a kritikus szavaira! Õ megmondja azt, amit a barátaid eltitkolnak elõled.
De azt is hozzátette:
- A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak.

Végtelenség

Lehetetlenség volt rávenni a Mestert, hogy Istenrõl, isteni dolgokról beszéljen.
- Istenrõl csak annyit tudunk - mondta -, hogy amit tudunk, az semmi.
Egyszer így nyilatkozott arról az emberrõl, aki sokáig és gondterhelten fontolgatta, vajon tanítványa legyen-e a Mesternek:
- Eljött hozzám tanulni, s az lett az eredménye, hogy nem tanult semmit.
A tanítványok közül csak kevesen értették meg, hogy amit a Mester tanított, azt nem lehetett tanulni. Tanítani sem. Vagyis amit valójában valaki meg tudott tanulni tõle, az semmi sem volt.

Üldözés

Az egyik tanítvány azt fejtegette, hogy Buddhát, Jézust és Mohamedet a kortársaik lázadóknak és tévtanítóknak tartották. Azt mondta erre a Mester:
- Senkirõl sem mondhatjuk azt, hogy elérte a teljes igazságot, mindaddig, míg ezer õszinte ember meg nem bélyegezte istenkáromlásért.

Összebékülés

Amikor valaki, akinek házassága bajban volt, tanácsért fordult a Mesterhez, ezt mondta neki:
- Tanulj meg a feleségedre hallgatni! Az illetõ szívébe véste a tanácsot, s egy hónap múlva visszatért, hogy közölje, megtanult a felesége minden szavára figyelni.
Elmosolyodva így szólt erre a Mester:
- Most menj haza, s figyelj minden szóra, amit nem mond!

Nagyság

- Az a baj a világgal - mondta sóhajtva a Mester -, hogy az emberek nem akarnak felnõni.
- Mikor mondhatjuk valakirõl, hogy már felnõtt? - kérdezte az egyik tanítvány.
- Amikor már nem szükséges, hogy hazudjunk neki bármirõl is.

Megvilágosodás

A Mester a tanulásnak is és a bölcsességnek is pártfogója volt.
- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor errõl kérdezték -, hogy könyveket olvasunk, vagy elõadásokat hallgatunk.
- És bölcsességre?
- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.
Utógondolatként még hozzátette: - Egyáltalán nem könnyû feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.

Megnyilatkozás

Amikor új tanítvány jelentkezett a Mesternél, általában a következe oktatásban részesült:
- Ismered azt a személyt, aki egész életedben kitart melletted?
- Ki az? - Te.
- És tudod a választ összes lehetséges kérdésedre?
- Mi az?
- Te.
- És kitalálod-e, hogy mi a megoldás minden egyes problémádra?
- Nem, szabad a gazda.
- Te.
Szemlélõdés

A Mester gyakran mondogatta, hogy csak a csend alakít át. De senki sem tudta rávenni, hogy meghatározza, mi a csend. Amikor errõl faggatták, csak nevetett, mutatóujját összezárt ajkaihoz emelte, s ez csak még fokozta a tanítványok elképedését.
Egyszer aztán megtört a hallgatás, amikor valaki megkérdezte:
- Hogyan jutunk el arra a csendre, amelyrõl beszélsz?
A Mester erre valami olyan egyszerût mondott, hogy a tanítványok az arcát kezdték vizsgálni, hátha tréfál. De komolyan beszélt:
- Akárhol is vagytok, nézzetek figyelmesen, amikor úgy tûnik, hogy semmi látnivaló sincs; hallgassatok, amikor úgy tûnik, hogy minden csendes!

Ártatlanság

Az egyik kiránduláson ezt kérdezte a Mester:
- Akarjátok tudni, milyen a megvilágosodott élet? Nézzétek a tó felett repülõ madarakat!
Miközben mindenki a madarakat figyelte, a Mester felkiáltott:
- Képük a tóban tükrözõdik, de errõl õk nem tudnak, s a tó sem kötõdik aképükhöz.

Mûvészet

- Mire jó a mester? - kérdezte valaki. - Megtanít arra, amit mindig is tudtál, megmutatja azt, amit mindig is néztél - válaszolt a tanítvány.
Amikor ez a válasz meghökkentette a látogatót, a tanítvány megmagyarázta:
- Egy mûvész a festményével megtanított arra, hogy lássam a naplementét. A Mester a tanításával arra oktat, hogy lássam minden egyes pillanat valóságát.

Magány

- Istennel akarok lenni az imádságban.
- Kívánságod teljesen lehetetlen.
- Miért?
- Mert amikor te vagy, akkor az Isten nincs; amikor Isten van, te nem létezel. Hogyan lehetnél hát Istennel?
Késõbb még azt mondta a Mester:
- Keresd a magányt! Amikor valakivel együtt vagy, nem vagy egyedül. Amikor "Istennel vagy", akkor sem vagy egyedül. A teljes egyedüllét az egyetlen lehetõség arra, hogy valóban Istennel legyél. Akkor, remélhetõleg, Isten lesz, és te nem leszel.

Gyanús

Egy utazónak, aki azt kérdezte, hogyan különböztetheti meg a valódi mestert egy hamistól, röviden csak ennyit mondott a Mester:
- Ha te magad nem vagy csaló, téged sem fognak becsapni.
A tanítványaihoz pedig késõbb így szólt:
- Miért tételezik fel a keresõ emberek, hogy saját maguk õszinték, és csupán ahhoz van szükségük tesztre, hogy felfedezzék a mesterek ámításait?

Arányosság

Egy várakozással teli látogató nagyon közönségesnek találta azokat az egyszerû szavakat, amelyekkel a Mester õt köszöntötte.
- Azért jöttem ide, hogy találjak egy mestert - mondta az egyik tanítványnak. - De csupán egy embert találtam, aki semmivel sem különb a többinél.
A tanítvány így felelt:
- A Mester olyan, mint egy cipész, akinek kifogyhatatlan a bõrkészlete. Az anyagkivágást és a varrást azonban már a lábad mérete szerint végzi.

Erõszakosság

Egy buzgó tanítvány ama kívánságának adott hangot, hogy szeretne másokat tanítani az igazságra, s megkérdezte, hogy mit gondol errõl a Mester. Õ csak annyit mondott:
- Még várj!
A tanítvány minden évben visszatért erre a kívánságára, de a Mester mindig ugyanazt válaszolta neki:
- Még várj!
Egy nap aztán a tanítvány megsokallta, s azt kérdezte a Mestertõl:
- Mikor leszek már alkalmas a tanításra?
- Amikor a túlzott tanítási vágyad már alábbhagyott - válaszolta a Mester.

Ima

A Mester állandóan támadta az emberek kedvenc istenfogalmait.
- Ha istened a segítségedre siet, és kiment a bajból - mondta -, akkor itt az ideje, hogy a valódi Isten után nézz!
Amikor arra kérték, hogy magyarázza ezt meg, a következõ történetet beszélte el:
- Egy ember õrizetlenül hagyta teljesen új kerékpárját a piacon, amikor vásárolni indult. Csak másnap jutott eszébe a kerékpár, s rohant azonnal a piacra, gondolván, hogy úgyis ellopták már. De a bicikli pontosan ott volt, ahol hagyta.
Nagy örömében a legközelebbi templomhoz hajtott Istennek hálát adni, amiért megõrizte kerékpárját. Amikor azonban kijött a templomból, a biciklinek hûlt helyét találta.

Mesterkedés

A Mester csendben végighallgatta a férjére panaszkodó asszonyt. Végül így szólt:
- Kedvesem, a házasságod sokkal boldogabb lenne, ha te jobb feleség lennél.
- Hogyan lehetnék az?
- Hagyj fel abbéli erõfeszítéseiddel, hogy jobb férjet faragj belõle!

Különcség

A tanítványok azt akarták tudni, miféle ember a legalkalmasabb arra, hogy tanítvány legyen. Ezt mondta a Mester:
- Az, aki, ha mindössze két inge van, az egyiket eladja, s virágot vesz rajta.

Kötõdés

- Fogalmam sincs, mit hoz a holnap, ezért szeretnék felkészülni rá.
- Félsz a holnaptól, s nem veszed észre, hogy a tegnap éppen olyan veszélyes.

Feltûnési viszketegség

Amikor az egyik tanítvány kijelentette, hogy szeretne az igazságra tanítani másokat, a Mester a következõ próbát ajánlotta neki:
- Tarts egy szónoklatot, amin majd én is részt veszek, hogy megítéljem, alkalmas vagy-e a tanításra!
A beszéd nagyon lelkesítõ volt. A végén egy koldus jött a szónokhoz, aki neki adta köpenyét - a gyülekezetet épülésére.
A Mester késõbb így szólt:
- Szavaid nagyon kenetteljesek voltak, fiam, de meg nem vagy kész a tanításra. - Miért nem? - kérdezte az letörten. - Két okból. Elõször is, nem adtál lehetõséget annak a szegénynek, hogy kifejezze, mire is lenne szüksége. Másodszor, még mindig dicsekedni akarsz az erényeiddel.

Megelégedettség

Bármennyire is ellentmondásosnak tûnt, a Mester mindig azt hangoztatta, hogy az az igazi újító, aki képes mindent úgy hagyni, ahogy van, mert mindent tökéletesnek lát.
- De akkor miért akarna bármit is megreformálni? - tiltakoztak a tanítványok.
- Nos, vannak újítók és újítók. Az egyik típus hagyja, hogy a cselekedetek átfolyjanak rajta, s õ maga semmit sem tesz; az ilyen emberek változtatják meg a folyók alakját és folyását. A másik típus állandóan buzgólkodik; az ilyenek arra az emberre hasonlítanak, aki azon fáradozik, hogy még nedvesebbé tegye a folyót.

Kegyelem

Egyszer egy fiatalember jött a Mesterhez, s így szólt:
- Szeretnék bölcs lenni. Hogyan lehetek az?
A Mester sóhajtott, s ezt válaszolta:
- Volt egyszer egy fiatalember, épp olyan, mint te. Bölcs akart lenni, s kívánságának nagy volt az ereje. Egy nap aztán ott találta magát, ahol most én ülök. Vele szemben ült egy fiatalember, pont ott, ahol most te vagy. S a fiatalember azt mondta: "Szeretnék bölcs lenni."

Magasabbrendûség

Egy keleti tanítvány, aki nagyon büszke volt arra, amit õ keleti lelkiségnek tartott, jött a Mesterhez s azt kérdezte:
- Miért van az, hogy a Nyugat anyagilag fejlõdik, a Kelet pedig lelkileg?
- Azért - felelt a Mester -, mert amikor kezdetben a világ különféle szükségleteit osztották ki, a Nyugat választhatott elõször.

Alkalmatlanság

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy maga az "Isten" szó és fogalom a végsõ akadálya annak, hogy elérjünk Istenhez. Ez annyira felbõszítette a helyi papot, hogy hirtelen dühében beállított a Mesterhez a kérdés megvitatására.
- Miért ne segíthetne az "Isten" szó eljutni magához Istenhez? - kérdezte a pap.
- Természetesen segíthet - válaszolt nyugodtan a Mester.
- De hogyan lehet valami segítség is, meg akadály is?
- A szamár, amely a kapuig hoz, nem az az eszköz, amely által bejutsz a házba.

Eszközül való használat

Amikor egy tanítvány elhagyni készült a Mestert, hogy visszatérjen családjához és foglalkozásához, kért valamit, amit magával vihetne. Ezt mondta a Mester:
- Gondolkodj ezeken:
Nem a tûz forró, hanem te, aki annak érzed.
Nem a szem lát, hanem te. Nem a körzõ rajzolja a kört, hanem a mûszaki rajzoló.

Közösség

Amikor már biztos volt, hogy a Mester nemsokára meghal, a tanítványok tisztességes temetést akartak adni neki. A Mester meghallotta ezt, s így szólt:
- Ha az ég és a föld a koporsóm, ha a nap, hold és csillagok a halotti díszeim, s ha az összes teremtmény a temetési menet a síromhoz, kívánhatnék-e még nagyszerûbbet és ünnepélyesebbet?
Azt kérte, hogy ne temessék el, de a tanítványok hallani sem akartak róla, mondván, hogy megennék a madarak és az állatok.
- Akkor föltétlenül tegyétek a kezem ügyébe a botomat, hogy elzavarhassam õket - mondta mosolyogva a Mester.
- Hogy tennéd azt? Már élettelen leszel.
- Akkor meg már úgysem számit, hogy a vadak és madarak felfalnak.

Bátorság

Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató: - Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem?
- Talán azért-válaszolta jóindulatúan a Mester -, mert nem volt elég merszed megrázni a fát.

Árnyékboxolás

Újonnan érkezett látogatóinak azt szokta mondani a Mester:
- Kopogtassatok, s az ajtók megnyílnak.
Némelyiktõl aztán még huncutul megkérdezte:
- Hogy akarod azt, hogy az ajtó kinyíljon neked, amikor sosem volt becsukva?

Szócséplés

- Mi az, amit keresel? - kérdezte a Mester egy tudóstól, aki vezetésért jött hozzá.
- Az életet - hangzott a válasz.
- Ha élni akarsz, a szavaknak meg kell halniuk.
Amikor késõbb megkérdezték, hogy mit akart mondani, ezt felelte:
- Eltévedtetek, és csak bolyongtok, mert a szavak világában éltek. Szavakon éltek, s megelégedtek a szavakkal, pedig a lényegre volna szükségetek. Az étlap nem fogja az éhségedet elütni. Egy képlettel sosem csillapíthatod a szomjadat.

Feltûnésmentesség

Egy lelki ember hírében álló férfi panaszkodott a Mesternek:
- Nem tudok imádkozni, nem értem a szent iratokat, nem tudom elvégezni azokat a gyakorlatokat, amelyeket másoknak elõírok. . .
- Akkor hagyj fel velük! - mondta a Mester vidáman.
- De hogy tehetném? Engem szentnek tartanak, és nagyon sokan követnek ezen a vidéken!
Késõbb a Mester sóhajtások közepette így szólt:
- A szentség ma csak egy név, ami mögött nincs valóság. Akkor lenne igazi, ha valóság lenne név nélkül.

Jókedvûség

Összhangban azzal a tanításával, hogy semmit sem szabad túl komolyan venni, még a saját tanítását sem, a Mester szívesen mesélte a következõ kis történetet magáról:
- Az elsõ tanítványom olyan gyenge volt, hogy belehalt a gyakorlatokba. A második belebolondult abba, hogy becsületesen elvégezte mindazt, amit elõírtam neki. A harmadik teljesen eltompult a sok szemlélõdéstõl. De a negyedik valahogy normális maradt.
- Vajon miért? - kérdezte mindig valaki.
- Valószínûleg azért, mert õ volt az egyetlen, aki nem végezte a gyakorlataimat. A Mester szavai harsány nevetésbe fulladtak.

Hiúság

A Mester gyakran emlékeztette tanítványait, hogy a szentség a szépséghez hasonlóan csak akkor hiteles, ha az ember nincs annak tudatában. Szerette idézni a következõ versikét:
Kivirul, mert kivirul, a rózsa.
Nem kérdezi, hogy miért, nem is illegeti magát,
hogy szememet magára vonja.
S a következõ mondást is: "A szent csak addig szent, amíg nem tudja, hogy az."

Nevelés

Bár a Mester gyanúsan fogadta az isteni dolgokkal kapcsolatos tudást vagy tanulást, mégsem mulasztott el egyetlen lehetõséget sem, hogy pártfogolja a bölcsészetet, a természettudományokat és a tanulás egyéb formáit. Nem volt hát meglepõ, hogy készségesen elvállalta a megnyitóbeszédet az egyetemi diplomaosztáson.
Egy órával korábban felkerekedett, hogy körbejárja az egyetemet, s hogy gyönyörködjék a szemléltetési eszközökben, melyeknek még híre-hamva sem volt az õ idejében.
De jellemzõ módon, az üdvözlõbeszéde alig tartott egy percig; így szólt:
- Laboratóriumok és könyvtárak, termek, csarnokok és boltozatok és tudós elõadások - mind hiábavaló, ha nincs bölcs szív és látó szem.

Csapás

- A szerencsétlenség növekedést és megvilágosodást eredményezhet - mondta a Mester. Eképp magyarázta:
- Egy madár az óriási pusztaság közepén álló elszáradt fa ágai között húzódott meg minden éjjel. Egyszer aztán egy forgó-szél tövestõl kifordította a fát, s a szegény madárnak száz mérföldet kellett repülnie, hogy új lakhelyet keressen magának. Végül is egy erdõbe ért, ahol a fák roskadoztak a gyümölcsöktõl.
A Mester levonta a következtetést:
- Ha az elszáradt fa a helyén marad, semmi sem késztette volna a madarat arra, hogy feladja a biztonságát, és elrepüljön.

Félelem nélkül

- Mi a szeretet?
- Mentesség a félelemtõl - mondta a Mester.
- Mitõl félünk?
- A szeretettõl.

Maya

A Mester a következõképp magyarázta, hogy a megvilágosodás nem erõfeszítésen, hanem megértésen keresztül történik:
- Képzeljétek el, hogy mindannyiótokat meghipnotizálták, hogy azt higgyétek, tigris van a szobában. Félelmetekben megpróbáltok kimenekülni, ártalmatlanná tenni a tigrist, hogy megvédjétek magatokat. De amikor a varázslat megszûnik, már semmit sem kell tennetek. S mindannyian gyökeresen megváltoztok:
Tehát a megértés megtöri a varázslatot, a megtört varázslat tétlenséghez vezet, a tétlenség pedig erõ:
Csinálhattok, amit akartok, mert már nem ti vagytok azok, akik cselekszenek.

Megtisztulás

A Mester állandóan hangsúlyozta, hogy amit õ tanít és tesz, az semmi.
Tanítványai fokozatosan felfedezték, hogy a bölcsesség azoknak adatik meg, akik nem tanulnak semmit, és kitanulnak mindenbõl.
Ez az átalakulás nem olyan valaminek a következménye, amit teszünk, hanem olyan valaminek, amit elhullatunk.

A zseni

Egy író jött a kolostorba, hogy könyvet írjon a Mesterrõl.
- Az emberek azt mondják, hogy te zseni vagy. Igaz ez? - kérdezte.
- Minden bizonnyal - mondta a Mester nem éppen szerényen.
- S mitõl lesz valaki zseni?
- A felismerõ képességétõl. - Mit ismer fel?
A lepkét a hernyóban, a sast a tojásban, a szentet az önzõ emberben.

Emberség

Jó elõre beharangozták, hogy a Mester "A világ elpusztításáról" fog beszédet mondani, így aztán hatalmas tömeg gyûlt össze a kolostor udvarán.
A beszéd egy percnél is rövidebb ideig tartott. A Mester csupán ezt mondta:
-A következõ dolgok semmisítik meg az emberiséget: az elv nélküli politika, az együttérzés nélküli fejlõdés, a munka nélküli jólét, a csend nélküli tanulás, a félelemmel teli vallás és a tudatosság nélküli istenimádás.

Szûrés

- Milyen embert alakít ki a megvilágosodás?
A Mester így válaszolt:
- Közösségi szellemût, de párthoz nem tartozót;
haladót, de adott útvonalhoz nem kötöttet;
aki elfogadja a dolgokat úgy, ahogy azok jönnek,
aki nem bánkódik a múlt miatt, nem aggódik a jövõért;
aki megy, ha lökik, s jön, ha húzzák;
hasonlít a hatalmas orkánhoz, a szélben libegõ tollhoz;
a folyóban úszó gazokhoz,
a szelíden õrlõ malomkõhöz; aki egyenlõen szeret minden teremtményt,
miként a föld és ég is mindenkinek egyenlõ
- ilyen embert terem a megvilágosodás. E szavak hallatára felkiáltott az egyik fiatalabb tanítvány:
- Halottaknak, nem élõknek való az ilyen tanítás - azzal felkerekedett, s nem is tért vissza soha többé.

 

 

Antony de Mello

 

Egy este két ékszerkereskedő érkezett körülbelül egy időben a sivatagi karavánszerájhoz. Kölcsönösen tudtak egymásról. Az egyik nem tudott ellenállni a kísértésnek, ezért miközben a tevéjét málházta, "véletlenül" leejtett egy nagy gyöngyszemet a földre. Az pontosan a másik kereskedő felé gurult, aki tettetett előkelőséggel felemelte, és odanyújtotta a másiknak:
- Gyönyörű gyöngy, uram. Milyen nagy, és hogy csillog!
- Milyen kedves, hogy ezt mondja - válaszolta a másik. - Valójában ez kollekciómnak az egyik legkisebb darabja.
Az egyik beduin, aki a tűz mellett ülve fültanúja volt a párbeszédnek, felemelkedett, és meghívta a két férfit vacsorára. Amikor hozzáfogtak az evéshez, a következő történetet mondta nekik.
- Valamikor, barátaim, én is ékszerkereskedő voltam. Egy ízben óriási szélvihar kerekedett a sivatagban. Hol erre, hol arra sodort engem és a karavánomat, mígnem elszakított a kíséretemtől. Teljesen eltévedtem. Napok teltek el. Nagy félelem lett rajtam úrrá, amikor ráébredtem, hogy körbe-körbe járok, anélkül, hogy fogalmam lett volna, melyik irányba kell haladnom. Akkor már majdnem éhen haltam, ezért leszedtem minden csomagot a tevémről, és idegesen átkutattam őket, legalább százszor. Képzelhetitek, mennyire megörültem,
amikor észrevettem egy erszényt, ami addig elkerülte figyelmemet. Reszkető ujjakkal bontottam ki, abban a reményben, hogy ennivalót találok benne. Képzelhetitek a csalódottságomat, amikor csak gyöngyöket találtam benne.

Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:
- Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.
-

Epirusz királyát, Pürroszt megkérdezte barátja, Küneasz:
- Uram, ha meghódítottuk Rómát, mit csinálunk azután? Pürrosz ezt válaszolta:
- Szicília ott van alatta, könnyű lesz elfoglalni.
- És ha már Szicíliát is elfoglaltuk, mit csinálunk utána?
- Akkor átmegyünk Afrikába, és kifosztjuk Karthágót.
- És Karthágó után, uram? - Görögország kerül sorra.
- És, ha szabad kérdeznem, mi haszna lesz mindennek a hódításnak?
- Akkor aztán - válaszolta Pürrosz - leülhetünk, és élvezhetjük az életet.
- Nem tehetnénk ezt már most? - kérdezte Küneasz.
A szegények azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha meggazdagodnak. A gazdagok azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha megszabadulnak a gyomor fekélyüktől.


A férj és feleség meglátogatták az ország másik részében lakó barátaikat, akik elvitték őket a lóversenyre. Annyira lenyűgözte őket a körbe-körbe vágtázó lovak látványa, hogy egész este fogadásokat kötöttek, és végül már csak két dollárjuk maradt.
Másnap a férj rávette a feleségét, hogy egyedül mehessen ki a pályára. Az első futamon volt egy ló, ötven az egyhez nyerési eséllyel. Rá fogadott, és nyert. A következő futamon az összes pénzét rátette egy másik esélytelenre, és megint nyert. Így ment ez egész este, míg végül már ötvenhét ezer dollárja volt.
Útban hazafelé elhaladt egy játékbarlang mellett. Ugyanaz a belső hang, amely valószínűleg egész este vezette a lóversenyen is, megszólalt:
- Állj meg itt, és menj be! Úgy is tett, bement, és egy rulettasztal előtt találta magát. A hang azt mondta:
- Játszd meg a tizenhármas számot!
A férfi rátette mind az ötvenhét ezer dollárját Megpörgették a kereket. A tizennégyes nyert.
Így aztán a férfi hazaballagott egy fillér nélkül A felesége már az erkélyről megkérdezte, hogy mi történt. A férfi megrántotta a vállát, és csak annyit mondott:
- Elvesztettem a két dollárt.
Ha jobban belegondolunk, sosem veszítünk annál többet, bármennyit is veszítünk.

Buddhát szemmel láthatólag egyáltalán nem zavarták alkalmi látogatójának sértegetései. Amikor a tanítványai később megkérdezték, hogy mi volt nyugalmának a titka, így válaszolt:
- Képzeljétek el, hogy mi történne, ha valaki adományt helyezne elétek, és ti nem vennétek fel. Vagy ha valaki levelet küldene nektek, és nem bontanátok fel; ugye, akkor a levél tartalmának semmi hatása sem lenne rátok. Cselekedjetek így, ha valaki bánt titeket, és nem veszítitek el higgadtságotokat.

Az, az igazi méltóság, amely nem csökken mások tiszteletlensége miatt. A Niagara vízesés nagysága sem csökken attól, hogy beleköpsz.


A siketnémák intézetének két lakója perlekedett egymással. Amikor az egyik ápoló odament, hogy rendet tegyen közöttük, azt látta, hogy az egyik háttal áll a másiknak, és rázkódik a nevetéstől.
- Mi olyan vicces? És miért néz a másik rád olyan mérgesen? - kérdezte az ápoló, természetesen az ujjaival "jelelve".
- Azért - válaszolta a néma, szintén az ujjaival -, mert ez káromkodni akar, de én nem nézek rá.

Egyszer a baszrai Hasszán a folyóparton megpillantotta a szépséges Rabia al Adawiyát. Ekkor Hasszán az imaszőnyegét ráterítette a folyóra, rálépett, és így szólt: - Rabia, gyere, imádkozzunk együtt!
De ő azt válaszolta:
- Hasszán, miért viselkedsz úgy, mint a bazári kereskedők, netán gyenge vagy?
Azzal a nő feldobta imaszőnyegét a levegőbe, felrepült rá, és azt mondta:
- Gyere ide fel, Hasszán, hogy az emberek lássanak bennünket!
De ezt már Hasszán nem tudta megtenni. Rabia, hogy megvigasztalja a férfit, így szólt:
- Látod, Hasszán, egy hal meg tudja tenni, amit te tettél, és egy légy is meg tudja tenni, amit én tettem. Az igazi feladat túl van ezeken, és nekünk azzal kell foglalatoskodnunk.


Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
- Akkor légy olyan kedves, és teljesítsd utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
- És most?
- Tedd vissza! - kérte Buddha. A bandita felnevetett:
- Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
- Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is képes.

A dühöngő kos képes egy falat is ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.

Az elmegyógyintézetben az egyik látogató megpillantott egy ápoltat, amint az előre-hátra dülöngélt egy székben, miközben gügyögve, gyengéden és megelégedve ismételgette: "Lulu, Lulu ...".
- Mi baja ennek az embernek? - kérdezte a doktort.
- Lulu. Az a nő faképnél hagyta őt - hangzott az orvos válasza.
Ahogy tovább haladtak, elérkeztek a gumiszobába, amelynek a lakója állandóan a falba verte a fejét, és közben azt dünnyögte: "Lulu, Lulu ..."
- Ennek is Lulu a problémája? - kérdezte a látogató.
- Igen - válaszolta a doktor -; Lulu végül is ehhez a férfihez ment feleségül.

Kétféle csapás van az életben: ha nem kapjuk meg, amihez ragaszkodunk, és ha megkapjuk, amihez ragaszkodunk.

A fiatal vállalatvezető felhívta külföldi ügynöküket, és röviden így szólt hozzá:
- Azért hívom, hogy utasításokat adjak. Ez a hívás három percig fog tartani. Én fogok beszélni, és kérem, hogy ne szakítson félbe. Ha bármilyen megjegyzése, vagy kérdése volna, küldje el azokat később.
Azzal aztán bele is fogott mondandójába. Olyan gyorsan beszélt, hogy valamivel hamarébb fejezte be a tervezettnél.
- Még van húsz másodpercünk - jegyezte meg a vonal végén lévő másik embernek. - Van valami mondanivalója?
- Igen - hangzott a válasz. - Olyan gyorsan beszélt, hogy egyetlen szót sem értettem az egészből.

A legjobb módja annak, hogy rövidebb utat tegyél meg hosszabb idő alatt, ha gyorsabban mégy.

Egy fiatalember jött a mesterhez, és azt kérdezte: - Körülbelül mennyi idő kell ahhoz, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
- Tíz év - mondta a mester. A fiatalember meghökkent.
- Olyan sok? - kérdezte hitetlenkedve. Mire a mester:
- Nem, tévedtem. Neked húsz év is kell.
- Miért dupláztad meg az éveket? - kérdezte a fiatalember.
- Ha jobban belegondolok, a te esetedben meglesz az harminc is - mondta a mester.

Egyesek sosem tanulnak meg semmit sem, mert túl hamar fel fogják a dolgokat. A bölcsesség valójában nem valamilyen állomás, ahová megérkezel, hanem az, ahogyan utazol. Ha túl gyorsan utazol, nem látod a tájat.
Talán a legjobb módja annak, hogy másfelé menj, ha nagyon pontosan tudod, hogy hová akarsz jutni. Nincs mindenki elveszve, aki csak álldogál.

Egy amerikai prédikátor Pekingben megkérdezte egy étterem pincérétő1, hogy mit jelent a kínaiak számára a vallás. Az kivezette őt az erkélyre, megkérdezte:
- Mit lát itt, uram?
- Egy utcát és házakat, járkáló embereket, meg közlekedő buszokat, taxikat.
- És még mit? - Fákat.
- És még? - Fúj a szél.
A kínai kinyújtotta a karját, és felkiáltott: - Ez a vallás, uram!

Úgy keresel, mint az, az ember, akt nyitott szemmel kereste a fényt, amely annyira világos, hogy nehéz megpillantani.

Tanítvány: Mi a Tao? Mester: A Minden.
Tanítvány: Hogyan nyerhetem el?
Mester: Ha megpróbálod elnyerni, nem fog sikerülni.

Senki sem tud természetes lenni, ha megpróbál természetes lenni. Vagy ha azon erőlködik, hogy ne próbálkozzon.



Egy idős kínai asszony több mint húsz éven keresztül támogatott egy szerzetest. Kis kunyhót épített neki, és ellátta élelemmel, miközben az minden idejét a meditálásnak szentelte.
Az asszony végül is kíváncsi lett, hogy mennyire haladt a szerzetes. Elhatározta, hogy próbára teszi egy forróvérű lány segítségével.
- Menj be a kunyhóba - mondta a lánynak -, és öleld meg! Aztán kérdezd meg tőle: "Na, mit fogunk most csinálni?"
A lány be is ment éjjel a szerzeteshez, aki akkor is meditált. A lány nem tétovázott, elkezdte simogatni, és megkérdezte:
- Mit fogunk most csinálni?
A szerzetes éktelen dühbe gurult ettől a szemtelenségtől. Felkapott egy söprűt, és azzal kergette el a lányt a kunyhóból. Amikor a lány visszatért az öregasszonyhoz, és elmondta neki, hogy mi történt az mérges lett.
- Húsz éven keresztül etettem azt a fickót! - kiáltotta. - Semmi megértést sem tanúsított vágyaid irányában, és arra sem volt hajlandó, hogy helyes útra tereljen. A szenvedélyén természetesen uralkodnia kell, de ennyi imádságban eltöltött év után legalább egy kis együttérzést kifejleszthetett volna.

A hívő letérdelt, hogy felvegyék a tanítványok közé. A guru a fülébe súgta a titkos mantrát, és figyelmeztette, hogy azt senkinek se árulja el.
- Mi fog történni, ha mégis megteszem? - kérdezte a hívő.
- Akinek elárulod a mantrát, az megszabadul a tudatlanság és szenvedés kötelékétől, de téged kizárunk a tanítványok soraiból, és elkárhozol - válaszolta a guru.
A hivő abban a pillanatban felugrott, elszaladt a piacra, nagy tömeget gyűjtött maga köré, és mindenki füle hallatára elismételte a mantrát.
A tanítványok elmondták a gurunak a történteket, és kérték, hogy azt az embert engedetlensége miatt űzze ki a kolostorból. A guru azonban mosolyogva csak annyit mondott:
- Annak az embernek semmi szüksége az én tanításomra. Cselekedetéből ítélve már ő maga is guru.



Lelki eszmélődésének kezdetén Buddha rengeteg önmegtagadást gyakorolt.
Mígnem egy szép napon két muzsikus haladt a mellett a fa mellett, amelyik alatt Buddha elmélkedett. Az egyik muzsikus azt mondta a másiknak:
- Ne feszítsd meg túlságosan a húrokat a szítárodon, mert elpattannak. De ne is hagyd őket lazán, mert akkor semmiféle hangot sem adnak. Maradj a kettő között!
Ezek a szavak Buddhát annyira mellbe vágták, hogy a lelkiélethez való hozzáállása forradalmin megváltozott. Meg volt győződve arról, hogy azok szavak neki szóltak. Attól a perctől kezdve felhagyott az önsanyargatással, és könnyű, de mérsékletes életet élt. S az ő útját a megvilágosodás elnyeréséhez azóta is a "középső útnak" nevezik.

Volt egyszer egy nagyon szigorú életet élő ember, aki semmit sem evett és semmit sem ivott, amíg Nap le nem nyugodott. Valószínűleg kemény életének egyfajta égi elismeréseként egy fényes csillag tűnt fel a közeli hegy csúcsán, amit még fényes nappal is lehetett látni, bár senki sem tudta, hogy honnan került oda az a csillag.
Egyszer az ember elhatározta, hogy felmászik a hegyre. Az egyik falubelije, egy kislány, ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen. Mivel igen meleg volt, hamarosan megszomjaztak. A férfi kérlelte a kislányt, hogy igyon, de az megkötötte magát mondván, hogy csak akkor hajlandó inni, ha a férfi is iszik. Szegény férfi zavarban volt. Nem akarta megszegni böjtjét, de azt sem akarta, hogy a kislány a szomjúságtól szenvedjék. Végül is ivott. És a kislány vele együtt ivott.
Hosszú ideig a férfi a szemét sem merte felemelni az égre, mert félt, hogy a csillag eltűnt. Képzelhetik hát, hogy mennyire meglepődött, amikor végül mégis felnézett, és két fényes csillagot látott ragyogni a hegy felett.


NEVELÉS

Egy család az étteremben vacsorához készülődött. A pincérnő először a felnőttek rendelését vette fel, aztán a hétéves kisfiúhoz fordult.
- Hát te mit kérsz? - kérdezte.
A fiú félénken körbenézett, és végül kibökte: - Egy hot-dogot kérek.
Még mielőtt a pincérnő felírhatta volna a rendelést, a mama közbeszólt:
- Szó sem lehet hot-dogról! Hozzon neki egy szelet húst burgonyapürével és sárgarépával!
A pincérnő azonban nem figyelt rá.
- Ketchupot vagy mustárt kérsz hozzá? - kérdezte a fiút.
- Ketchupot.
- Egy perc múlva itt vagyok - mondta a pincérnő, és azzal a konyhába sietett.
Az asztalnál dermedt csend lett. Végül is a fiú körülnézett, és így szólt:
- Látjátok! Ö komolyan vett engem.

- Hogy vannak a gyermekeid?
- Köszönöm, mindkettő jól van.
- Milyen idősek is?
- Az orvos három énes, az ügyvéd öt.

 

A kis Mary lement a tengerpartra édesanyjával - Mami, játszhatok a homokban?
- Nem, kislányom, csak összekoszolnád a tiszta ruhádat.
- Belegázolhatok a vízbe?
- Nem. Vizes leszel, és megfázol.
- Játszhatok a gyerekekkel?
- Nem. Még majd eltűnsz a tömegben.
- Mami, vegyél nekem fagylaltot!
- Nem, megfájdul a torkod tő1e.
A kis Mary erre sírva fakadt. Mamája pedig a közelben álló asszonyhoz fordult, és így szólt: Uram, Isten! Látott már valaha is ilyen neurotikus gyereket?


Egy ember azt hallotta, hogy jót tesz a kutyáknak a csukamájolaj. Elkezdte dobbermannjának adni, mégpedig nagy adagokban. Minden nap a térdei közé fogta a tiltakozó kutya fejét, kifeszítette száját, és beleöntötte a folyadékot.
Egyszer a kutya elugrott, az olaj pedig kilöttyent a padlóra. A kutya aztán, az ember legnagyobb meglepetésére, mégsem rohant el, hanem nyalni kezdte a kanalat. Ekkor jött rá a gazda, hogy a kutya nem az olaj ellen tiltakozott, hanem a beadás módszere ellen.

Egy ősi legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, négy angyal jött oda hozzá. Az első azt kérdezte:
- Hogy csinálod ezt?
A második:
- Miért csinálod ezt?
A harmadik:
- Segíthetek?
A negyedik pedig:
- Mennyit ér ez?
Az első angyal tudós volt, a második filozófus, a harmadik altruista, a negyedik pedig ingatlanügynök.
Egy ötödik angyal pedig csodálkozva nézte, és teljes elragadtatásban tapsolt. Ez volt a misztikus.

A kis Jancsi nagyon készült az iskolai színjátszás egyik szerepére. Édesanyja tudta, hogy fia mennyire szeretné eljátszani ezt a szerepet, de attól tartott, hogy nem fogja megkapni. Amikor kiválasztották a szereplőket, Jancsi hazatérve az iskolából, büszkén és izgalomtól repesve újságolta édesanyjának:
- Mami! Képzeld, mi történt! Arra választottak ki, hogy tapsoljak, és lelkesítsem a többieket.

Egy gyermek ellenőrző könyvéből: "Samu segítőkész hallgatásával vesz nagyon szépen részt a csoportos éneklésben."

Azon kevesek egyike mesélte, akik a Holdon jártak, hogy amikor ott volt, nagyon el kellett nyomnia művészi énjét. Visszaemlékezett, hogy átnézett a Földre, úgy megragadta annak a gyönyörűsége, hogy egy darabig csak állt ott, és felsóhajtott:
- Milyen gyönyörű!
Aztán elhessegette érzelmeit, és így figyelmeztette magát:
- Elég az idő elfecséreléséből, indulj köveket gyűjteni!
Kétfajta nevelés van: az egyik arra tanít, hogy miből éljünk meg, a másik pedig arra, hogy hogyan éljünk.
Andrew Carnegie-tól, a világ egyik leggazdagabb emberétő1 egyszer azt kérdezték:
- Ugye, ön bármikor leállhatott volna, hisz ön mindig gazdagabb volt, mint amennyire szükséges? Azt válaszolta:
- Úgy van. Megállhattam volna bármikor, de nem tudtam, mert elfelejtettem, hogy hogyan kell megállni.

Sokan attól félnek: ha megállnak gondolkozni és csodálkozni, sosem lesznek képesek újra elindulni.



Egy idős ember életének nagy részét azon a szigeten élte le, amelyet a világ egyik legszebb területének tartanak. Amikor visszatért a nagyvárosba, hogy nyugdíjas éveit ott töltse, valaki így szólt hozzá:
- Biztosan gyönyörű lehetett annyi éven át a szigeten élni, amelyet a világ egyik csodájának tartanak!
Az öregember eltűnődött rajta egy kicsit, ezt mondta:
- Az igazat megvallva, ha tudtam volna, ennyire híres, jobban megnéztem volna.
Az embereket nem arra kell tanítani, hogy hogyan nézzenek. Csupán azoktól az iskoláktól kell óvni, amelyek megvakítják őket.

 


Az 1850-es évek elején az amerikai festő, James McNeill Whistler, egy rövid, ám tanulmányai szempontjából sikertelen időt töltött el a híres katonai akadémián, a West Pointon. Azt mondják, h amikor azt a feladatot kapta, hogy rajzoljon egy hidat, rajzolt egy gyönyörű, romantikus kőhidat, füves folyóparttal és két horgászó gyermekkel a hídon.
- Tüntesse el azokat a gyerekeket a hídról! - parancsolta az oktató. - Ez itt mérnöki munka, kérem. Whistler leszedte a gyerekeket a hídról, rárajzolta őket a folyópartra horgászbotjukkal együtt, és újból beadta a feladatot a tanárnak. Az dühösen rárivallt:
- Azt mondtam, hogy tüntesse el azokat a gyerekeket a képről! Teljesen!
De a kreativitás ösztöne túlságosan erős volt Whistlerben. A következő rajzról valóban "teljesen eltűntek" a gyermekek. Két kis sírhalom alatt nyugodtak a folyóparton.

 

Amikor a betörő fia észrevette, hogy apja mennyire öregedett, így szólt hozzá:
- Apám, taníts meg a mesterségedre, hogy tovább vihessem a családi hagyományokat!
Az öreg egy szót sem szólt, de aznap magával vitte a fiát. Bementek egy házba, ahol az öreg kinyitott egy nagy beépített szekrényt, s megkérte a fiát, hogy nézze meg, mi van benne. Ahogy a fiú bebújt, az öreg rávágta az ajtót, bereteszelte, de akkora zajjal, hogy az egész ház felébredt rá. Aztán csendesen lelépett.
A gyerek pedig megszeppenve és dühösen azon gondolkozott a szekrényben, hogy hogyan meneküljön el. Hirtelen eszébe jutott valami. Nyávogni kezdett, mire az egyik szolga gyertyát gyújtott, s ki. nyitotta az ajtót, hogy kiengedje a macskát. Ahogy. az ajtó kinyílt, a fiú azonnal kiugrott. Persze mindenki üldözni kezdte. Az úton észrevett egy kutat, beledobott egy hatalmas követ, és elbújt az árnyékban. Miközben üldözői a kútba bámultak, hogy meglássák a betörőt, ő szépen elosont.
Mikor hazaért, annyira el akarta mondani a fejleményeket, hogy sérelmeiről teljesen el is felejtkezett. De az apja így szólt:
- Minek a mese? Itt vagy, és ennyi elég is. Kitanultad a szakmát.

Az oktatásnak nem az életre való nevelésnek, magának az életnek kell lennie.

Egyetemisták egy csoportja könyörgött a regényíró Sinclair Lewis-nek, hogy tartson nekik előadást, és magyarázza el, hogy hogyan lehetnének óli is írók. Lewis így kezdte előadását:
- Valójában hányan is akartok írók lenni? Az összes kéz a magasba lendült.
- Ebben az esetben semmi szükség az én beszédemre. Azt tanácsolom, menjetek haza, és írjatok, írjatok, írjatok ...
Azzal zsebre vágta jegyzeteit, és elhagyta a termet.


Egy asszony órákon keresztül azzal kínlódott, hogy a kapott használati utasítás segítségével összeszerelje a frissen vásárolt háztartási gépet. Végül is felhagyott vele, és az alkatrészeket otthagyta a konyhaasztalon.
Elképzelhető, hogy mennyire meglepődött, amikor néhány órával később hazatérve a gépet tökéletesen összeszerelve, működőképes állapotban találta. A cselédlány megcsinálta.
- Hogy az ördögbe tudtad ezt összeszerelni? kérdezte.
- Tudja, asszonyom - hangzott a derűs válasz ha az ember nem tud olvasni, akkor kénytelen eszét használni.

Egy férfi, aki negyvenhét évi riporterkedés és újságszerkesztői munka után nyugdíjba vonult, felhívta a helyi tantestületet, és miután elmondta szakmai hátterét, közölte, hogy szívesen részt venne az analfabétizmus megszüntetését célzó helyi programban.
Hosszú ideig csend volt, majd megszólalt hang a drót másik végén:
- Nagyszerű, csak azt szeretném tudni, hogy tanítani akar vagy tanulni?

 

Három fiút hoztak a bíróságra, akiket dinnyelopással vádoltak. Idegesen, a legrosszabbakra elkészülve álltak a bíró előtt, aki igen szigorú ember hírében állt.
Ám bölcs nevelőnek is mutatkozott. Miután kalapácsával az asztalra koppantott, így szólt:
- Aki ebben a teremben gyerekkorában egyetlen dinnyét sem lopott, emelje fel a kezét!
Csend lett. A bírósági alkalmazottak, a rendőrök, érdeklődők - maga a bíró is - mind az asztalon hagyták kezüket.
Miután a bíró megelégedetten nyugtázta, hogy egyetlen kéz sem lendült a magasba, és így szólt:
- A vádat elejtem.

Egy vallásos beállítottságú asszony siránkozott a fiatalabb generáció viselkedése miatt.
- Mindennek az autó az oka! Túl nagy távolságokra képesek elmenni a fiatalok a tánc vagy a randevú kedvéért! Ugye, nagymama, a maga idejében nem így ment ez?
Mire a nyolcvanhét éves idős hölgy:
- Ami azt illeti, mi is olyan messzire mentünk, amennyire csak tudtunk.

 

Mama: Tudtad-e, hogy Isten jelen volt akkor is, amikor elloptad a süteményt a konyhából? Gyerek: Igen.
Mama: És azt tudtad-e, hogy Isten mindent látott?
Gyerek: Igen.
Mama: És mit gondolsz, mit szólt a Jóisten mindehhez?
Gyerek: Azt mondta: "Ketten vagyunk, két süteményt vegyél!"

Amikor a fiatal rabbi apja pozíciójába lépett, mindenkitől azt hallotta, hogy mennyire másképp viselkedik ő, mint édesapja.
- Éppen ellenkezó1eg! - válaszolta a fiatalember. - Pontosan olyan vagyok, mint az apám. Ő sem utánozott senkit, én sem utánozok senkit.

Légy önmagad! Óvakodj a hírességek viselkedésének utánzásától, ha nincs meg benned az a fajta belső beállítottság, amely az ő cselekedeteiket ihlette!

 

Amikor Haendel Messiását először adták elő Londonban, a jelenlévő királyt annyira elragadta a vallásos érzület a "Halleluja" éneklése alatt, hogy felrúgva a hagyományokat felállt, és úgy hallgatta végig a mesterművet.
A nemesek ezt látva követték a király példáját, ők is felálltak. Természetesen ez mindenki számára jel volt, az egész közönség felállt.
Azóta él az a szokás, hogy a "Halleluját" mindenki állva hallgatja végig, belső irányultságától és az előadás minőségétől függetlenül.

Amikor az öreg tengerész papagájának a köhögése állandósult, az öreg abbahagyta a dohányzást. Attól tartott ugyanis, hogy a pipafüst, amely gyakran betöltötte a szobát, ártalmas papagája egészségére.
Még állatorvoshoz is elvitte madarát, aki alapos vizsgálat után megállapította, hogy a madarat sem papagájkór, sem tüdőgyulladás nem kínozza, csupán pipázó gazdája köhögését utánozza.

Joe nagybácsi meglátogatta a hétvégén a kis Jimmyt, aki úszott a boldogságtól, hogy példaképével aludhat egy ágyban.
Miután leoltották a lámpát, Jimmynek eszébe jutott valami:
- Hoppá! - kiáltotta. - Majdnem elfelejtettem. Azzal kiugrott az ágyból, és melléje térdelt. Mivel nem akart elmaradni a jó példával, Joe nagybácsi is kikászálódott az ágyból, és ő is letérdelt az ágy másik oldalán.
- Hűha! - suttogta megszeppenve Jimmy. - Ha ezt a mama holnap reggel észreveszi, kapsz majd tőle. A bili ugyanis ezen az oldalon van.

Bárcsak jobban a pozíciódnak megfelelően öltöznél! Sajnálom, hogy így elengedted magad, ilyen kopottas lettél.
- De hisz én nem is vagyok kopottas!
- Bizony, hogy az vagy! Bezzeg a nagyapád mindig olyan elegánsan öltözött. Az ő ruhái drágák és remekül szabottak voltak.
- Ha-ha, most megfogtalak! Ezek a nagyapám ruhái.


Egy filozófus, akinek csak egy pár cipője volt, megkérdezte a susztert, hogy megvárhatná-e helyben, amíg az megjavítja a cipőit.
- Sajnos, éppen záróra - válaszolta a suszter -, vagyis nem tudom azonnal megjavítani őket.
- De miért nem jön vissza értük holnap?
- Csak ez az egy pár cipőm van, és nem járhatok cipő nélkül.
- Rendben van, kölcsön adok egy pár használt cipőt holnapig.
- Micsoda? Hogy másvalakinek a cipőjét viseljem? Minek néz maga engem?
- Ugyan miért tiltakozik az ellen, hogy más cipőjét hordja a lábán, amikor a feje tele van mások gondolataival?

- Mirő1 tanultatok ma az iskolában? - kérdezte az apa tizenéves fiát.
- A szexről tartottak előadásokat - hangzott a válasz.
- A szexről? Miféle előadásokat?
- Először egy pap beszélt arról, hogy miért nem szabad. Aztán egy doktor beszélt arról, hogy hogyan nem szabad. Végül pedig az igazgató arról, hogy hol nem szabad.

Egyik főiskola dékánja üdvözölte az elsőéves lányokat, és úgy gondolta, érdemes a szexuális erkölcs kérdését is érintenie.
- A kísértés pillanataiban csak egy kérdést tegyenek fel maguknak: Érdemes-e a gyönyör egy órájáért egy egész életen át szégyenkezni?
A beszéd végén a dékán megkérdezte, hogy van-e valami kérdésük. Egy lány félénken felemelte a kezét, és azt kérdezte:
- Meg tudná mondani nekünk, hogyan tartson az egy óráig?

Az amerikai elnök, William Howard Taft, legkisebb fia egy vacsorán tiszteletlen megjegyzést tett apjáról.
Mindannyian annyira megbotránkoztak a fiú arcátlanságán, hogy csend ülte meg a termet.
- Nos - szólalt meg végül Mrs. Taft -, megbünteted a fiút?
- Ha a megjegyzést az apjának szánta, természetesen megbüntetem - mondta Taft. - De ha az Egyesült Államok elnökének mondta, ahhoz az alkotmányban biztosított joga volt.

Miért kellene egy apát mentesíteni attól a kritikától, mely hasznos egy elnöknek?



A guru előadást tartott fiatal tanítványai egy csoportjának, akik könyörögtek neki, hogy árulja el nekik azt a mantrát, amivel a halottakat fel lehet támasztani.
- Mihez kezdenétek azzal a veszélyes dologgal? kérdezte a guru.
- Semmit. Csak a hitünket erősítené - válaszolták.
- Gyermekeim, az éretlen tudás nagyon veszélyes dolog - mondta az öreg ember.
- Mikor éretlen a tudás? - kíváncsiskodtak tovább a tanítványok.
- Amikor annak ad hatalmat, akiben még nincs meg az a bölcsesség, amely a használatához szükséges.
A tanítványok azonban olyan kitartóan kérlelték, hogy a szent ember minden meggyőződése ellenére végül is a fülükbe súgta a mantrát ismételten kérvén őket, hogy csak a legnagyobb körültekintéssel használják.
Nem sokkal azután a fiatalok egy sivatagos helyen gyalogoltak. Egyszer csak megpillantottak egy halom napszárította csontot. A könnyelműség szellemében, amely rendesen együtt szokott járni a társasággal, elhatározták, hogy azonnal kipróbálják a mantrát, amit azonban rendes körülmények között csak hosszú meditálás után szokás használni.
Abban a pillanatban, amint kimondták a mantra szavait, a csontok életre keltek, ragadozó farkasokká váltak, amelyek űzőbe vették a tanítványokat, és cafatokra tépték őket.


Soyen Shaku, a Zen mestere, hatvanegy éves korában meghalt, de addigra elvégezte már feladatát:
Változatosabb és magasztosabb tanítást hagyott az utókorra, mint a legtöbb Zen-mester. Azt tartották azonban, hogy tanítványai nyaranta elaludtak a déli étkezés után. S bár ő maga sosem vesztegetett egy percet sem, nem figyelmeztette őket erre a fegyelmezetlenségre.
Tizenkét éves korában Soyen már a Tendai irányzat filozófiai tételeit tanulmányozta. Egy nyári napon, amikor mestere távol volt, és a hőség roppant nyomasztó volt, a kis Soyen elnyúlt és mély, három órás álomba zuhant. Amikor meghallotta, hogy mestere visszatért, azonnal fel akart pattanni, de már késő volt, mindennél nyilvánvalóbban ott feküdt keresztben a bejáratnál.
- Bocsáss meg, bocsáss meg! - suttogta mestere, mikor keresztül lépett rajta akkora tisztelettel, mintha egy nagyra becsült vendég feküdt volna ott.
Att61 kezdve Soyen sohasem aludt el nappal.

Egy kisfiú rohant az utcán, majd hirtelen befordult az egyik sarkon, ahol összeütközött egy emberrel.
- Nahát! - méltatlankodott az ember. - Hová ez a nagy sietség?
- Haza - felelte a fiú -, és azért sietek, mert a mamám el fog fenekelni.
- Annyira vágyódsz a fenekelés után, hogy ezért rohansz haza? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Nem. De ha az apám előbb ér haza, mint én, akkor ó fenekel el.

A gyermekek olyanok mint a tükör. Ha szeretetted veszik őket körül, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit sem tudnak visszaadni.

Naszreddín átnyújtott egy korsót egy fiúnak, és elküldte a kútra vizért. Mielőtt azonban a gyerek elindulhatott volna, lekevert neki egy pofont, és rákiáltott:
- Aztán vigyázz ám! Nehogy elejtsd a korsót! Egy járókelő azt kérdezte:
- Hogy üthetsz meg így egy gyereket, még mielőtt bármi rosszat tett volna?
Naszreddín így válaszolt:
- Gondolom, azt várnád, hogy akkor üssem meg a gyereket, miután eltörte a korsót, és a korsó is meg a víz is odaveszett. De ha még előtte ütöm meg, emlékezni fog rá, és az edény is meg a víz is , épségben megérkezik.

Egy kétségbeesett házaspár kihívta sürgősen a gyermekpszichológust, mert nem tudták, hogy mit tegyenek kisfiukkal, aki a szomszédfiú hintalovára ült, és nem volt hajlandó többé leszállni róla. Annak ellenére nem, hogy otthon három hintalova is volt, hajthatatlanul a barátja lován akart lovagolni. Amikor megpróbálták lehúzni onnan, úgy elkezdett sikítozni és üvölteni, hogy azon mód békén hagyták.
A pszichológus először is megegyezett a bérében, aztán odament a gyerekhez, gyengéden megcirógatta a haját, lehajolt hozzá, és mosolyogva súgott valamit a fülébe. A fiú abban a pillanatban leszállt a lóról, és szelíden követte szüleit haza.
- Milyen varázslatot űzött azzal a gyerekkel? - kérdezték a csodálkozó szülők.
A pszichológus előbb elkérte kialkudott bérét, csak azután válaszolta:
- Egyszerű. Csak lehajoltam, és azt mondtam neki: Ha nem szállsz le arról a lóról ebben a pillanatban, úgy megverlek, mint szódás a lovát. Engem ezért fizetnek, szóval komolyan mondom.

Mielőtt megbüntetsz egy gyermeket, kérdezd meg magadtól, nem te vagy-e vétségének az oka.

 

Szülők: Miért van az, hogy bár Johnny fiatalabb, mint te, mégis jobb jegyeket hoz?
Hétéves gyermek: Mert Johnny szülei okosak.


A modern gyermek:

Egy férfi, azzal a szándékkal, hogy növelje gyermekeiben a zene szeretetét, vásárolt nekik egy zongorát. Amikor hazaért, a gyermekei töprengve nézték a zongorát:
- Hol kell ezt bedugni a konnektorba? - kérdezték.

 

A városi kisfiú életében először volt falun. Épp a járdán állt, amikor megállt mellette egy lovas kocsi, és az idős kocsis betért az üzletbe. A kisfiú csodálkozva bámulta a lovat. Még életében sosem látott ilyet. Amikor az öregember kijött az üzletből, és indulni készült, a kisfiú megszólalt:
- Uram, azt hiszem figyelmeztetnem kell önt, hogy éppen most folyt ki belőle az összes üzem-anyag.

 

Egy kislány állt a gyümölcsüzletben banánhéjjal a kezében.
- Mit szeretnél, picim? - kérdezte az eladó. - Utántöltést - hangzott a válasz.

A nyíllövészet mesterét az élet mesterének is tartották. Egy nap a legtehetségesebb tanítványa a helyi versenyen háromszor egymás után a céltábla kellős közepébe lőtt. Mindenki vadul tapsolt, és gratulációk özöne zúdult a tanítványra és mesterére is.
A mester azonban közömbösnek tűnt. Sőt kritikusnak. Később, amikor a tanítvány megkérdezte, hogy miért, így válaszolt:
- Még meg kell tanulnod, hogy nem a cél a cél. - Hát mi a cél? - érdeklődött a tanítvány.
De a mester nem mondta meg. Erre a fiúnak magának kellett rájönnie egyszer, mert ezt nem lehetett szavakba önteni.
Egyszer azután a fiú ráébredt, hogy nem a teljesítményre kel1 törekednie, hanem a. beállítottságra; nem a céltábla közepére, hanem önösségének megszüntetésére.

 

A tanár sok-sok hibáján keresztül tanulta meg, hogy hogyan legyen bölcs és együtt érző nevelő. Íme az egyik hibája.
Igazgató lett egy iskolában, amikor az egyik fiú odajött hozzá, és közölte, hogy máshová kíván iskolába járni.
- Miért, fiam? Mi a baj? Hiszen jók a jegyeid.
- Semmi baj sincs, uram. Csak éppen másik iskolába akarok járni.
- Talán a tanárok? Nem szereted valamelyik tanárodat?
- Nem, uram. Semmi bajom sincs a tanárokkal.
- Akkor talán a diáktársaiddal? Verekedtél valamelyikkel?
- Nem, uram. A társaimmal sincsen semmi bajom.
Az igazgató erre hosszú ideig nem szólt egy szót sem, gondolván, hogy hallgatása majd szóra indítja a gyermeket. Hirtelen könnyek törtek elő a gyermek szeméből. Az igazgató érezte, hogy ő nyert. A leggyengédebb és legmegértőbb hangán megkérdezte:
- Azért sírsz, ugye, mert valami bánt? A fiú bólintott.
- Hát akkor mondd el, miért sírsz!
A gyerek az igazgató szemébe nézett, és azt mondta:
- Mert ezeket a kérdéseket teszi fel nekem.

 

Nevelőintézetet szándékoztak nyitni fiúk számára, és az alapítók a híres nevelő tanácsát kérték. Az szenvedélyesen érvelt az emberséges módszerek mellett, sürgetvén az alapítókat, hogy ne sajnálják a pénzt a jóindulatú és szakértő nevelők alkalmazására. Mondandóját eképpen fejezte be:
- Ha csak egyetlen fiút mentenek is meg az erkölcsi romlástól, már akkor is megérte ennyi pénzt és fáradtságot fordítani az intézményre.
Később az egyik igazgatósági tag azt kérdezte tőle:
- Nem esett ön egy kissé túlzásba? Egyetlen fiú megmentése indokolttá tenne annyi munkát és költséget?
- Ha az én fiam lenne, természetesen - hangzott a válasz.


TEKINTÉLY

Egy történet Ramakrisnától, a halkottai misztikustól:
Volt egyszer egy király, aki minden nap felolvastatott magának egy pappal a Bhagavad Gítából. A pap azután el is magyarázta a szöveget, és megkérdezte:
- Felséges királyom, megértetted-e, amit mondtam?
A király pedig nem válaszolt sem igennel, sem nemmel, csak annyit mondott minden nap:
- Előbb értsd meg te!
A pap ezen mindig elszomorodott, mert órákon át készült a napi leckékre, és tudta, hogy magyarázata érthető és világos volt.
A pap komolyan kereste az Igazságot. Egyszer meditálás közben hirtelen meglátta minden dolognak - a háznak, családnak, gazdagságnak, barátoknak, becsületnek, hírnévnek, és minden másnak - csalóka természetét, viszonylagosságát. Olyan tisztán látta ezt, hogy az ezek utáni minden vágyódása eltűnt szívéből. Elhatározta, hogy felkerekedik, és vándorló aszkéta életet él.
Mielőtt elindult volna, ezt az üzenetet küldte a királynak:
- Felséges királyom, végre megértettem.

Egy asszonyt olyan súlyos nátha gyötört, hogy úgy tűnt, az orvosok egyetlen gyógyszere sem tud segíteni rajta.
- Hát nem tud engem meggyógyítani, doktor úr? - kérdezte kétségbeesve.
- Van egy javaslatom - mondta a doktor. - Menjen haza, vegyen egy j6 forró fürdőt, és mielőtt megtörölközne, álljon mezítelenül a huzatba.
- Az meggyógyít? - kérdezte a nő reménykedve. - Nem, de attól tüdőgyulladást kap, és azt meg tudom gyógyítani.

Gondoltál-e már arra, hogy a gurud talán olyan betegségre ajánl orvosságot, amelyet ő maga okozott?

- Hála Istennek, hogy magunkkal vittünk egy öszvért is a kirándulásra. Így legalább, amikor az egyik fiú megsérült, az öszvéren haza tudtuk szállítani.
- Hogyan sérült meg az a fiú? - Az öszvér megrúgta.

- Tudnál ajánlani egy jó doktort?
- Javaslom, hogy fordulj dr. Csunghoz. Megmentette az életemet.
- Hogy-hogy?
- Az úgy történt, hogy nagyon beteg lévén elmentem dr. Csinghez. Bevettem a gyógyszerét, és rosszabbul éreztem magam. Ezért aztán elmentem Dr. Csanghoz. Bevettem az ő gyógyszerét is, és azt hittem, hogy meghalok. Végül elmentem dr. Csunghoz, de ő nem volt otthon.

A tekintélybe vetett bizalom veszélyezteti a felfogóképességet:

Az orvos az ágyban fekvő alak fölé hajolt. Aztán felegyenesedett, és így szólt:
- Nagyon sajnálom, asszonyom, de a férje már nem él.
Egy. gyenge, tiltakozó hang tört elő az élettelen alakból:
- Nono, még élek.
- Tartsd a szád! - szólt az asszony. - A doktor jobban tudja mint te.

A szomszéd azért jött Naszreddínhez, hogy kölcsönkérje a szamarát.
- Már kölcsönadtam valakinek - mondta Naszreddín.
Ebben a pillanatban a szamár elkezdett ordítani az istállóban.
- De hiszen hallom, hogy ordít - mondta a szomszéd.
- Na most nekem hiszel, vagy a szamárnak?

A trónörökös roppant ostoba volt, ezért a király egy különleges házitanítót vett fel. Az órák Eukleidész első tételének alapos magyarázatával kezdődtek.
- Világos ez, királyi fenség? - kérdezte a tanár.
Nem - felelte a királyi fenség.
Erre aztán a tanár még egyszer türelmesen elmagyarázta.
- Dereng már?
- Nem - felelte a herceg.
A tanár még egyszer leadta az egész tételt, de minden eredmény nélkül. Amikor a herceg még a tizedik próbálkozás után is értetlenül állt a tétel előtt, a tanár könnyekre fakadt.
- Higgye el, királyi fenség - kiáltotta -, ez a tétel igaz, és így kell levezetni!
E szavak hallatára a trónörökös felkelt, és ünnepélyes meghajlással ezt mondta:
Kedven uram! Én mindent elhiszek önnek, amit. ön mond. Ha tehát ön biztosít arról, hogy a tétel igaz, én teljes szívből elfogadom. Azt sajnálom csak, hogy erről nem biztosított már korábban, mert akkor időnk vesztegetése nélkül tovább mehettünk volna a második tételre.

Ily módon a geometria ismerete nélkül is meglesz az összes helyes válaszod, mint ahogy az embereknek is megvan. - legalábbis számukra! - a helyes hitűk, Isten ismerete nélkül. Ha így szólsz a tekintély képviselőjéhez. "Buta nagyok, kérlek gondolkozz helyettem!", az annyi, mint ha azt mondanád: "Szomjas nagyok, kérlek igyál helyettem!"

Buddha mondja:
- A szerzetesek és a. tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg, ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék szét.


Egy magas ember a moziban így szólt a mögötte ülő kisfiúhoz:
- Nem látsz tőlem? - Nem.
- Ne is törődj vele! Csak figyelj engem, és ha azt látod, hogy nevetek, nevess te is!


Ferdinand Foch marsall volt a szövetséges csapatok parancsnoka a második világháború alatt. A sofőrjét, Pierre-t, sűrűn felkeresték a riporterek, mert abban reménykedtek, hogy megtudnak valamit a parancsnok gondolataiból, állandóan azt kérdezték a sofőrtől, hogy vajon mikor lesz vége a háborúnak.
De Pierre sohasem válaszolt nekik. Egyszer a riporterek éppen akkor lepték meg Pierre-t, amikor a hadiszállásról lépett ki. Amint a riporterek köré ültek, a sofőr így szólt:
- Ma beszélt a marsall!
- És mit mondott? - kérdezték mohón.
- Azt kérdezte: "Pierre, mit gondolsz, mikor lesz cége a háborúnak?"

Egy pap lánya azt kérdezte az apjától, hogy honnan veszi a beszédéhez a gondolatokat?
- Az Istentől! - válaszolta az.
- Akkor miért készítesz vázlatokat? - kérdezte a lány.

A rádió géniusza, Marconi, barátjával egész éjjel a laboratóriumában tanácskozott a drót nélküli kommunikáció kényes kérdéseiről.
Amikor kiléptek a laboratóriumból, Marconi hirtelen így szólt:
- Egész életemben ezt a kérdést tanulmányoztam, de van egy dolog, amit nem értek a rádióval kapcsolatban.
- Létezhet olyan egyáltalán, hogy éppen te ne értenél valamit a rádióval kapcsolatban? - hitetlenkedett a barátja. - Ugyan mi volna az?
- Hogy miért működik? - válaszolta Marconi.

A múlt században egy püspök az Egyesült Államok keleti partvidékéről meglátogatott egy egyházi főiskolát a nyugati parton. A főiskola elnökénél szállásolták el, aki haladó szellemű fiatalember volt, a fizika és a kémia professzora.
Egy ízben az elnök az egész tantestületet meghívta vacsorára a püspökkel együtt, hogy részesüljenek annak bölcsességében és tapasztalatában. A beszélgetés a világ végéről folyt, amely a püspök szerint már nem lehet nagyon messze. Egyik érve szerint már mindent felfedeztek a természetben, és minden lehetségest feltaláltak.
Az elnök udvariasan tiltakozott mondván, hogy szerinte az emberiség csodálatos új felfedezések küszöbén áll. A püspök arra kérte, hogy csak egyet nevezzen meg. Az elnök úgy vélte, hogy úgy ötven éven belül az emberek képesek lesznek repülni.
A püspök erre harsányan kacagni kezdett.
- Ekkora sületlenséget! - kiáltotta. - Kedves uram, ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek repüljenek, akkor szárnyat is teremtett volna nekik. A repülés a madarak és az angyalok kiváltsága.
Az elnököt Wrightnak hívták. Két fia volt neki, Orville és Wilbur, az első repülőgép megalkotói.

Béges-régen egy király halálra ítélt egy embert Indiában. Az könyörgött, hogy töröljék el a büntetését, és hozzátette:
- Ha a király megkönyörül rajtam, és megkegyelmez életemnek, egy év alatt megtanítom a lovát repülni.
- Úgy legyen! - mondta a király. - De ha egy év múlva a lovam nem repül, kivégeztetlek.
Amikor az ember izgatott családja később azt kérdezte tőle, hogy miként akarja ezt elérni, így válaszolt:
- Egy év alatt akár a király, akár a lova meg is halhat. Vagy ki tudja, a ló talán megtanul repülni.


Egy fiatal tudós a modern tudomány teljesítményeivel dicsekedett a guru jelenlétében.
- Repülünk, mint a madarak - mondta. - Mindent meg tudunk csinálni, amit egy madár tud!
- Csak még a szögesdróton nem tudunk ülni - mondta a guru.


A doktor tüzetesen megvizsgált egy beteget, majd így szólt hozzá:
- Tüdőgyulladása van, uram. Ön ugye zenész? - Igen - válaszolta az ember kissé meglepetten. - És valamilyen fúvós hangszeren játszik.
- Úgy van. De honnan tudja ezt, kérem?
- Egyszerű ez, uram. A tüdején az erőlködés jellegzetes jegyei láthatók, és a gégefője is gyulladt, kétségkívüli jele az is a komoly erőfeszítésnek. Mondja, milyen hangszeren játszik?
- Tangóharmonikán.

A tévedhetetlenség veszélyei!

A plébánost születésnapja alkalmából a gyermekek jókívánságokkal és ajándékokkal köszöntötték.
A pap átvette a papírcsomagot a kis Marytől, és így szólt:
- Aha, egy könyvet hoztál nekem. (Mary papája ugyanis a könyvesbolt vezetője volt.)
- Azt. De honnan tetszik tudni? - A plébános atya mindent tud.
- Es Tommy, te pedig egy pulóvert hoztál nekem - mondta az atya, miközben átvette a csomagot, amit Tommy nyújtott neki. (Tommy papája gyapjú-kereskedő volt.)
- Ugy van. Honnan tetszett tudni? - A plébános atya mindent tud.
Nos, ez így ment tovább, mígnem a plébános a kis Bobby dobozát fel nem emelte, melynek csomagolópapírja nedves volt.(Bobby papája italkereskedő volt.;
- Aha, látom már, egy üveg whiskyt hoztál, és egy pici kilöttyent.
- Nem - mondta Bobby -, ez nem whisky. - Akkor egy üveg rum?
- Nem is rum.
Mivel már a plébános ujjai is nedvesek voltak, megnyalta az egyiket, de attól sem lett okosabb.
- Talán gin?
- Nem - válaszolta Bobby -, egy kölyökkutyát hoztam.


A körülmények összejátszása folytán egy sastojás gurult az istálló egyik sarkába, ahol éppen egy tyúk költögette tojásait. A megfelelő időben a kis sas annak rendje és módja szerint kikelt a csirkékkel együtt.
Ahogy telt-múlt az idő, a sasocska, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, vágyódni kezdett a repülés után. Ezért így szólt anyjához, a tyúkhoz:
- Mikor fogok megtanulni repülni?
Szegény tyúk teljesen tudatában volt annak, hogy ő nem tud repülni, de arról meg sejtelme sem volt, hogy más madarak hogyan tanítják fiókáikat a repülésre. Mivel szégyellte megvallani az igazat, így szólt:
- Még nincs itt az ideje. Majd megtanítalak repülni, ha már elég erős leszel hozzá.
Múltak a hónapok, és a kis sas kezdte sejteni, hogy anyja nem tud repülni. De arra sem tudta rávenni magát, hogy önmaga próbálkozzon, mert a repülés utáni vágya összekeveredett az őt kikeltő madár iránt érzett hálával.

A róla hallott hírek alapján a kalifa kinevezte Naszreddínt udvari főtanácsosává. Mivel a tekintélye nem szakértelemből, hanem a kalifa támogatásából származott, Naszreddín mindenkire nézve veszedelmessé vált, aki csak a tanácsát kérte. Ez a következő esetből derült ki.
- Naszreddín, te tapasztalt ember vagy - kezdte egyszer egy udvaronc. - Tudsz-e valamiféle szert szemfájásra? Rettentően szenvedek tőle.
- Megosztom veled a saját tapasztalatomat - válaszolta neki Naszreddín. - Egyszer borzasztóan fájni kezdett a fogam, és addig nem is múlt el, amíg ki nem húzattam.


A doktor úgy döntött, itt az ideje, hogy megmondja az igazságot a betegének.
- Úgy érzem, meg kell mondanom neked, hogy nagyon beteg vagy, és valószínűleg már csak két napod van hátra. Gondolom, rendezni szeretnéd a dolgaidat. Akarsz-e valakivel beszélni?
- Igen - jött a megtört hangú válasz. - Kivel? - kérdezte a doktor.
- Egy másik orvossal.


Egy fiatal író bevallotta Mark Twainnek, hogy elvesztette a saját írói képességébe vetett bizalmát.
- Volt neked valaha is hasonló érzésed? - kérdezte.
- Igen - mondta Twain. - Egyszer, miután már tizenöt éve írtam, hirtelen úgy éreztem, hogy semmilyen tehetségem nincs az íráshoz.
- És mit tettél akkor? Abbahagytad az írást?
- Hogy is tehettem volna? Hisz akkorra már híres író voltam.

Egy gazdag ember elhatározta, hogy megvalósítja élete álmát, és karmestere lesz saját zenekarának. Fel is vett egy dobost, három szaxofonost, és huszonnégy hegedűst. Az első próbájukon annyira rosszul vezényelt, hogy a dobos azt javasolta a többi zenésznek, hagyják ott az embert. De az egyik szaxofonos így szólt:
- Ugyan miért mennénk el? Jól megfizet bennünket, és valamit csak kell, hogy értsen a zenéhez.
A kővetkező próbán a karmester teljesen elvesztette ütemérzékét. Erre a dobos dühösen elkezdte verni a dobját. A karmester csendet intett a pálcájával, a zenészekre nézett, és megkérdezte:
- Ki csinálta ezt?

Egy zenekar menedzserének egyszer azt mondta a barátja, hogy maga is szívesen játszana a zenekarban. A menedzser erre megjegyezte:
- Nem is tudtam, hogy te is tudsz zenélni.
- Nem is tudok - válaszolta az. - De láttam ott egy embert, aki semmit sem csinál, csak egy pálcával integet, amíg a többiek zenélnek. Hát ezt én is meg tudnám csinálni.

Hogy az egyik hivatalnok kedvébe járjon, Ábrahám Lincoln egyszer aláírt egy okmányt, amely az egyik hadtest átirányítását rendelte el. Stanton, a hadügyminiszter, meg volt győződve róla, hogy az elnök óriási hibát követett el, ezért megtagadta a rendelet végrehajtását, s a nyomaték kedvéért hozzátette:
- Megbolondult ez a Lincoln.
Amikor ez Lincoln fülébe jutott, így szólt:
- Ha Stanton azt mondja, hogy megbolondultam, akkor annak úgy is kell lenni, mert neki szinte mindig igaza van. Átmegyek hozzá, és megbeszélem vele a dolgot.
Úgy is tett. Stanton meggyőzte őt, hogy a rendelet hibás. Lincoln azonnal vissza is vonta. Mindenki tudta, hogy Lincoln nagysága részben abban állt, hogy jó1 tűrte a kritikát.

Az újoncot a tábori bejárat őrzésével bízták meg. Azt a parancsot kapta, hogy egyetlen autót se engedjen be, amelyikre nincs kitűzve a különleges zászló. Így kénytelen volt a generális kocsiját is leállítani, aki azonnal utasította a sofőrjét, hogy hajtson csak tovább. Erre az újonc előre lépett, fegyverét kibiztosította, és nyugodtan Így szólt:
- Bocsásson meg, uram, én még új vagyok itt. Kit kell ilyenkor 1e1őnöm, önt vagy a sofőrt?
Akkor leszel igazán nagy, ha megfeledkezel a feletteseid méltóságáról, és ha a beosztottaiddal feledteted saját méltóságodat, vagyis ha nem nagy dölyfös az alázatosakkal, és ha nem alázatoskodsz a dölyfösökkel.


Élt egyszer egy rabbi, akit a nép Isten embereként tisztelt. Nem telt el úgy nap, hogy hatalmas tömeg ne gyűlt volna össze az ajtaja előtt tanácsára, gyógyulásra vagy egyszerűen csak a szent ember áldására várva. Ha a rabbi beszélni kezdett, a tömeg az ajkán csüngött, és itta minden szavát.
Volt azonban a tömegben egy kötekedő alak, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ellene mondjon a mesternek. Megfigyelte a mester gyengeségeit, gúnyt űzött hibáiból a tanítványok nagy rémületére. Azok úgy is tekintettek rá, mint magára a megtestesült ördögre.
Egy nap az "ördög" megbetegedett, és meghalt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Külsőleg persze az alkalomnak megfelelő ünnepélyes arcot vágtak, de a szívük örült, hogy ez a tiszteletlen eretnek nem fogja többé félbeszakítani a mester lelkesítő beszédét, és nem fogja többé kritizálni viselkedését.
Ezért aztán az emberek meglepődtek, amikor a mestert őszintén szomorúnak látták a temetésen. Amikor az egyik tanítvány később megkérdezte, hogy vajon a halott túlvilági sorsa miatt szomorkodott-e, azt válaszolta:
- Nem, nem. Miért szomorkodnék egy barátom miatt, aki már a mennyországban van? Magam miatt bánkódtam, mert ő volt az egyetlen barátom. Itt mindenki tisztelettel vesz körül, ő volt az egyetlen, aki ellentmondott nekem. Attó1 félek, hogy miután ő elment, én sem fejlődöm tovább.
És e szavak után a mester sírásra fakadt.

Egy asszony jött Izrael rabbihoz, hogy elpanaszolja titkos bánatát. Már húsz éve férjnél van, és még nem született fia.
- Micsoda véletlent - mondta a rabbi. - Pontosan így volt az én édesanyámmal is,
Azzal a következő történetet mondta el az asszonynak.
Egy nap Izrael rabbi édesanyja meghallotta, hogy Bal Shem Tov érkezett a városba. Odasietett, és azért könyörgött, hogy imádkozzon érte, hogy fia szülessék.
- Mit vagy hajlandó ezért feláldozni? - kérdezte a szent ember.
- Mit tehetnék? - kérdezte az asszony. - A férjem ugyan szegény könyvtáros, de van valamim, amit felajánlhatok a rabbinak.
Azzal hazarohant, előhúzta a gondosan eltett katinkát a fiókos szekrényből, és már rohant is vissza, hogy felajánlja a rabbinak. Mint tudjuk, a katinkát, a körgallért, a menyasszony az esküvőjén viseli, és mint értékes családi ékszer száll egyik nemzedékről a másikra. De mire az asszony visszaért, a rabbi már elindult a következő városba, így ő is utána ment, és mivel szegény volt, csak gyalog mehetett. Mire megérkezett, a rabbi már ismét új városba indult. Hat héten keresztül követte így a rabbit városról-városra, míg végül utolérte. A rabbi átvette tőle a katinkát, és a helyi zsinagógának adta.
Izrael rabbi aztán így fejezte be a történetet:
- Édesanyám aztán hazagyalogolt, és egy évvel később megszülettem én.
- Tényleg micsoda véletlen! - kiáltott fel az asszony. - Nekem is van otthon egy katinkám. Elhozom neked azonnal, és ha felajánlod a helyi zsinagógának, Isten engem is megajándékoz egy fiúval.
- Nem, kedvesem - szólt a rabbi szomorúan -, nem olyan egyszerű az. Különbség van közted és édesanyám közt. Te hallottad az ő történetét, de neki nem állt egyetlen példa sem a rendelkezésére.

Miután egy szent használt egy létrát, azt eldobják, hogy soha többé ne használják mások.

Egy hatalmas kamion próbált átmenni a vasúti átjáró alatt, de beszorult az út és a híd közé. A szakértők minden az eltávolítására kezdett próbálkozása eredménytelennek bizonyult, így hát a közlekedés az út mindkét oldalán kilométerekre megbénult.
Egy kisfiú igyekezett ugyan, hogy felhívja magára a Főmérnök figyelmét, de mindig leintették. Végül a főmérnök teljes kimerültségében így szólt:
- Gondolom, azért jöttél, hogy megmondd, hogyan lehetne a problémát megoldani.
- Igen - válaszolta a gyerek. - Azt javasolom, hogy engedjék le a kamion gumijait.

A laikusok fejében rengeteg lehetőség megfordul. A szakértőkében csak kevés.

Az 1930-as években az Egyesült Államok egyik gyára Japánba exportált egy gépet. Egy hónappal később a vállalat táviratot kapott: "Gép nem működik, küldjenek embert megjavítani!"
A vállalat át is küldött valakit Japánba. De még mielőtt megvizsgálhatta volna a gépet, a vállalat újabb táviratot kapott: "EMBER TUUI, FIATAL., KUELDJENEK IDOESEBBET!".
A vállalat visszatáviratozott: "HASZNAALJAAK OET, OE TALAALTA FEL A GEEPET."

Mivel a százlábúnak nagyon fájtak a lábai, a bagoly tanácsát kérte. Az ezt mondta neki:
- Túl sok lábad van. Ha egér lennél, csak négy lábad lenne, ezért huszonnégyszer kisebb lenne a fájdalmad.
- Nagyszerű ötlet - mondta a százlábú. - Csak azt mutasd meg, hogy hogyan váljak egérré!
- Ne bosszants engem a gyakorlatba való átültetés kérdéseivel! Én csak az elvek kidolgozásáért vagyok felelős.

Egy híres festő áthívta orvos barátját, hogy megnézze a festő legnagyszerűbbnek tartott alkotását. A doktor tüzetesen megvizsgálta a festményt, nem sajnálván az időt a legkisebb részlettól sem. Tíz perc múlva a festő már kissé nyugtalankodott:
- Szóval, mit gondolsz? A doktor így szólt:
- Azt hiszem, kétoldali tüdőgyulladás.

A szakértőbe vetett bizalom veszélyei:
Egy ember olvashatatlan üzenetet kapott a barátjától. Miután már belefáradt a próbálkozásba, eszébe jutott, hogy érdemes lenne talán a helybéli patikus segítségét kérni.
Az egy teljes percig bámulta az írást, azután elővett egy barna üveget, a pultra helyezte, és így szólt:
- Két dollárba fog kerülni.

Egyetemisták egy csoportja elégedetlenkedett az italbolt sörének minőségével.
Néhányuknak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy egy kis üveggel elküldenek a kórház laboratóriumába, abban a reményben, hogy megtudják, mit tartalmaz a sör.
Másnap a következő üzenetet kapták: "A lovuk sárgaságban szenved."

Egyik tanítványa azt kérdezte Konfúciusztól:
- Mik a jó kormány nélkülözhetetlen összetevői? Azt a választ kapta:
- Élelem, fegyverek, és a nép bizalma.
- És - érdeklődött tovább a tanítvány - ha valamelyiket el kellene hagynod, akkor melyiktől válnál meg?
- A fegyverektől.
- És ha a maradék kettő közül is meg kellene válnod az egyiktől, akkor melyiket hagynád el?
- Az élelmet.
- De élelem nélkül elpusztulnak az emberek!
- A halál emberemlékezet óta az emberiség sorsa. Az a nép viszont, amelyik már nem bízik a vezetőiben, valóban elveszett nép.

Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására.
A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni. Nemsokára a mankókon való járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki úgy járkált.
A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi iskolában bevezették az Elméleti és gyakorlati mankósság című tantárgyat; a falusi kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt.
Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik.
- Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül?
- Rendben van! - kiáltotta a fiatalember.
A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömeg csendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arca esett.
Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni.

Miközben a bognár a folyosó egyik végén kereket készített, a Chi tartománybéli Huan herceg egy könyvet olvasott a másik végében. A bognár letette vésőjét és kalapácsát, odafordult a herceghez, megkérdezte, hogy milyen könyvet olvas.
- Olyat, ami megőrzi a bölcsek szavait - válaszolta a herceg.
- Élnek még azok a bölcsek? - kérdezte a bognár. - Már nem - válaszolta a herceg -, már mind meghaltak.
- Akkor, amit olvasol, az nem más, mint az elmúlt emberek piszka és söpredéke - vélte a bognár.
- Hogy merészelsz, te, egy bognár, hibát találni abban a könyvben, amit olvasok? Bizonyítsd be, amit mondtál, különben halállal lakolsz!
- Mivel, hogy én csak egy bognár vagyok - kezdte az -, én így látom a helyzetet: Amikor egy kereket készítek, ha az ütésem túl lassú, akkor ugyan mélyre vágok, de nem elég szilárdan; ha viszont az ütésem túl gyors, akkor szilárdan, de nem vágok elég mélyre. A megfelelő ütemet viszont, amely sem túl gyors, sem túl lassú, a kezed nem tudja felvenni, ha nem a szívedből jön. Ezt nem lehet szavakba önteni; ebben van valami művészet, melyet nem lehet átadni a fiamnak se. Ezért nem veheti át tőlem a munkát, ezért gyártom még hetven éves koromban is a kerekeket. Véleményem szerint így kell ennek lennie azokkal is, akik már elmentek közülünk. Amit érdemes lett volna átadniuk, az velük együtt pusztult el; s csak a maradékot hagyták hátra a könyvekben. Ezért mondtam azt, hogy amit olvasol, az az elmúlt emberek piszka és söpredéke.

Régente Japánban papírból készült lampionokat használtak. A bambusznád által összetartott papír óvta a meggyújtott gyertyát a széltől. Egyszer egy vak meglátogatta a barátját, s amikor hazaindult, felajánlottak neki egy lampiont. Az csak nevetett rajta.
- Éjjel vagy nappal, mind egyforma az nekem! - mondta. - Ugyan mi hasznát venném én a lampionnak?
A barátja ellenvetette:
- Igazad van. Ahhoz, hogy hazatalálj, semmi szükséged sincs rá. De talán megóvna attól, hogy valaki beléd rohanjon a sötétben.
Így aztán a vak ember a lampionnal indult neki az útnak. Egy kis idő elteltével azonban valaki úgy nekirohant, hogy még fel is lökte.
- Te gondatlan fráter! - kiáltotta a vak. - Hát nem láttad ezt a lampiont?
- Testvér - engesztelte az idegen -, a gyertyád kialudt.

Biztonságosabban jársz a. saját sötétségedben, mint más világosságában.


EMBERI TERMÉSZET

Az emberek nem a. valóságra reagálnak, hanem a fejükben lévő eszmékre.

Turisták egy csoportja szorult helyzetbe került valahol vidéken. Kényszerűségből lejárt szavatosságú ételcsomagokat osztottak ki nekik enni. Elfogyasztása előtt ellenőrzésképpen néhány falatot vetettek egy kutyának. Szemmel láthatóan ízlett neki az étel, és semmilyen utóhatása nem mutatkozott.
Másnap viszont arról értesültek, hogy a kutya elpusztult. Általános pánik tört ki köztük. Sokan hányni kezdtek, lázra és vérhasra panaszkodtak. Doktort hívtak, hogy kezelje azokat, akik ételmérgezést kaptak.
A doktor először is a kutya teteme felöl érdeklődött.
Utánanéztek.
Érdeklődésükre egyik szomszéd csak úgy odavetette:
- Hogy hol van? Hát hol lenne? Bedobták a dögkútba, mert elgázolta egy autó.

A Pestis, útban Damaszkusz felé, egy sivatagi karaván mellett haladt el.
- Hová sietsz? - kérdezte a vezetőjük.
- Damaszkuszba, hogy ezer áldozatot szedjek. Visszafelé jövet Damaszkuszból, a Pestis újra belebotlott a karavánba. A vezetője megjegyezte:
- Ötvenezer áldozatot szedtél, nem ezret.
- Nem - válaszolta a Pestis -, csak ezret szedtem. - A többi a félelemnek esett áldozatul.

Az emberek nem azt látják, ami ténylegesen van, hanem azt, aminek a látására tanították őket.

Tomi lement a tengerpartra. Amikor visszatért, édesanyja megkérdezte:
- Más gyerekek is voltak lent? - Igen - válaszolta Tomi.
- Fiúk vagy lányok?
- Honnan tudjam? Nem volt rajtuk ruha.

Az embereket kultúrájuk és neveltetésük "felvonó léttel" látja el.

Egy előkelő dáma megnyomta a felvonó gombját, de mivel késlekedett a lift, a hölgy füstölgött magában. Amikor végül is kinyílt az ajtó, ráförmedt a liftkezelőre:
Hol volt maga?
- De asszonyom, hová juthatnék egy felvonóban?

A falak, amelyek fogva tartják őket, csupán képzeletük termékei, nem valódiak.

A medve le-föl járkált húszlábnyi ketrecében. Amikor öt év múlva a ketrecet leemelték róla, a medve továbbra is csak a szokásos területen mozgott, mintha a rácsok még mindig ott volnának. Ott is voltak. Neki!

Két bizonytalan járású úriember türelmetlenül álldogált késő éjjel, jóval üzemzárás után a buszvégállomáson.
Így telt el néhány óra, mire részeg kábulatuk ellenére rájöttek, hogy az utolsó busz is rég elment. Mivel jó néhány busz parkolt ott, elhatározták, hogy "kölcsönvesznek" egyet, és majd maguk hazahajtanak. Bosszúságukra azonban azt a járatot, amely őket haza szokta vinni, nem találták.
- Hihetetlen - szólt az egyik -, itt áll többszóz busz, és egyetlen harminchatos sincs köztük.
- Ne is törődj vele - mondta a másik -, vigyük el ezt a huszonkettest a végállomásig, onnan meg már gyalog megtesszük a még hiányzó két mérföldet.

Amit az emberek szeretnek vagy gyűlölnek, az nem a dolgok Lényege, hanem csak a körvonala.

Egy fiatal fiúban kialakult valami, amit jobb híján nevezzünk "szendvicsfóbiának". Hacsak meglátott egy szendvicset, azonnal reszketett és sikoltozni kezdett. Az anyját már annyira bosszantotta ez a dolog, hogy elment egy pszichológushoz, aki azt javasolta:
- Könnyen megszüntethetjük a fóbiát. Otthon mutassa meg a fiúnak az elejétől a végéig, hogy hogyan is készül a szendvics. Ez majd eloszlatja az összes buta elképzelését a szendviccsel kapcsolatban, és majdcsak abbahagyja a sírást és reszketést.
Anyja úgy is cselekedett. A kezébe vett két szelet kenyeret, és megkérdezte:
- Félsz-e ezektől?
- Nem - válaszolta a fiú.
Akkor az asszony megmutatta neki a vajat: Félsz tőle? Nem. Akkor az asszony elkente a vajat a kenyéren. Azután jött a saláta. Félsz tőle? Természetesen nem. A salátalevelek így rákerültek a kenyérre. És a paradicsomszeletektől? Kell-e tőlük félni? Nem, nem kell. Mindjárt rá is kerültek a salátára. Hát a sült szalonnától kell-e félni? Nem, egyáltalán nem. Már rajta is voltak a paradicsomon.
Ekkor az asszony a kezébe vette a két szelet kenyeret, és megmutatta fiának. Még most sem félt tőlük. De abban a pillanatban, hogy a másik szelet kenyeret ráhelyezte a szalonnára, és így annak szendvics formája lett, a gyerek azonnal visítani kezdett:
- Szendvics! Szendvics! - és csak úgy reszketett a félelemtől.

Egy születésétől fogva vak fiatalember beleszeretett egy lányba. Nem is volt abban ,semmi hiba, mígnem egyik barátja azt nem mondta neki, hogy a lány bizony nem épp a legszebb. A fiatalember abban a pillanatban elveszítette minden vonzódását. Szerencsétlenségére. Nagyon is jól "látta" ő a lányt. Valójában a barátja volt a vak.


Vizsgáld meg jobban, hogy mit is hívnak az emberek szabad és felelősségteljes viselkedésnek, s valószínűleg nem tudatos cselekvést, hanem csak mechanikus mozgást fogsz találni ...

Azt mondják, hogy amikor az alexandriai nagy könyvtár leégett, csak egyetlen könyv maradt épségben. Közönséges könyv volt, érdektelen és unalmas, ezért aztán el is adták néhány fillérért egy szegény embernek, aki alig tudott olvasni.
Az a könyv azonban, bármennyire is unalmasnak és érdektelennek látszott, a világ legértékesebb könyve volt, mert belső borítójába nagy kerek betűkkel belefirkálták néhány mondatban a Varázskő titkát, miszerint mindent, amit csak hozzáérintettek, színtiszta arannyá tudott változtatni.
:Az írás szerint az a kis kavics valahol a Fekete tenger partján hevert több ezer, pontosan ugyanolyan kaviccsal együtt. Egy dologban azonban különbözött a többitől, a hideg tapintású többi kaviccsal szemben ez olyan meleg volt, mintha élne. Az ember felujjongott örömében. Mindenét eladta, és egy évi megélhetését biztosító kölcsönt vett fel. Elutazott a Fekete tengerhez. Ott aztán felverte a sátrát, és hozzáfogott a fáradtságos kereséshez.
Egyszerű módszert alkalmazott: felemelt egy kavicsot, ha hidegnek találta, nem hagyta a parton, mert akkor akár tucatszor is felemelhette és megtapogathatta volna ugyanazt a követ. Ehelyett bedobta a tengerbe. Ekképp töltötte idejét kitartóan nap mint nap ebben a nagy türelmet igénylő vállalkozásban. Felemelt egy kavicsot, ha hidegnek találta, bedobta a tengerbe; felemelt egy másikat ... és így tovább, vég nélkül.
Eltelt egy hét, egy hónap, tíz hónap, egy egész év ezzel a felettébb monoton feladattal. Akkor aztán ismét kölcsönkért némi pénzt, és még további két évig dolgozott így, megállás nélkül. Felemelt egy kavicsot, a kezében tartotta, ha hidegnek érezte, bedobta a tengerbe. Óráról órára, napról napra, hétről hétre ... minden eredmény nélkül.
Egyik este azután felemelt egy kavicsot, amely meleg tapintású volt, de a megszokás erejénél fogva azt is bedobta a Fekete tengerbe!


Egy tudós tíz évet töltött annak kutatásával, hogy a vizet hogyan lehetne átalakítani petróleummá. Meg volt győződve róla, hogy csak egy elemre van szükség, ami előidézi a kívánt reakciót. Ám akárhogyan próbálkozott, nem tudta megragadni a formula lényegét.
Egyszer csak tudomására jutott, hogy fent, Tibet hegyeiben egy "mindentudó" hírében álló láma él, aki így - a kutató reményei szerint - a keresett formulát is ismeri.
Hogy eredményesen járjon, három feltételt kellett teljesítenie. Teljesen egyedül kellett odautaznia, és az út veszélyes volt. Gyalog kellett mennie, és az út meredek volt. És ha el is jutott a láma színe elé, akkor is csak egyetlen egy kérdést kérdezhetett tőle.
Több hónapig küszködött, mire nehézségek és veszélyek közepette az első két feltételt sikeresen teljesítette. Hanem amikor a láma elé vezették, képzelhetik mennyire meglepődött, hogy elképzelésével ellentétben nem egy ráncos, szakállas embert látott ott, hanem egy vonzó fiatal hölgyet, akinek szegsége minden képzeletet felülmúlt.
A láma kedvesen rámosolygott, és mennyei hangon így szólt hozzá:
- Gratulálok, utazó! Eljutottál hegyi erődünkbe. Nahát, mit szeretnél tudni?
A tudós meglepődve hallotta a saját hangját:
- Drága hölgyem, megtudhatnám, hogy férjnél van-e már?

Ahelyett, hogy a valóságra figyelnének, sztereotip elképzelésekre válaszolnak ...

Egy nemzetközi konferencia záró vacsoráján az amerikai küldött a mellette ülő kínaihoz fordult, és a levesre mutatva kissé leereszkedően megkérdezte:
- Ízleni leveske ?
A kínai úriember buzgón bólogatott. Kicsit később azt kérdezte, hogy: "Szeretni halacska?", majd: "Szeretni husika?" és végül: "Ízleni gyümölcske?" A válasz rendre a kínai nyájas bólogatása volt.
A vacsora végén a konferencia elnöke bemutatta az est meghívott előadóját - nem mást, mint a kínai úriembert, aki aztán amerikai szomszédja nem kis meglepetésére tökéletes angolsággal, igen tartalmas és szellemes beszédet tartott.
Az előadás végeztével a kínai fordult a szomszédjához, és huncut mosollyal a szemében azt kérdezte:
- Tetszeni beszédecske?

vagy merev elvekre ...

Két vadász pereskedett egymással. Az egyik megkérdezte az ügyvédjét, hogy nem lenne-e hasznos néhány fogolymadarat küldeni a bírónak. Az ügyvéd megrémült.
- Ez a bíró büszke arra, hogy megvesztegethetetlen - mondta. - Egy ilyen gesztus éppen az ellenkező hatást váltaná ki belőle.
Miután a tárgyalást megnyerték, a vadász meghívta vacsorára az ügyvédet, és megköszönte a foglyokkal kapcsolatos tanácsát.
- Tudja, mégis elküldtem a madarakat a bírónak, mondta -, az ellenfelem nevében.

Az erkölcsi felháborodás legalább olyan hatékonyan alakíthat valakit mint a megvesztegethet6ség.


Egy kislányt, akinek azt mondták, hogy Lincoln nem jóképű, az édesapja elvitte a Fehér Házba, hogy megnézzék az elnököt.
Lincoln térdére ültette a kislányt, és kedvesen, humorosan beszélgetett vele egy darabig. A kislány hirtelen felkiáltott:
- Apa! Az elnök egyáltalán nem csúnya, sőt kifejezetten gyönyörű!

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.
Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elő1. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

New Yorkban Isaac Goldstein összefutott az egyik unokaöccsével.
- Hogy mennek a dolgaid? - kérdezte Goldstein.
- Hát nem hallottad? - kérdezett az vissza. - Én lettem a Goldstein és Murphy cégnek az egyik partnere.
- Goldstein és Murhpy? Hát nem csodálatos? Ez Amerika lényege: a különböző nemzetek fiai üzleti vállalkozásban állnak egymással. Azért neked bevallom, ez engem meglep kissé.
- Ez meglep téged? Akkor ettő1 még inkább meg fogsz lepődni! Én vagyok Murphy.

Az Orosz Munkások Küldöttsége meglátogatott egy gyárat Detroitban. Megkérdezték a művezetőt, hogy hetente hány órát dolgozik egy amerikai munkás.
- Negyvenet - válaszolta az. Az orosz megrázta a fejét.
- Nálunk - mondta - egy átlagos munkás hatvan órát dolgozik hetente.
- Hatvan órát? - kiáltott fel a művezető. - Ebben a gyárban sosem tudnád rávenni az embereket, hogy annyit dolgozzanak. Ezek mind komcsik.


Egy ember így szólt a plébánoshoz:
- Atyám, tegnap meghalt a kutyám. Mondana egy misét az elhunyt lelkéért?
A pap felháborodott.
- Mi nem mondunk misét állatokért! - válaszolta élesen. - Próbálja meg az utca végén lévő új felekezetnél! Azok valószínűleg imádkoznak majd a kutyájáért.
- Igazán szerettem azt a kutyát - mondta az ember -, és szerettem volna tisztességesen búcsút venni tőle. Nem tudom, hogy mi a szokás ilyen alkalmakkor, de mit gondol, tízezer dollár elég lenne?
- No, várjunk csak - mondta a plébános. Nem is említette, hogy a kutyája katolikus volt.

A kormányzó meglátogatta az egyik állami fegyintézetet, és az egyik csavargóval beszélgetett, aki büntetése elengedését kérte.
- Mi bajod van ezzel a hellyel? Kényelmesebben élsz itt, mint valaha életedben.
- Úgy van, uram - mondta a csavargó. - De én akkor is szeretnék innen kijutni.
- Nem kapsz eleget enni?
- De, kapok eleget. Nem ez az én problémám. - Hanem mi?
- Tudja, uram, egyetlen bajom van ezzel a hellyel: az egész államban nagyon rossz az intézmény hírneve.

Az újságíró megkért néhány embert, hogy ha ismerik a polgármestert, mondjanak róla véleményt.
- Hazudik és csal - mondta a benzinkutas. - Nagyképű fickó - így a tanító.
- Sosem szavaztam rá - állította a gyógyszerész. - A legkorruptabb politikus, akit valaha is is-mertem - mondta a borbély.
Amikor végre a riporter a polgármesterrel is találkozott, megkérdezte tőle, hogy mennyi a fizetése.
- Mit képzel? Nem kapok én ezért fizetést! - mondta a polgármester.
- Akkor miért vállalta el ezt a munkát? - A közmegbecsülés miatt.

Egy férfi a bárban a mellette ülőhöz fordult, és azt mondta:
- Nem értem. Egyetlen kis ital elég ahhoz, hogy lerészegedjem.
- Tényleg? Elég egyetlen ital?
- Igen. És ez általában a nyolcadik.

Las Vegasban egy férfi egy gazdag kinézetű idegenhez fordult, és így szólt:
- Uram, tudna nekem huszonöt dollárt adni? Két napja nem ettem, és nincs hol lefeküdnöm.
- Honnan tudjam, hogy nem szerencsejátékra költöd azt a pénzt?
- Isten őrizzen attól! - mondta a férfi. - Szerencsejátékra már van pénzem.

Egy házaspár azon töprengett, hogy hogyan adjanak túl azon az öt kis kutyakölykön, amit ők is ajándékba kaptak a közelmúltban. A férfi már bejárta az egész környéket, hogy elosztogassa őket, de senkinek se kellettek. Még a helyi rádióban is bemondatták, hogy törzskönyvezett kutyakölyköket adnának ingyen az érdeklődőknek. De senki sem érdeklődött.
Végül a szomszéd azt tanácsolta nekik, hogy reklámozzák a kutyákat. Visszamentek a rádióhoz, és bejelentették, hogy kutyusok eladók egyenként huszonöt dollárért. Még le sem ment a nap, mire mind az öt elkelt.

Két leendő vásárló lépett be a használtautó - kereskedésbe körülnézni. Az eladó belefogott a szokásos beszédébe, amikor egyikük egy kis kártyát vett elő, amin az állt: "Elnézését kérjük, de mi süketnémák vagyunk.
Erre az előadó papírt vett elő, és minden előnyét ráírta azoknak az autóknak, amely iránt valami érdeklődést mutattak. Végül is egy takaros kis Volkswagenre esett a választásuk. Ki is vitték egy próbakörre, és szemmel láthatólag meg voltak vele elégedve. Ám amikor visszakanyarodtak, mindkettő határozottan rázta a fejét. Nem jó!
Az előadó azt írta a papírra: - Miért? Mi a baja?
Az egyik átvette a papírt, és azt írta rá: - Nincs benne rádió.

Amikor egy nagyvárosban élő férfi hazatért gyermekkori falujába, az egyik szomszéd így szólt hozzá:
- Gondolom, tudod, hogy az öreg Smith elvesztette a farmját.
- Nem én. Mi történt?
- Hát, egy nap úgy találta, hogy a szomszédja kerítése öt lábnyira beljebb, az ő földjén van. Ezen nagyon elgondolkodott. Végül is ügyvédhez fordult, mondván neki, hogy szerinte ez birtokháborítás. Az ügyvéd is úgy gondolta.
Voltaire mondja:
- Életemben kétszer tettek tönkre: egyszer, amikor elvesztettem egy ügyet, és egyszer, amikor megnyertem egyet.

- Ha újraházasodsz, vagy ha szeretőt tartasz, kísértetként visszatérek - fenyegetette meg férjét egy haldokló asszony.
Így aztán a szegény férfi meg sem lepődött, hogy néhány hónappal a felesége halála után, amikor ő ismét szerelmes lett, felesége szelleme egyik éjjel belépett a házba, és keserűen hűtlenséggel vádolta.
Ez így ment éjszakáról éjszakára, mígnem megelégelte a dolgot, és egy Zen mesterhez fordult tanácsért, aki azt kérdezte tőle:
- Mibó1 gondolod, hogy az valóban szellem?
- Abból, hogy tudja, és el is mondja nekem mindazt, amit mondtam, tettem, gondoltam és éreztem.
A mester adott az embernek egy zacskó szójababot, mondván:
- Ki ne nyisd a zacskót, és ha ma éjjel ismét megjelenik neked a szellem, kérdezd meg tő1e, hogy hány szem bab van a zacskóban?
Amikor az ember a szellemnek szegezte a kérdést, az elillant, és többé sohasem tért vissza.
- Miért? - kérdezte emberünk a mestert. A mester mosolygott.
- Mondd, nem furcsa, hogy a feleséged szelleme csak azt tudta, amit te is tudtál?

Oroszországban egy ember kiment a feleségével az erdőbe farkasokra vadászni. De amikor azok megjelentek, a férfi elszaladt, s az asszony a farkasok prédájául esett. Másnap a férfi koszorút akasztott az ajtójára, és megsiratta az asszonyt - igaz nem sokáig, mert szeretője is volt, akit aztán hat hónap: múlva feleségül vett.
Az esküvő utáni éjjelen megjelent neki az előző felesége, és segítségért kiáltott. Elképedésére azonban az új felesége semmit sem látott és nem is hallott. Az előző felesége minden éjjel visszatért segítségért kiabálva, mindaddig, míg a férfi már nem bírta tovább. Egyik éjjel előkapta puskáját, és az asszony után rohant, hogy másodszor is megölje.
Az asszony berohant az erdőbe. A férfi utána szaladt. felbukott, és kiesett a puska a kezéből. Abban a pillanatban körbe vették a farkasok, és véget vetettek az életének.


Egy utas az étkezőkocsiban ebédet rendelt a pincértől.
- Desszertnek pedig tortát kérek fagylalttal - jegyezte meg.
A pincér közölte, hogy nincs tortájuk, mire a férfi dührohamot kapott.
- Micsoda? Nincs tortájuk? Ez aztán abszurdum. Én vagyok ennek a vasúti társaságnak az egyik legnagyobb üzletfele. Évente több ezer turistának szervezek kirándulásokat, és többszáz ezer tonna árut szállíttatok. Amikor pedig én utazom ezen a vonalon, még egy szelet közönséges tortájuk sincs. Magának a vezérigazgatónak fogom ezt elpanaszolni.
A szakács félrehívta a pincért, és azt mondta neki:
- A következő állomáson szerezzünk neki tortát. A pincér a következő állomás után azonnal az utasnál termett:
- Uram, örömmel közölhetem önnel, hogy a szakácsunk az ön kedvéért elkészítette ezt a tortát, ás reméli, hogy ízleni fog önnek. És szeretném még átadni ezt a hetvenöt éves brandyt is, társaságunk tisztelete jeléül.
Az utas az asztalra csapta szalvétáját, és ökölbe szorított kézzel kiáltotta:
- Pokolba a tortájukkal Inkább mérges maradok!

mennyire üres lenne az életünk, ha semmire sem neheztelhetnénk ...

A férfi az étterem törzsvendége volt, ezért aztán a vezetőség el is követett mindent, hogy a kedvébe járjon. Egyik nap mégis azért panaszkodott, hogy csak egy szelet kenyeret kapott az ebédjéhez. A pincér azon nyomban hozott neki négy szeletet.
- Rendben van - mondta a férfi -, de ez még nem elég. Én szeretem a kenyeret, méghozzá nagy mennyiségben.
Másnap a férfi tizenkét szeletet kapott.
Jól van - mondta -, de még mindig hogy takarékoskodnak vele!
A következő nap egy egész kosárral hoztak neki, de még akkor is panaszkodott. A vezetőség erre elhatározta, hogy túljárnak az eszén. Egy kolosszális nagyságú kenyeret sütöttek kizárólag az ő számára. Hat láb hosszú volt a kenyér, és három láb széles.
Maga a séf hozta be a kenyeret két pincér segítségével, és a szomszédos asztalra helyezvén várták a reakciót.
A férfi megbámulta a hatalmas kenyeret, majd a vezetőre nézett, és így szólt:
- Szóval már megint csak egy darabot kapok!

Jó dolog gyertyát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni ...

A náci koncentrációs tábor egyik túlélője meglátogatta a barátját, aki szintén kivette a részét azokból a megpróbáltatásokból.
- Megbocsátottál-e a náciknak? - Igen.
- Hm. Én nem, engem még most is emészt az irántuk érzett gyűlölet.
- Akkor - válaszolta gyengéden a barátja - téged még most is fogva tartanak.

nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi gyűlölünk ...

George Gershwin barátai arról próbálták a zeneszerző apját meggyőzni, hogy a Kék rapszódia egy géniusz alkotása.
- Hát persze, hogy az! - mondta az idős ember. - Legalább tizenöt perc, mire végigjátsszák, nemde?


Valahol a trópusokon a misszionárius elhatározta: bámulatba ejti a hozzá tartozó híveket azzal, hogy elviszi néhányukat egy kicsit repülni. A gép az ismerős falvak, dombok, erdők és folyók felett szállt el. Alkalmanként az utasok ki-kitekintettek az ablakon, de egészében véve egyáltalán nem gyakorolt nagy benyomást rájuk a repülés.
Amikor ismét földet értek, a hívők egy szó nélkül szálltak ki a gépből. Hogy mégis kapjon valami elismerést, a misszionárius így kiáltott:
- Hát nem volt csodálatos? Gondoljátok csak el, milyen nagyszerű emberi alkotás ez. Ott voltunk fent az égen, a házak, a fák és a hegyek felett, és letekinthettünk a földre.
Az emberek közömbösen hallgattak. Végül a vezetőjük megszólalt:
- Ezt a rovarok is meg tudják tenni.

"És mi több, még boldogok is!"
Több ezer év után oda jutottunk, hogy éjjelre bereteszeljük ablakainkat és ajtónkat miközben a fejlődő országok lakói nyitott kunyhókban alszanak.

A pszichológus így szólt klienséhez:
- Meg tudom ugyan változtatni a viselkedésedet, de a Természetnek megvan a maga ritmusa, és megköveteli a maga idejét ...

A tengeralattjáró parancsnoka riadóztatta a gépterem legénységét, ezért először teljes sebességet, majd hirtelen vészleállást rendelt el. Parancsait azonnal teljesítették. Bekapcsolta a hangszórót:
- Itt a kapitány beszél. A gépterem jó munkát végzett. Pontosan 55,05 másodperc alatt állítottátok meg a tengeralattjárót.
Nem sokkal később egy másik hang is megszólalt a hangszóróban:
- Itt a szakács. Miközben a tengeralattjáró megállt, a hús és a krumpli továbbment. Ma este hidegvacsorát kap mindenki!

A nagyvállalat vezérigazgatóját mindenki csodálta munkabírásáért és lendületéért. De volt neki egy szégyenteljes gyengesége: amikor belépett az elnökhöz a heti jelentéssel, mindig levizelte a nadrágját.
Az elnök elnézően azt javasolta neki, hogy keressen fel egy szakorvost. Amikor a következő héten ismét jött a jelentéssel, a nadrágja még mindig vizes volt.
- Nos, nem mentél el a szakorvoshoz? - kérdezte az elnök.
- Nem, mert nem volt azóta rendelése. Helyette elmentem egy pszichológushoz, aki meggyógyított. Már nem szégyellem magam.

Nem sokkal a második világháború befejezése után egy londoni buszkalauz az egyik utas ölében nehéz csomagot pillantott meg.
- Mi az ott? - kérdezte.
- Egy fel nem robbant bomba, mely a házunk közelében esett le. Beviszem a rendőrőrsre.
- Rendben van, de ilyen dolgot az ember nem tart az ölében. Tegye az ülés alá!

Orvos a betegéhez: - A bűntudata miatt kezelem már tíz éve, és még mindig szégyelli magát egy ilyen kis semmiség miatt! Szégyellje magát!

Egy férfi kérte a pszichiáter segítségét. Az meg is állapította, hogy a férfi munkafüggőségben szenved. Szegény egy másik állást is vállalt, hogy a kezelés költségeit kifizesse.

Két kisfiú beszélget:
- Hány éves vagy? - Én öt. Hát te?
- Nem tudom.
- Nem tudod, hány éves vagy? - Nem.
- Foglalkoztatnak a nők? - Nem.
- Akkor csak négyéves vagy.

Egy riportert azzal bíztak meg, hogy kérdezze meg az utca emberét, mi a véleménye a modern nőkről. Az első személy, akibe a riporter belebotlott, egy ember volt, aki nemrégiben ünnepelte százharmadik születésnapját.
- Attól félek, hogy nem tudok segíteni neked, fiam - mondta az idős ember sajnálkozva. - Már lassan két éve, hogy egyáltalán nem foglalkozom a nőkkel.


KAPCSOLATOK

A kapcsolat éltető eleme a párbeszéd. A párbeszédnek azonban rengeteg akadálya van, és sajnos, csak kevesen győzik le azokat.
Sokkal többre megyünk, ha kevesebbet beszélünk, ha többet hallgatunk ...

Theodore Roosevelt elnök szenvedélyes vadász volt. Amikor meghallotta, hogy egy híres angol vadász jár az Egyesült Államokban, meghívta a Fehér Házba, remélvén, hogy kap majd tőle néhány jó tanácsot.
Az elnök meghagyta, hogy ne zavarják őket. A találkozó két órája után az angol kissé szédelegve jött ki a terembő1.
- Mit mondott az elnöknek? - kérdezte tő1e egy riporter.
- Bemutatkoztam - mondta az elgyötört látogató.

Amikor Calvin Coolidge volt az Egyesült Államok elnöke, naponta több tucat emberrel beszélt. A legtöbb valamilyen panasszal traktálta. Egyszer az egyik állam elnöke azt mondta neki, hogy nem érti, hogyan tud Coolidge néhány óra leforgása alatt annyi emberrel találkozni.
- Miért van az, hogy vacsoráig te már végzel az összes látogatóddal - kérdezte -, én pedig még gyakran éjfélkor is az irodámban vagyok.
- Azért - válaszolta Coolidge -, mert te beszélsz.

Egy tizennégy éves fiú bejelentette otthon vacsora közben, hogy másnap előadást kell tartania az osztályban. Az apja, aki a honvédelemnél oktatási módszerek szakértőjeként szolgált, megragadta a nagyszerű alkalmat, hogy átadja a fiának saját képzettségét és tapasztalatait.
- A katonaságnál, fiam, mi így csináljuk ezt - kezdte. - Először is meghatározzuk, hogy milyen elvárásaink vannak a cselekedeteket, a szituációt és a teljesítményt illetően. Határozd el előre, hogy milyen cselekedeteket vársz a diák társaidtól, milyen szituációban várod azt a cselekedetet, és végül. hogy milyen szinten akarod, hogy teljesítsék. Jól jegyezd meg, minden oktatásnak a teljesítményre, a teljesítményre, és ismét csak a teljesítményre kell irányulnia.
A fiú azonban nem tűnt túlságosan lelkesnek. Csak ennyit mondott:
- Az én esetemben ez nem fog menni, apa.
- Dehogynem, nekünk mindig sikerül. Már miért ne menne?
- Azért - válaszolta a fiú -, mert nekem a szexrő1 kell beszélni.

Két teherautó állt egymásnak háttal, és egy sofőr azon fáradozott, hogy egy óriási ládát az egyik kocsiról áthúzzon a másikra.
Egy járókelő, látván a sofőr szorult helyzetét, felajánlotta a segítségét. Így aztán már ketten szenvedtek lihegve és fújtatva több mint félórán át, ám minden eredmény nélkül.
- Attól félek, hogy ez nem megy - kapkodott levegő után a járókelő. - Nem tudjuk leemelni a kocsiról.
- Le a kocsiról?! - kiáltotta a sofőr. - Uram, Isten! Én nem le akarom venni, hanem át akarom a húzni!

A falu részege újsággal a kezében betántorgott plébánoshoz, és tisztelettel köszöntötte. A plébános nem örült látogatásának, és figyelemre sem méltatta a köszöntést, mert a férfi ismét részeg volt, viszont határozott szándékkal jött a paphoz.
- Elnézését kérem, atyám - Folytatta -, meg tudná-e nekem mondani, hogy mi okozza az izületi gyulladást?
A pap még erre sem válaszolt. De amikor a férfi megismételte a kérdést, a pap türelmetlenül rá vágta:
- Az ivás okozza az ízületi gyulladást, az az oka neki! Meg a szerencsejáték! És a ledér nőkkel való játszadozás!
És csak ezután, de már túl későn tette hozzá: - Miért kérdezed?
- Azért, mert az újság itt azt írja, hogy a pápának ízületi gyulladása van.

Az üzlettulajdonos akkor lépett az eladótérbe, amikor egyik beosztottja épp ezt mondta az egyik vásárlónak:
- Sajnos, asszonyom, már hetek óta nincs, és nincs is kilátásban, hogy hamarosan kapnánk.
A tulajdonos a hallottaktól megrémülve futott a kifelé induló vásárlóhoz, és azt mondta neki:
- Nem igaz, asszonyom. Természetesen hamarosan megérkezik. Valójában már két héttel ezelőtt megrendeltük,
Aztán félrevonta az eladót, és rámordult:
- Soha, de soha ne mondd azt egy vevőnek, hogy valami hiánycikk. Ha éppen nincs belőle, mondjad azt, hogy már megrendeltük, és már szállítják. Mit akart ez az asszony?
- Esőt - válaszolta az eladó.

A riporter egy százéves asszonnyal készített interjút. A hölgy nagyon élénk természetűnek tűnt, aki örömmel emlékezett a múltra. Látta a bevándorlói ekhós szekereit, meg a szuperszonikus repülőgépeket is. És úgy tűnt, szívesen beszélne is mindenről
Mivel az asszony még szívesen folytatta volna a társalgást az interjú befejezte után is, a riporter olyan kérdésen töprengett, ami j6 alkalmat adna neki a további beszédre.
- És ágyban fekvő volt-e? - kérdezte a nénit.
- Természetesen, kedvesem - válaszolta az enyhe pírral az arcán -, több tucatszor is. Sőt kétszer még a szénaboglyában is.

Aranylakodalmuk napján a házaspárt nagyon lefoglalta az ünneplés meg a rokonok és barátok sokasága, akik eljöttek gratulálni nekik. Így aztán nagyon örültek, amikor estefelé magukra maradhattak a verandán, nézhették a naplementét, és megpihentek végre egy kicsit a fárasztó nap után.
Az öregember szeretettel nézett a feleségére, és így szólt:
- Agatha, büszke vagyok rád!
- Mi az, mit mondtál? - kérdezte az idős hölgy. - Tudod, hogy már nem hallok jól. Mondjad hangosabban!
- Azt mondtam, hogy büszke vagyok rád.
- Jól van, jól van. - válaszolta az asszony legyintve. - Én is unlak már.

A tökéletes hallgatás nem annyira a mások hallgatása, mint inkább a magunké. A tökéletes látás nem annyira a mások meglátása, mint inkább a magunké

Mert azok nem tudják a másikat sem megérteni, akik önmagukat nem hallják meg; és akik még önmagukat sem vizsgálták meg, azok vakok maradnak a többiek valóságával szemben is. A tökéletesen figyelő hall téged akkor is, ha te semmit sem szólsz.

Asszony az újságába temetkezett férjéhez:
- Nem kell már mondogatnod, hogy "aha". Már tíz perce abbahagytam a beszédet.

... nagyon ritkán beszélünk ugyanarról a dologról

- Szívem - szólt az asszony a férjéhez -, nagyon szégyellem azt, ahogyan élünk. Apa fizeti a lakbérünket, bátyám küld élelmet és pénzt ruházkodásra, a nagybácsi fizeti a víz- és villanyszámlánkat, és a barátainktól kapjuk a színházjegyet. Igazán nem panaszkodom, de szerintem jobban is élhetnénk.
- Persze, hogy élhetnénk jobban is - válaszolta a férfi -, magam is gondolkodtam ezen a napokban. Neked még van egy bátyád és két nagybácsid, akik egy fillért sem küldtek nekünk!
nem igaz?

Naszreddín felesége szeretett volna valamilyen kis állatot, amivel játszani lehet, ezért vásárolt egy majmot. Naszreddín azonban egyáltalán nem örült neki.
- Mit fog majd enni? - kérdezte.
- Amit mi eszünk - válaszolta az asszony. - És hol fog aludni?
- Velünk együtt az ágyban. - Velünk? Na és a szag?
- Ha én elviselem, gondolom, a majom is kibírja majd.

Egy kapcsolat a legbiztosabban úgy szűnik meg, ha ragaszkodsz saját elképzeléseidhez.
A hároméves Johnny erős és határozott kisfiú volt. Megbarátkozott a szomszédék Billy nevű kecskéjével. Minden reggel szedett neki egy kis füvet és salátát, és átvitte Billynek reggelire. Olyan nagy volt a barátság köztük, hogy Johnny néha órákat is eltöltött Billy kellemes társaságában.
Egyszer azonban Johnnynak eszébe ötlött, hogy az élelem megváltoztatása mennyire jót tenne Billynek. Ezért a következő alkalommal saláta helyett rebarbarát vitt barátjának. Billy lecsípett belőle egy picit, és mivel úgy találta, hogy nem ízlik neki, eltolta magától. Johnny ekkor megfogta Billy egyik szarvát, hogy a rebarbarát a szájába tömje, Billy meglökte Johnnyt, először csak gyengéden, de mivel Johnny nem tágított szándékától, úgy fellökte, hogy a kisfiú a hátsó felére huppant.
Johnny ezen annyira megsértődött, hogy lesöpörte magát, Billyre nézett, majd elment, és soha töb. bé nem jött vissza. Néhány nappal később, amikor a papája megkérdezte, hogy miért nem megy át Billyhez egy kicsit beszélgetni, Johnny azt válaszolta:
- Billy elutasított engem.

Nagyon gyakran nem olyannak látjuk az embereket, amilyenek valójában, hanem amilyenek mi vagyunk.
Egy energikus, fiatal asszonyon a feszültség és a stressz jelei mutatkoztak. A doktor nyugtatót írt fel neki, és arra kérte, hogy jöjjön vissza néhány hét múlva.
Amikor visszajött, a doktor megkérdezte, hogy jobban érzi-e már magát. A hölgy így válaszolt:
- Nem. De azt megfigyeltem, hogy az emberek körülöttem sokkal nyugodtabbak.

Egy asszony elpanaszolta hozzá látogató barátnőjének, hogy a szomszédja milyen rosszul vezeti a háztartást.
- Látnod kellene, hogy milyen koszosak a gyermekei, a lakásáról nem is szólva. Már az is kész csapás, hogy vele egy szomszédságban kell élnem. Nézd csak meg azokat a ruhákat, amelyeket kiakasztott oda száradni! Látod azokat a fekete sávokat a lepedőkön és a törölközőkön?
A barátnő az ablakhoz lépett, majd így szólt:
- Drágám, azt hiszem, a ruhák teljesen tiszták. Azok a csíkok a te ablakodon vannak.


Egy nő, aki énekelni tanult, otthon gyakorolt. Hangja annyira fület sértő volt, hogy az egyik
szomszédja már nem bírta tovább. Végül is össze. szedte minden bátorságát, és bekopogott az asszony ajtaján:
- Asszonyom, ha nem hagyja abba az éneklést, én azt hiszem, megbolondulok.
- Mirő1 beszél maga? - kérdezte az asszony. Már két órája abbahagytam.

Sajnálom! Én nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel.

Sámuel nagyon szomorú volt, és minden oka megvolt erre. A tulajdonos, akitől a lakást bérelte, kitette a szűrét, és sehová sem tudott menni. De hirtelen felcsillant egy kis reménysugár. Mózesnél, j6 barátjánál, ellakhatna egy darabig. Erre aztán Sámuel megnyugodott, egy kis időre, mert akkor egy másik gondolat támadt rá, amelyik azt mondta:
- Mibö1 gondolod, hogy Mózes megtűr majd a lakásában?
- Miért ne tűrne meg? - vetette ellen kissé hevesen Sámuel. - Elvégre én találtam neki azt a lakást, amelyben most lakik, és én előlegeztem neki a lakbért az első hat hónapra. A legkevesebb, amit megtehet, hogy befogad egy hétre vagy valamennyi időre. amikor én kerültem bajba.
Ezzel aztán lecsillapodott, de csak a vacsora végéig, mert akkor megint bántani kezdte egy gondolat:
- Tegyük fel, hogy visszautasít.
- Visszautasít? - töprengett Sámuel. - Ugyan miért utasítana vissza? Az az ember mindent nekem köszönhet. Én szereztem neki állást, én mutattam be gyönyörű feleségének, aki aztán három csodálatos gyermeket szült neki. Megtagadna tőlem egy szobát? Lehetetlen.
Ez aztán meg is nyugtatta egészen lefekvésig, amikor is nem tudott elaludni, mert a gondolat megint visszatért hozzá, mondván:
- Csak tételezzük fel, hogy visszautasít. Mi lesz akkor?
Ez már túl sok volt Sámuelnek.
- Hogyan utasíthatna vissza? - morfondírozott tovább ingerülten. - Egyáltalán, hogy életben van, azt is nekem köszönheti. Gyerekkorában én mentettem ki, amikor fuldokolt. Hát olyan hálátlan lenne, hogy az utcára dobna a tél kellős közepén?
De a gondolat csak nem tágított: - Csak tegyük fel ...
Szegény Sámuel addig-addig viaskodott magával, míg végül is hajnali két óra felé felkelt az ágyból, elment Mózeshez, és addig le sem vette az ujját a csengőről, amíg Mózes félálomban ki nem nyitotta az ajtót. Mózes csodálkozva kérdezte:
- Sámuel! Mi az? Mi hozott ide az éjszaka kellős közepén?
Sámuel ekkora már annyira dühös volt, hogy magából kikelve kiabálta:
- Majd én megmondom neked, hogy mi hozott ide az éjszaka kellős közepén! Ha azt hiszed, hogy majd azt kérem, hogy fogadj be akár csak egy napra is, hát nagyon tévedsz. Semmit sem akarok tőled, semmi közöm a házadhoz, a feleségedhez vagy a családodhoz. A pokolba veletek!
Azzal sarkon fordult, és elment.

Az embereket általában előre gyártott elképzeléseink ; szemüvegén keresztül nézzük.

Főnök: Fáradtnak látszik. Mi történt?
Titkár: Az, hogy ... Á, úgysem hinné el, ha elmondanám.
Főnök: Már hogyne hinném el!
Titkár: Nem, nem hinné el. Tudom, hogy nem hinné el.
Főnök: El fogom hinni. Megígérem, hogy elhiszem.
Titkár: Nos, nagyon keményem dolgoztam ma.
Főnök: Nem hiszem el.

Naszreddíntól pénzt kért kölcsön az egyik barátja. Naszreddín meg volt róla győződve, hogy a pénzt sosem látja viszont, de mivel nem akarta a barátját megbántani, és az összeg is kicsi volt, hát adott neki, Legnagyobb meglepetésére pontosan egy hét múlva barátja megadta a kért kölcsönt.
Egy hónap múlva a férfi ismét megjelent, és egy kicsivel nagyobb kölcsönt kért. Naszreddín azonban nem adott. Amikor a barátja megkérdezte, hogy miért nem, Naszreddín ezt mondta:
- A múltkor nem számítottam arra, hogy megadod a pénzt, de te átejtettél. Most arra számítok, hogy visszaadod a kölcsönt, és nem hagyom, hogy megint átejts.

A hibák, amelyeket az emberekben látunk, a sajátunk.

- Elnézést, uram - kezdte egy diák félénken nem tudtam elolvasni, amit a legutóbbi dolgozatomban a margó szélére írt.
- Azt írtam oda, hogy írj olvashatóbban! - válaszolta a tanár.


Szívem - szólt egy asszony a fogadáson a férj -, ne igyál már többet. Már így is kezdelek homályosan látni téged.


Valójában nagyon ritka az a kapcsolat, amelyben a másikkal nem azért foglalkozunk, mert az hasznot jelent számunkra.

- Hallottam, hogy felbontottad Tommal az eljegyzésedet. Mi történt?
- Megváltoztak irányában az érzéseim. Ez minden.
- Visszaadod neki a jegygyűrűt?
- Azt nem. A gyűrűvel kapcsolatos érzéseim változatlanok.

Egy fiatal hölgy hívta fel a nyomdát:
- Emlékszik még azokra az esküvői kártyákra, amelyeket a múlt héten rendeltem? Nincs még túl késő, hogy néhány változtatást eszközöljünk rajtuk?
- Csak közölje az új információkat, hölgyem, és megnézem, hogy mit tehetünk - válaszolta a tulajdonos.
- Rendben van. Másik dátumról, másik templomról és más férfiról lenne szó.

Teljesen lehetetlen boldog házaséletet élni valaki mással, ha előtte nem tudunk elválni saját magunktól.

Egy farmer rászánta magát, hogy megnősüljön, ezért aztán felnyergelte öszvérét, és elindult a városba, hogy találjon magának egy asszonyt. Idővel talált is magának egy nőt, akiről azt gondolta, hol jó feleség lenne belőle. Megházasodtak.
A szertartás után mindketten felültek az öszvérre, és visszaindultak a farmra. Egy idő után azonban az öszvér megállt, és mozdulni sem volt hajlandó. Erre a férfi leszállt, és egy hatalmas bottal ütni kezdte a jószágot, míg az ismét el nem indult.
- Ez volt az első - szólt a farmer.
Néhány mérföld után az öszvér újból megállt, farmer pedig leszállt, és ismét addig ütötte az állatot, amíg az el nem indult.
- Ez volt a második - szólt a farmer.
Néhány mérföld múlva az öszvér harmadszor megállt. Ekkor a farmer leszállt, levette a feleségét is, elővette a pisztolyát, és úgy fejbe lőtte az öszvért, hogy az egy pillanat alatt elpusztult.
- Hogy te milyen ütődött vagy! - kiáltott fel felesége. - Ez egy j6 és erős állat volt, aminek na hasznát vehettük volna a farmon, de te hirtelen indulatodban elpusztítottad. Ha tudtam volna, hogy milyen keményszívű vagy, nem mentem volna hozzád feleségül ...
És csak mondta, mondta, még vagy alább percig. A farmer kivárta, hogy az asszony megálljon egy pillanatra levegőt venni. Akkor azonban így szólt:
- Ez volt az első.
A történet szerint azután boldogan éltek.


- Hogy nézel ki, Jack? Mi a baj?
- Reggelig dolgoztam, és amikor otthon vetkőzni kezdtem, a feleségem felébredt, és azt mondta: "Ilyen korán felkeltél, Jack?". Hogy elkerüljem a vitát. felöltöztem, és visszajöttem dolgozni.

Mi a békesség ára?

Két hippi, kábítószerrel belőve, lődörgött az utcán. Egy harmadik, aki szembe jött velük, üdvözlésképpen kicsit felemelte a kezét, és csak annyit mondott: "Hello".
Négy utcával odébb az egyik hippi odafordult a másikhoz, és azt mondta:
- Már azt hittem, hogy sosem hagyja abba a beszédet.

A reakciók viszonylagosak ...

... vagy nem?

A farmer fia annyira hallgatag volt, hogy a barátnője öt évi udvarlás után arra a következtetésre jutott, hogy a fiú sosem kérné meg a kezét, hacsak maga nem kezdeményezi.
Ezért egyszer, amikor kettesben ültek a kertben, a lány ezt mondta a fiúnak:
- John, házasodjunk össze. Összeházasodunk John?
Hosszú csend következett. Végül John azt mondta:
- Igen.
Ismét hosszú csend. Végül a lány nem bírta tovább:
- Mondj már valamit, John! Miért nem mond semmit sem?
- Attól félek, hogy már így is túl sokat beszéltem.


Az ősi Indiában a vizet egy perzsa vízemelő szerkezettel húzták fel, amely meglehetősen kényelmes volt. Egyetlen hátrányaként zajos működését lehetett felróni.
Egyszer egy lovasnak egy farm mellett vezetett el az útja, ahol vizet kért a lovának. A farmer készségesen működésbe hozta a perzsa készüléket, de mivel a ló egyáltalán nem volt a zajhoz szokva, még csak közelébe sem jött a kútnak.
- Nem tudná abbahagyni ezt a nyikorgást, hogy ihassék a lovam? - kérdezte a lovas.
- Attól tartok, uram, hogy nem - válaszolta a farmer. - Ha a lova inni akar, akkor el kell viselnie a zajt is, mert a víz itt csak a zajjal együtt jön.

A barátság pedig gyarlóságokkal.

Kapcsolatban lenni annyi, mint reagálni. A reagáláshoz pedig érteni kell önmagunkat. Önmagunk megértése a megvilágosodás. A kapcsolatok nagyon jó iskolái a megvilágosodásnak.


SZOLGÁLAT

Annak a farmernak, aki kukoricájával rendszeresen az első helyezést érte el az állami vetőmag-kiállításon, az volt a szokása, hogy megosztotta szomszédaival a legjobb vetőmagkészletét. Amikor rákérdeztek, hogy miért teszi ezt, így válaszolt:
- Valójában önző érdekből. A szél ugyanis felkapja a virágport, és tábláról táblára hordja. Ha tehát a szomszédom hitványabb fajtát termeszt, az ő táblájáról érkező virágpor lerontaná az én állományomat is. Ezért nagy súlyt fektetek arra, hogy ők is a legjobb fajtát termesszék.

Mindazt, amit másoknak adsz, önmagadnak adod.

Egyszer a testrészeknek már nagyon elegük lett a gyomorból. Amiatt nehezteltek rá, hogy nekik kell ellátni élelemmel, miközben a gyomor semmi mást sem tesz, csak elnyeli munkájuk gyümölcsét.
Ezért aztán elhatározták, hogy nem szállítanak többé élelmet a gyomornak. A kéz nem emelte fel a szájhoz a táplálékot. A fogak nem őrölték meg, A torok nem nyelte le. Azt remélték, hogy ez majd. munkára készteti a gyomrot.
Ám csak azt érték el, hogy az egész test annyira legyengült, hogy közel került a halálhoz. Végül tehát azt a következtetést vonták le maguknak a történtekből, hogy amikor egymásért dolgoznak, valójában a saját jólétükért dolgoznak. (Menenius Agrippa nyomán)

Lehetetlen úgy segíteni másokon, hogy egyúttal magadon ne segíts, vagy megkárosítani mást anélkül, hogy önmagadnak ne ártanál.

Naszreddín elégedetten dörmögött magában. Barátja megkérdezte tőle, hogy minek örül ennyire. Naszreddín ezt mondta:
- Az az ütődött Ahmed. ha csak találkozunk, állandóan a hátamat veregeti. Ma viszont egy rúd dinamitot rejtettem a kabátom alá, ha tehát most is hátba vág, menten lerepül a karja.

A gyarmat kormányzója így szólt a bennszülöttek vezetőjéhez:
- Nagyon elítélem azt az elnyomást, amivel a mi népünk sújtja a te népedet. Segítened kell, hogy megoldjam ezt a bajt.
- Hol itt a baj? - kérdezte a bennszülött.
- Figyelj ide, barátom! Ha én máglyára küldenélek, és meggyújtanám alattad a tüzet, akkor nyakig lennél a bajban, nemde?
- Én? Ha elengednél, minden rendbe jönne. Ha pedig elégetsz, meghalok. És akkor aztán te leszel igazán nagy bajban.

New Yorkban egy utas felszállt a vonatra, és közölte a kalauzzal, hogy Fordhambe szeretne menni.
- Szombatonként nem állunk meg Fordhamben - szólt a kalauz -, de majd segítek. Amikor lelassítunk a fordhami állomáson, kinyitom az ajtót, és ön kiugrik. Csak arra vigyázzon, hogy amikor földet ér, akkor még fusson egy darabig a vonattal, különben elvágódik.
Fordhamnél kinyílt az ajtó, az utas leugrott, és futni kezdett a vonattal. Egy másik kalauz, amint meglátta a vonat mellett futó embert, szintén kinyitotta az ajtót, és egy mozdulattal berántotta az illetőt. Eközben a vonat ismét felgyorsult.
- Öregem, roppant szerencséje van - mondta az újabb kalauz. - Ez a vonat ugyanis nem áll meg szombatonként Fordhamben.

Ha kicsiben is, de segíthetsz másokon azáltal, hogy nem állsz az útjukba.

Elegáns módja van annak is, hogy elintézzünk dolgokat, és annak is, hogy elintézetlenül hagyjuk őket.

Az újságok hírül adták, hogy a hóhullám miatt sokan az eszméletüket vesztik. Ezért aztán egy ifjú hölgy meg sem lepődött, amikor a templomban azt tapasztalta, hogy a mellette ülő középkorú férfi elnyúlik a padlón. Gyorsan letérdelt mellé, erősen megragadta a férfi fejét, és lenyomta annak térdei közé.
- Csak tartsa ott a fejét! - suttogta neki nyomatékkal. - Jobban fogja érezni magát, ha a vér visszatér a fejébe.
A férfi felesége rázkódott a nevetéstől, ahogy nézte őket, de nem segített sem a férfinak, sem a fiafal hölgynek.
- Micsoda egy szívtelen nő! - gondolta a fiatal hölgy.
A férfi pedig a hölgy megdöbbenésére, kiszabadította magát az erős szorításából, és azt sziszegte felé:
- Mit akar, maga kotnyeles őrült? Csak a kalapomat akartam kipiszkálni a pad alól.

Azok, akik megpróbálnak tökéletesíteni a dolgokon, gyakran meglepően sikeresen rontanak a helyzeten.

Végül is a problémák megoldása nem a cselekvésben vagy a ráhagyásban, hanem a megértésben rejlik. Az igazi megértés megoldja a problémákat.

Egy pap az utcán séta közben megpillantott egy kisfiút, amint az ágaskodva és ugrálva próbált elérni egy kapucsengőt. A kissrác alacsony volt, a csengőt pedig hozzá képest túl magasra szerelték.
A pap odament tehát hozzá, és becsengetett helyette. Aztán mosolyogva a kisfiúhoz fordult, és megkérdezte:
- Na, mit csináljunk most?
- Fussunk, mint az őrültek - válaszolta a fickó, `

A tanító egyszer megkérdezte kis tanítványalt hogy segítettek-e már és hogyan szerencsétlen állatokon. El is hangzott jó néhány szívszorító történet.
Amikor Tommyra került a sor, büszkén kivágta: - Én egyszer belerúgtam egy fiúba, aki megrúgott egy kutyát.

Azt gondolod, ha háborút viselsz, nem lesz többé háború, ha erőszakhoz folyamodsz, majd az elvezet a szeretetre?

Egyszer egy Kínában még sosem látott ritka madár szállt le a főváros egyik külső negyedében. A császár roppant mód megörült. Megparancsolta, hogy a saját asztaláról vigyenek neki ételt, és a saját zenekarát is kivezényelte, hogy szórakoztassák a madarat.
A madár azonban nagyon elgyötört volt, csak úgy szédelgett. Nem nyúlt az ételhez, rövid időn belül megbetegedett, és el is pusztult.

Egy kismadár mérges bogyókat csipegetett, de nem ártott meg neki. Egy nap összegyűjtött néhányat, és elvitte ajándékképpen barátjának, a nyúlnak. A nyúl nem akart hálátlannak látszani, ezért megette bogyókat, és elpusztult.

Hogyan vallhatnánk magunkat ártatlannak, ha azzal vádolnának minket, hogy azért törtünk rá másokra, hogy jót tegyünk velük.

Ahogy a bankár kilépett hivatalából, egy koldus meglátta és megszólította:
- Uram, tudna nekem tíz centet adni egy csésze kávéra?
A bankár megsajnálta az embert, mert sáros volt, ráadásul meglehetősen zavarodottnak is látszott. Így szólt hát hozzá:
- Itt van egy dollár. Fogja, és vegyen érte tíz csésze kávét!
Másnap a koldus ismét ott állt a hivatal lépcsőjén, s amikor a bankár kilépett az ajtón, a koldus pofonvágta.
- Hé! - kiáltotta a bankár. - Mit csinál, jó ember?
- Maga és az átkozott tíz csésze kávéja! Egész éjjel nem bírtam tőlük aludni.

Beismerem, hogy segítettem rajtad. Őszinte szívvel meg tudsz-e érte bocsátani, és el tudsz-e engedni engem?

Naszreddín egyszer pénzt kért egy gazdag embertől.
- Mire kell az neked? - Elefántot akarok vásárolni.
- Ha nincs pénzed, miből fogod majd az elefántot eltartani?
- Pénzt kértem - mondta Naszreddín -, nem tanácsot.

A mentős alakulat egyik hölgy tagja elsősegély-szolgálatban volt a tengerparton. Észrevette, hogy a fűben üres üvegek hevernek. Megijedt, mert ha az emberek véletlenül rájuk lépnek, megsértik magukat. Ezért aztán letette az elsősegélydobozát, és hozzálátott, hogy összeszedje az üvegeket.
Miközben egy idős ember arra figyelt, hogy a hölgy mit csinál, felbukott az elsősegélydobozban, és megsérült.


- Ébredjen fel, uram! - rázta az alvó beteget az ápolónő.
- Mi történt? Mi baj van? - kérdezte az álmából felriadt férfi.
- Semmi. Csak elfelejtettem odaadni az altató tablettákat.

Tegnap tűz ütött ki nálunk. Szerencsénkre sikerült eloltanunk, még mielőtt a tűzoltók bármi kárt tehettek volna.

A neked végzett szolgálat nagy élvezetet jelent számomra, de továbbra is elvárom, hogy hálás légy érte.

Egy ékszerekkel teleaggatott előkelő dáma lépett ki a luxusszállodából, ahol egész éjjel mulatott és táncolt az utcagyerekek megsegítésére rendezett jótékonysági bálon.
Éppen be akart szállni a Rolls Royce-ába, amikor egy utcagyerek lépett hozzá, és siránkozva így szólt:
- Asszonyom, tudna nekem néhány fillért adni? Már két napja nem ettem egy falatot sem.
A dáma megborzadva fordult el a gyerektót.
- Te hálátlan nyomorult! - kiáltotta. - Hát nem látod, hogy egész éjjel miattad táncoltam?

Hála Istennek, a szándékainkat, hogy másokon segítsünk, elrejtettük a nyilvánosság elől.

A tengerparti koncert szegényes volt, a helyi újságok még említésre sem méltatták. A látogatottság az első előadás után erősen csökkent. Egy alacsony ember azonban minden este ott volt, egyetlen előadást sem mulasztott volna el. Az ő jelenléte, bár némi elégtételül szolgált az előadóknak, sem volt elegendő arra, hogy az előadást pénzügyileg megmentse.
Az utolsó este a menedzser tehát a függöny elé lépett, és így szólt:
- Hölgyeim és uraim! Mielőtt elbúcsúznánk önöktől, szeretnénk megköszönni barátunknak itt az első sorban nagyrabecsült támogatását. Egyetlen előadást sem mulasztott el.
A kis ember felállt, hogy dadogva köszönetet mondjon.
- Igazán rendes öntől a dicséretemet hallani - kezdte -, de az igazat megvallva ez az az egyetlen hely, ahol a feleségem sosem keresne.

- Igazán kedves öntől, hogy itt maradt egészen a beszédem végéig, miközben mindenki más elment.
- Köszönöm, hogy így gondolja. De tudja, én vagyok a következő szónok.

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.
Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós. - Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.
Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett.

Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

Isten egyszer fogadást adott az erényeknek. Minden erény hivatalos volt rá, kicsi és nagy, hétköznapi és hősies egyaránt. Az Ég egyik csodálatosan díszített termében gyülekeztek, és hamarosan igen jól érezték magukat, hisz mindnyájan ismerték egymást, némelyek még egész közeli rokonságban is álltak egymással.
Hanem Isten egyszer csak észrevett két erényt, kik nem ismerték egymást, és feszélyezve érezték magukat egymás társaságában. Ezért aztán Isten kézen fogta egyiküket, és bemutatta a másiknak:
- Ez itt a Hála; bemutatlak a Jótettnek.
De alighogy Isten megfordult, a két erény már ismét szétvált. Azóta is úgy tartják, hogy még maga Isten sem tudta a Hálát odacsalni, ahol a Jótett is jelen van.

Az újonnan érkezett misszionáriusok egy csoportja az egyik bennszülöttet csónakázni vitte. Kis idő elteltével a dzsungeldobok ütemes hangjára lettek figyelmesek. Az egész út alatt, szabályos időközökben, megismétlődött a dobszó.
- Mit üzennek a dobok? - kérdezte az egyik misszionárius félősen.
A bennszülött hallgatta egy darabig a dobokat, majd megszólalt:
- A dobok ezt mondják: Három fehér ember. Nagyon gazdagok. Árakat felemelni.

A siraji Sádi szokta mondogatni:
- Az összes tanítványomnak, akiket csak íjászatra tanítottam, a végén én lettem a céltáblája.

Egy asszony hajolt az utcai baleset áldozata fölé, miközben a tömeg csak bámult.
Hirtelen az asszonyt félrelökte egy férfi, aki így szólt:
- Menjen hátrébb, kérem! Én elvégeztem egy elsősegélynyújtó tanfolyamot.
Az asszony néhány percig nézte, ahogy a férfi az áldozat körül fontoskodott, majd nyugodtan így szólt:
- Ha majd ahhoz a részhez ért, hogy doktorért kell küldeni, szóljon. Én már itt vagyok.

Gyakrabban, mint gondolnád, az orvos már ott van abban a személyben, akin te segíteni szándékozol!
Minek akkor az elsősegély? Hívd a doktort!

A lelkes fiatal papot kórházlelkésszé nevezték ki. Egyszer, amikor az újonnan felvett betegek kartonjait nézegette, erre a szövegre esett a pillantása: A beteg katolikus. De volt mellette egy különös megjegyzés is, mi szerint a beteg csak akkor kíván papot látni, ha nincs eszméleténél.

Kérdezd meg magadtól minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy segítségre vagy tanácsra
van szükséged: "Biztos, hogy eszméletemnél vagyok?"

Mélyen aludt egy ember abban a házban, amelyikben tűz ütött ki Megpróbálták az ablakon keresztül kivinni az illetőt, de nem sikerült. Megpróbálták az ajtón keresztül kivinni őt, de úgy sem ment. A férfi túlságosan nagy és nehéz volt.
Már egészen kétségbeestek, amikor valaki azt tanácsolta:
- Ébresszük fel, s majd kimegy magától!

Csak az alvók és a gyermekek igényelnek gondoskodást. Ébredj fel! Vagy nőj fel!

 


Egy fiatalembernek, aki a papságra készült, azt mondták, hogy az emberek azt várják a paptól, hogy meghallgassa bajaikat. Csak hallgasson, hallgasson, hallgasson ... Lehet, hogy nem tud mindig segíteni rajtuk, de mindig képes meghallgatni őket. A kispap el is határozta, hogy így fog majd cselekedni, amikor megérkezik első plébániai beosztására. Amikor eljött ennek az ideje, váratlanul érte, hogy benseje mennyire lázadozik ez ellen. Ö tehát csak hallgatott, hallgatott, hallgatott ... és az emberek nagyon értékelték ezt. De valami nem működött tökéletesen. Egyik alkalommal egy idős néni jött be, és fejfájásra panaszkodott. Borzasztó, rettenetes fejfájásra.
- Mondja el nekem, hogy mi bántja! - invitálta kedvesen a pap.
A nénike aztán csak beszélt, beszélt, beszélt, miközben a pap csak hallgatott, hallgatott, hallgatott. És mint máskor is, most is sikeresen.
- Egy órával ezelőtt olyan borzasztó fejfájással jöttem be ide, tisztelendő úr. És most már nem fáj, nem fáj, nem fáj.
A pap pedig ez gondolta magában:
- Tudom, tudom, tudom, mert már megint az enyém fáj.

Egy kurzus arra tanította a résztvevőket, hogy hogyan nyerhetik meg az embereket, és hogyan tehetik őket barátaikká. A vége felé már tapasztalatcserére is sor került. Egy fiatal üzletember például elmesélte az osztálytársainak, hogy hogyan alkalmazta az elvet, amit a kurzuson tanult, egyik reménybeli üzletfelén. Az elmélet csaknem tökéletesen működött.
- Mindent úgy csináltam, ahogy itt tanultuk - mondta. - Azzal kezdtem, hogy melegen üdvözöltem, rámosolyogtam, és érdeklődtem hogyléte felöl. Odafigyeltem a legkisebb részletre is, amit csak mondott. Meggyőződésem ellenére is biztosítottam egyetértésemről, és itt-ott megjegyeztem, milyen nagyszerű embernek is találom. Ő pedig csak beszélt, beszélt, több mint egy óra hosszat. Amikor végül elváltunk, tudtam, hogy a férfi egy életre szólóan a barátom lett.
Az osztályban mindenki kedvesen tapsolt. Amikor a taps elült, a fiatalember még hozzátette mély érzéssel:
- Hanem ő micsoda ellenségre tett szert!

Miért készítesz valakinek olyan ajándékot, amelyet képtelen vagy érzéssel adni?

 

Az idős emberek nem azért magányosak, mert nincs, akivel megosztanák terhüket, hanem mert csak a saját terhüket cipelik.
Egy nyolcvanöt éves asszonnyal interjút készítettek a születésnapján. A riporter azt kérdezte tőle, milyen tanácsot adna hasonló korú társainak.
- Nos - kezdte az öreg hölgy -, a mi korunkban nagyon fontos az, hogy továbbra is minden képességünket használjuk, különben elsorvadnak. Nagyon fontos az, hogy társaságban legyünk, s ha lehetséges, hogy saját magunk keressük meg a kenyerünket valamilyen szolgálattal. Ez az, ami életben és egészségben tart bennünket.
Szabad-e megkérdeznem, hogy ön mivel keresi meg a kenyerét?
- A szomszéd idős hölgyet gondozom - hangzott a bűbájos és meglepő válasz.

A szeretet meggyógyít mindenkit, azt is, aki kapja, és azt is, aki adja.

Egy történet szerint, mielőtt Mózes kivezette volna népét Egyiptomból, egy bölcs mester mellett tanult, hogy prófétává válhasson. Az első jártasság, amit Mózesnek el kellett sajátítania, a hallgatás volt. Egyszer kettesben járták a vidéket, és Mózest annyira lenyűgözte a természet szépsége, hogy igazán könnyűnek találta a hallgatást. De amint egy folyóhoz értek, a túlparton egy gyermeket látott fuldokolni, és szerencsétlen anyját, aki segítségért kiáltott.
Ilyen borzasztó dolog láttán Mózes nem tudta megfékezni nyelvét.
- Mester - kérdezte -, nem tudnál valamit tenni, hogy megmentsd a gyermeket?
- Csend! - mondta a mester.
Mózes elhallgatott. De a szíve nem nyugodott meg. Így töprengett magában:
- Nem lehet az, hogy a mesterem valójában keményszívű és érzéketlen ember? Vagy talán képtelen segíteni a bajbajutottakon?
Bár feltételezni sem merte ezeket a mesteréről, de elhessegetni sem tudta e gondolatokat magától. Ahogy tovább vándoroltak, elérték a tengerpartot, ahol is azt látták, hogy egy hajó teljes legénységével együtt elsüllyedt. Mózes felkiáltott:
- Mester, nézd! Süllyed egy hajó!
De a mester ismét csak csendre intette tanítványát, ezért aztán Mózes nem szólt többet.
A szíve azonban nem nyugodott meg, ezért kor hazaértek, Isten elé vitte a dolgot, aki ezt válaszolta neki:
- A mestered igazat szólt. A fuldokló gyermek később háborút okozott volna két nemzet kőzött, amelyben többszázezren elpusztultak volna. A halála által azonban elhárult ez a veszély. Ami pedig a süllyedő hajót illeti, azon kalózok voltak, akik egy tengerparti várost akartak kifosztani, és ártatlan, békeszerető lakóit lemészárolni.

A szolgálat csak akkor erény, ha bölcsességgel párosul.

A Mezőgazdasági Minisztérium elrendelte, hogy ki kell irtani a verebeket, mivel azok veszélyeztetik a gabonatermést.
Amikor a verebeket kiirtották, rovarok légiói ereszkedtek a termésre, melyeket korábban a verebek megettek, és kezdték azt pusztítani, mire a Mezőgazdasági Minisztérium költséges rovarölő-szerekkel állt elő.
A szerek azonban megdrágították a terményből készült ételt. Azonkívül az egészségre is károsak voltak. Túl későn fedezték hát fel, hogy bár a verebek ugyan megdézsmálták a gabonát, mégis ők biztosították az egészséges és olcsó táplálékot.

Élt egyszer egy ember, akinek aranyból volt a köldöke. De ami másnak a büszkeségére szolgált volna, neki csak bosszúságot okozott, mert valahányszor zuhanyozott vagy úszott, a barátai heccelődéseinek céltáblájává vált.
Ezért aztán egyre imádkozott, hogy bárcsak vennék el a köldökét. Egyik éjjel azt álmodta, hogy egy angyal szállt le az égből, kicsavarta a köldökét, de aztán visszatért az égbe.
Reggel, amikor felébredt, első dolga az volt, hogy megnézze, igaz volt-e az álom. Igaz volt. Az asztalon ott feküdt fényesen csillogva a kicsavarozott köldök. Az ember örömében kiugrott az ágyból - és a feneke a lábaival együtt leesett.

Csak a bölcsre lehet biztonságosan rábízni, hogy másokat vagy magát megváltoztassa.

A falusi asszony igencsak meglepődött, amikor egy meglehetősen jól öltözött idegen kopogtatott ajtaján, és ennivalót kért.
- Sajnálom - mondta az asszony -, most éppen nincs itthon semmim.
- Ne is törődjön vele - válaszolta barátságosan\ az idegen -, van egy "leveskő" a tarisznyámban.
Ha megengedné, hogy beletegyem egy fazék zubogó vízbe. a világ legízletesebb levesét készíteném el belőle, csak jó nagy legyen a fazék.
Az asszony kíváncsi lett. Feltette a fazekat a tűzre, a szomszédban pedig elsuttogta a leveskő titkát. Mire a víz forrni kezdett, az összes szomszéd ott volt, hogy lássák az idegent és leveskövét. Az pedig bedobta a követ a vízbe, majd egy kiskanálnyit jó étvággyal megízlelt, és így szólt:
- Csodálatos! Csak egy kis krumpli kellene bele. - Nekem van egy kis krumplim - kiáltotta az egyik asszony. Pár percen belül már ott is termett egy nagy adag szeletelt burgonyával, amelyet azonmód beleöntöttek a fazékba. Az idegen ismét megkóstolta a levest.
- Nagyszerű! - mondta. De aztán vágyakozva hozzátette:
- Ha még egy kis hús is volna benne, akkor lenne ám csak az igazi!
Erre egy másik háziasszony rohant haza, hogy egy kis húst hozzon, amit az idegen hálásan el is fogadott, és belerakta a fazékba. Amikor ismét megkóstolta a levest, szemét az ég felé fordítva mondta:
- Fenséges! Ha még egy kis zöldség is volna bel ne, tökéletes lenne, teljesen tökéletes.
Az egyik szomszéd gyorsan hazasietett, és egy; nagy szakajtó répával és hagymával tért vissze, Miután ezek is bekerültek a fazékba, az idegen ismét megkóstolta a levest, majd parancsolóan így szólt:
- Sót és fűszereket!
- Itt vannak - mondta a háziasszony. Aztán még annyit szólt:
- Tányért mindenkinek!
Az emberek hazarohantak tányérért. Egyesek kenyeret és gyümölcsöt is hoztak.
Akkor aztán mindannyian hozzáfogtak az evéshez. Az idegen mindenkinek bőven mért a fazékból. Valahogy furcsamód boldognak érezték magukat, miközben nevetve és beszélgetve fogyasztották legeslegelső közös főztjüket. A vidámság közepette az idegen továbbállt, de csodás leveskövét otthagyta nekik, hogy bármikor használhassák, ha ismét enni akarnák a világ legjobb levesét.

 

A faluban egyszer óriási mulatságot csaptak, és azt kérték a lakóktól, hogy mindnyájan járuljanak hozzá egy üveg borral. A hozott bort töltsék egy óriási hordóba. Az egyik paraszt azt gondolta magában:
- Ha én egy üveg vizet öntök ebbe az óriási hordóba, senki sem fogja észrevenni a különbséget. Csak éppen arra nem számított, hogy a faluban mindenki más ugyanígy gondolkodik. Így aztán amikor elkezdődött a mulatság, és csapra verték a hordót, tiszta víz folyt ki belőle.

Egy történet az egyiptomi sivatagi atyáktól:
Élt egyszer egy öreg, aszkétikus alkatú és szent életű remete, de a gondolatai zavarosak voltak kissé. Ez az ember elment János apáthoz, hogy a feledékenységről kérdezzen egyet s mást. Miután bölcs feleletet kapott kérdéseire, visszaindult a cellájába. Útközben azonban elfelejtette, hogy mit is mondott neki János apát.
Ezért aztán visszament hozzá, és ugyanazt a választ kapta. Ám ahogy bandukolt vissza a cellájába, ismét elfelejtette a választ. És ez megismétlődött még néhányszor. Meghallgatta János apátot, és a cellájába vivő úton ismét csak úrrá lett rajig a feledékenység.
Napokkal később ismét találkozott János apáttal, és azt mondta neki:
- Tudja, atyám, már megint elfelejtettem, hogy mit válaszolt nekem. Visszamentem volna ismét, de már eleget háborgattam, és nem akarok túlságosan a terhére lenni.
János apát ekkor azt mondta neki:
- Menj, és gyújts egy lámpát a celládban!
Az öregember úgy is tett. Akkor János apát parancsolta:
- Vigyél be még több lámpát, és gyújtsd meg azokat is az elsőről!
Az öreg ezt is megtette. Erre János apát ezt kérdezte tőle:
- Kisebb lett-e, vagy lett-e valami baja az első lámpának attól, hogy a többieket is meggyújtottad róla?
- Nem - mondta az öregember.
- Nos, így van ez velem is. Nemcsak te, de még ha Scetis egész városa is a segítségemet vagy a tanácsomat kérné, nekem akkor sem lenne semmi bajom. Gyere hát hozzám, amikor csak akarsz, ne tétovázz!

Az egyik tanítvány így szólt a mesterhez:
- Igen gazdag vagyok, és most még nagy vagyont is örököltem. Hogyan tudnám a legjobban felhasználni, hogy elősegítse lelki növekedésemet?
A mester azt mondta:
- Gyere vissza egy hét múlva, majd akkor válaszolok.
Amikor a tanítvány visszatért, a mester nagyot sóhajtott:
- Igazából nem tudom, hogy mit mondjak neked. Ha azt mondom, hogy add a vagyonodat a barátaidnak és a rokonaidnak, semmi lelki hasznod sem lesz belőle. Ha meg azt mondom, hogy add a templomnak, csak a papok kapzsiságát növeled. És ha azt mondom, hogy add a szegényeknek, jótetted büszkeséggel tölt majd el, s az önelégültség bűnébe esel.
Mivel a tanítvány mindenáron választ akart hallani a mestertől, az végül is azt tanácsolta:
- Add a pénzt a szegényeknek! Legalább nekik lesz valami hasznuk belőle, ha neked nem is.
Ha nem segítesz, másokat károsítasz meg. Ha segítesz, magadat károsítod meg. Ha semmit sem tudsz erről a dilemmáról, az a Lélek halálát jelenti. Ha viszont szabad vagy ettől a dilemmától, az az örök élet.

Egy másik történet a sivatagi atyáktól:
Egyszer egyik fráter azt kérdezte az egyik idős atyától:
- Van két testvér. Az egyik a cellájában marad, és állandóan imádkozik, a hét hat napján böjtöl, és még sok más önmegtagadást is művel. A másik pedig minden idejét a betegek ápolásával tölti. Istennek melyikük munkája a kedvesebb?
Az idős atya így válaszolt:
- Ha az imádkozó és böjtölő testvér az orránál fogva akasztaná fel magát, még azzal sem tenne annyi jót, mint amennyit a betegápoló egyetlen cselekedetével tesz.

Volt egyszer egy ember, aki házat épített Azt kívánta, hogy az övé legyen a legkényelmesebb otthon az egész világon.
Valaki egyszer segítségért rohant hozzá, mert már az egész világ égett. De ő csak a saját otthonával volt elfoglalva, nem a világgal.
Mire végül befejezte a házat, bolygót nem talált, amelyen elhelyezhette volna.

Egy tanár végképp felhagyott a tanítással, hogy szociális munkát végezhessen. Amikor barátja megkérdezte, hogy mi ennek az oka, ezt válaszolta neki:
- Az iskolában nagyon keveset tehetsz, ha otthon és a világban nem tesznek semmit sem. Az iskolában úgy éreztem magam, mint az az ember, aki elefántcsontot keresett az erdőben. Mikor végre megtalálta, rájött, hogy az egy nagy elefántban végződik.

A feleség, újságjába temetkezett férjéhez:
- Gondoltál már valaha is arra, hogy az életben talán több is van, mint ami a világban történik?

A legtöbb ember szereti az emberiséget. Csak a szomszédját nem állhatja.


MEGVILÁGOSODÁS

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kőfejtő. Minden nap felment a hegyekbe, hogy követ vágjon. Miközben dolgozott, énekelt, mert bár szegény volt, de nem is vágyott többre, mint amije volt, így aztán gondtalanul élt.
Egyszer egy nemes palotájához hívták dolgozni. Amikor meglátta a csodálatos palotát, életében először vágyódás sebezte meg a szívét, és így sóhajtott fel:
- Ó, bárcsak gazdag lehetnék! Nem kellene fáradságos munkával izzadva keresnem a kenyeremet, mint most.
El lehet képzelni, mennyire meglepődött, amikor meghallotta, hogy egy hang ezt mondja:
- Kívánságod teljesült. Mostantól fogva bármit kívánsz, megkapod.
Nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel a szavakkal, mígnem este a munkájából hazatérve a kunyhója helyén egy pontosan olyan csodálatos palotát talált, mint amin dolgozott. Így aztán a kőfejtő abbahagyta a bányász munkát, és élvezte a gazdagok életét.
Egyszer, amikor a délután meleg volt és párás, kitekintett az ablakon, és megpillantotta a királyt, valamint nemesekből és rabszolgákból álló óriási kíséretét. Azt gondolta magában:
- Bárcsak király lehetnék, és a királyi hintó hűsében ülhetnék!
Kívánsága azon nyomban teljesült: kényelmes királyi hintóban találta magát. A hintó azonban hamarosan melegebb lett, mint ahogy ő azt elképzelte. Kitekintett az ablakon, és elámult a nap erején, mivel hősugarai még a hintó vastag falán is áthatoltak.
- Bárcsak én lehetnék a nap! - morfondírozott. Kívánsága azonnal teljesült, és ő sugározta a meleget a világba.
Minden jól is ment egy darabig. Hanem egy esős napon képtelen volt áthatolni sugaraival a vastag felhőkön. Ezért aztán felhővé változtatta magát, és örült erejének, hogy távol tudja tartani a napot. De csak addig, amíg eső nem lett belőle. Akkor egy szikla, nagy bosszúságára, útját állta, és ezért ki kellett kerülnie.
- Micsoda? - kiáltotta. - Egy közönséges szikla még nálam is erősebb? Hát akkor azt kívánom, hogy szikla legyek!
S már ott is magaslott egy hegy csúcsán. De még arra sem volt nagyon ideje, hogy csodálatos alakjának örüljön, mert valami furcsa, kalapáló hangot hallott a lába felől. Lenézett hát, és a legnagyobb bosszúságára egy apró emberi lényt pillantott meg, amint kődarabokat hasít ki belőle, a sziklából.
- Micsoda? - kiáltotta ismét. - Egy ilyen kicsi teremtmény még nálam, az impozáns sziklánál is erősebb? Ember szeretnék lenni!
Így aztán ismét kőfaragó lett belőle, aki a hegyekbe ment, hogy fáradságos és izzasztó munkájával keresse meg a kenyerét - de ismét örömteli szívvel tette, mert már elégedett volt azzal, amije volt, és aki volt.

Semmi sem olyan jó valójában, mint amilyen jónak tetszett megszerzése előtt.

 


A tanítvány hűségesen küldte havonta lelki fejlődéséről beszámolóját a mesternek. Először ezt írta:
- Érzem, hogy kitágult a tudatom, és megtapasztaltam a világegyetemmel való egységemet.
A mester ránézett a papírra, és eldobta. A következő hónapban ezt írta:
- Végre felfedeztem, hogy az isteni ott van minden dologban.
A mester elégedetlennek tűnt.
Harmadik levelében a tanítvány lelkesen magyarázta:
- Az Egy és a sok misztériuma megnyílt csodálkozó tekintetem előtt.
A mester ásított.
A következő levél ezt mondta:
- Senki sem születik, senki sem él, és senki sem hal meg, mert az "én" nem létezik.
A mester kétségbeesésében égnek emelte kezeit. Azután elmúlt egy hónap, el kettő, majd öt, végül egy egész év. A mester ekkor úgy vélte, itt az ideje, hogy emlékeztesse tanítványát kötelességére, hogy lelki fejlődéséről beszámolót írjon. A tanítvány azonban csak ennyit írt vissza:
- Kit érdekel?
Amikor a mester elolvasta ezeket a szavakat, megelégedettség ömlött el az arcán, majd így szólt: - Hála Istennek, végre megtalálta!

Még a szabadság után való sóvárgás is kötelék. Igazán csak akkor leszel szabad, ha már az sem érdekel, hogy szabad vagy-e vagy sem.
Csak a megelégedettek szabadok.

Egy nagy, de kissé hibbant király amiatt panaszkodott, hogy a durva talaj sérti a talpát. Ezért aztán elrendelte, hogy az egész országot fedjék be tehénbőrrel.
Az udvari bohóc jót kacagott, amikor a király elmondta, hogy milyen parancsot adott ki.
- Micsoda egy őrült ötlet, fenség! - kiáltotta a bohóc. - Minek ez a felesleges költekezés? Csak vágjon ki két darabkát, és védje velük lábait.
A király úgy is tett. Így született meg a cipő gondolata.

A megvilágosult tudja: ahhoz, hogy a világon ne legyen többé fájdalom, a szívedet kell megváltoztatnod - nem a világot.

Farkasokat fedeztek fel egy faluban, Soju mester temploma közelében, ezért aztán Soju egy hétig minden éjjel a falu temetőjébe ment, és ott ült meditációban. Egyszer aztán véget is értek a farkasok éjszakai támadásai.
A falubéliek ujjongtak. Könyörögtek, árulja el nekik, hogy miféle titkos rítust alkalmazott, hogy a jövőben ők is hasonlóképp cselekedhessenek.
Soju ezt mondta:
- Nem kellett titkos rítusokhoz folyamodnom. Miközben meditálva üldögéltem, farkasok vettek körül. Megnyalták az orrom hegyét, megszagolták a torkomat. Mivel megfelelő lelkiállapotban maradtam, semmi bántódásom sem esett.

A maharadzsa éppen akkor szállt tengerre, amikor óriási vihar kerekedett. Az egyik rabszolga, mivel még sosem utazott hajón, sírni és jajveszékelni kezdett. Hangos és hosszantartó sírása már annyira bosszantott mindenkit, hogy a maharadzsa azon volt, a tengerbe dobatja a fickót.
Vele volt azonban a bölcs főtanácsosa is, aki így szólt:
- Ne tedd, uram! Hadd törődjek én azzal az emberrel. Azt hiszem, meg tudom gyógyítani.
Azzal megparancsolta néhány tengerésznek, hogy ugyan lökjék a férfit a tengerbe. Abban a pillanatban, ahogy a szerencsétlen rabszolga a tengerben találta magát, kétségbeesetten csapkodni és üvöltözni kezdett. Néhány másodperc múlva a bölcs visszaemeltette a férfit a hajóra.
A fedélzeten a rabszolga csendben húzta meg magát az egyik sarokban. Amikor a maharadzsa megkérdezte tanácsadóját, hogy hogyan is történt ez, az így válaszolt:
- Amíg rosszabb helyzetbe nem kerülünk, addig nem is tudjuk, hogy mennyire szerencsések vagyunk.

A második világháború alatt egy férfi három hétig egy mentőcsónakban hánykódott, míg végre megmentették. Amikor megkérdezték, hogy tanult-e valamit ebből a helyzetből, ezt válaszolta:
- Igen. Ezentúl, ha van elegendő ételem és iható vizem, akkor életem végéig határtalanul boldog leszek.

Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy boldog embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé.

A jelen pillanat sohasem elviselhetetlen, ha teljesen benne élsz. Az az elviselhetetlen, ha a tested itt van délelőtt tízkor, de a gondolataid már délután hat óránál tartanak; vagy ha a tested Bombayben van, de a gondolataid San Franciscóban.

Az órás éppen egy óra sétálóját akarta megjavítani, amikor legnagyobb meglepetésére az inga megszólalt:
- Kérem, uram, hagyjon engem így, ahogy vagyok! Ez igazán kedves volna öntől. Gondoljon csak bele, hogy hányszor kell majd éjjel-nappal ketyegnem. Egy perc alatt is mennyi ketyegés, aztán hatvan perc van egy órában, huszonnégy óra, egy nap, háromszázhatvanöt nap van egy évben, és aztán , évről-évre ... a ketyegések milliói. Képtelen lennék rá. De az órás bölcsen így válaszolt:
- Ne is törődj a jövővel! Egyszerre csak egyet ketyegj, és akkor örülni fogsz minden egyes ketyegésnek egész életedben.
Az inga eltökélte, hogy pontosan így fog cselekedni. Még ma is boldogan ketyeg, ha meg nem állt.

A következő történetet Buddha mesélte tanítványainak:
Egyszer a tigris megpillantott a mezőn egy embert. A tigris üldözőbe vette, az ember meg szaladni kezdett, mígnem beleesett egy szakadékba. Esés közben elkapott egy kis földieper bokrot, amely a szakadék oldalán nőtt. Ott lógott néhány percig, felette az éhes tigris, alatta pedig a feneketlen mélység, ahol majd nemsokára a halálát leli.
Ekkor azonban meglátott egy csodálatos epret a bokron. Egyik kezével erősen kapaszkodott a bokorba, miközben a másikkal leszakította az epret és a szájába tette. Életében még sosem kóstolt ilyen édes epret!

A haláltudat a megvilágosult életét megédesíti.

Az ideges turista nem mert közel menni a szakadékhoz.
- Mihez kezdenék - mondta a vezetőjüknek - ha leesnék?
- Abban az esetben - válaszolta a vezető Ielkesen - ne mulassza el, hogy jobbra tekintsen! Nagyon élvezni fogja a kilátást!

Persze csak akkor, ha rnár te is elnyerted a megvilágosodást!


Nagy tömeg várakozott az orvosi rendelő előszobájában. Egy idősebb úr felállt, és odament a titkárnőhöz.
- Asszonyom - kezdte udvariasan -, tíz órára voltam bejelentve a doktornál, és már majdnem tizenegy óra van. Volna olyan kedves egy másik időpontot adni holnapra, vagy még későbbre?
Egy asszony a tömegben odahajolt egy másikhoz, és ezt mondta:
- Már biztos elmúlt nyolcvanéves. Ugyan mi lehet neki olyan sürgős, hogy nem tud várni?
A férfi meghallotta a suttogva tett megjegyzést, odafordult az asszonyhoz, meghajolt, és így szólt: - Nyolcvanhét éves vagyok, asszonyom. És pontosan ez az oka annak, amiért nem vesztegethetek egyetlen percet sem abból az értékes időből, ami még hátravan nekem.

A megvilágosultak nem vesztegetnek egyetlen percet sem, mert megértették a viszonylagos jelentéktelenségét mindannak, amit tesznek.

Szókratész a börtönben várakozott kivégzésére. Egyik napon meghallotta, hogy az egyik rabtársa Szteszikhórosz egy nehéz versét szavalja.
Szókratész könyörgött az embernek, hogy tanítsa meg neki a verset.
- Ugyan minek? - kérdezte a szavaló.
- Hogy úgy halhassak meg, hogy egy dologgal többet tudjak - volt a nagy gondolkodó válasza.

Tanítvány: Mi értelme van megtanulni valami újat egy héttel a halálod előtt?
Mester: Pontosan annyi, amennyi értelme van valami újat ötven évvel a halálod előtt tanulni.

Tajima no Kami a sógun vívómestere volt. Egy nap a sógun egyik testőre jött hozzá, hogy vívóleckét vegyen tóle.
- Alaposan megfigyeltelek - mondta neki Tajima no Kami -, és úgy látom, hogy magad is mestere vagy a kardnak. Mielőtt tanítványomnak fogadlak, mondd meg nekem, hogy melyik mestertől tanultál?
A testőr azt válaszolta:
- En még senkitől sem tanultam a vívást.
- Engem nem tudsz átejtetni - mondta a vívó-mester. - Jó szemem van, és az még sosem csapott be.
- Nem akarok ellentmondani - válaszolta a testőr -, de én tényleg nem tudok semmit sem a vívásról.
A mester ekkor vívott néhány percig a testőrrel, amikor abbahagyták, így szólt:
- Mivel azt mondod, hogy sosem tanultad még a vívást, hiszek szavadnak. De te akkor is valamiféle mester vagy. Mesélj magadról!
- Talán azt mondom el - kezdte a testőr -, hogy gyerekkoromban azt bizonygatta nekem egy szamuráj, hogy az embernek sosem szabad félnie a ha1áltól. Ezért aztán addig küszködtem a halál kérdésével, amíg az semmi idegességet sem okozott már bennem.
- Szóval ez az! - kiáltott Tajima no Kami. - A kardvívás végső titka is abban áll, hogy nem félünk a haláltól. Nincs szükséged más leckékre! Már mester vagy.

Akik még nem nyerttik el a megvilágosodást, azok mindig izgulnak. Mint az az ember a folyóban, aki nem tud úszni. Megrémül. Mikor már kezd süllyedni, kapálódzik, hogy a felszínen maradjon. Emiatt még mélyebbre süllyed. Ha nem félne, és engedné, hogy süllyedjen, a teste magától felbukkanna.

 

Kenji kamikaze pilóta volt. Arra készült, hogy a hazájáért meghaljon, de a háború a vártnál hamarabb fejeződött be, ezért nem volt alkalma arra, hogy bizonyítson. Ettő1 azután depresszióba esett. Nem volt kedve élni, céltalanul kóborolt a városban, egyszóval fogalma sem volt arról, hogy mit kezdjen magával.
Egyszer azt hallotta, hogy egy épületben ólálkodó tolvaj túszul ejtett egy idős hölgyet annak a második emeleti lakásán. A rendőrség félt bemenni a lakásba, mert a férfinél fegyver lévén veszélyesnek ígérkezett a vállalkozás.
Kenji berohant a lakásba, és követelte, hogy a férfi azonnal engedje szabadon a hölgyet. Késpárbaj kezdődött, melyben Kenji megölte a tolvajt, de ő maga is halálosan megsebesült. Valamivel később a kórházban halt meg, elégedett mosollyal a szája szögletében. Kívánsága, hogy hasznosan haljon meg, íme teljesült.

Csak azok cselekednek jót, akik nem félnek a haláltól.

Volt egyszer Kínában egy hatalmas sárkány, amely faluról-falura járt, és válogatás nélkül gyilkolta a marhákat, kutyákat, csirkéket és gyermekeket. A falusiak kétségbeesésükben varázslóhoz fordultak segítségért. Az azonban így szólt:
- Én magam nem tudom megölni a sárkányt, n.ert varázsló voltom ellenére nagyon félek. De megtalálom nektek azt az embert, aki majd megöli.
Azzal sárkánnyá változtatta magát, és rátelepedett egy hídra. Így aztán, akik nem tudták, hogy valójában ő a varázsló, féltek átkelni a hídon. Egyszer csak azonban történetesen arra járt egy vándor, rálépett a hídra, nyugodtan átmászott a sárkányon, és tovább indult. De a varázsló azonmód visszaváltozott emberré, és a vándor után kiáltott:
- Barátom, gyere vissza! Már hetek óta rád várok.

A megvilágosult tudja, hogy a félelem nem a dolgokban van, hanem abban, ahogy mi nézzük a dolgokat.

A király találkozott a dervissel, és ahogy ez keleten megszokott, így szólt hozzá:
- Kérj valami szívességet!
A dervis azonban így válaszolt:
- Nem valószínű, hogy szívességet kérnék egy rabszolgámtól.
- Hogy merészelsz ilyen tiszteletlenül beszélni a királlyal! - kiáltott rá az egyik testőr. - Adj magyarázatot, vagy halállal lakolsz!
A dervis ezt válaszolta:
- Van egy rabszolgám, aki a te királyod ura. - Ki az?
- A félelem - mondta a dervis.

Ha a test elpusztul, megszűnik az élet. Innen jön aztáin az a téves elképzelés, hogy ha a testet életben tartjuk, az már egyenlő az élettel.
Élhetsz ott, ahol gyilkos golyó nem oltja ki az életedet; de az életed meghosszabbítása mégsem fogja létedet meghosszabbítani.

Amikor a görög filozófust, Diogenészt elfogták, és a rabszolgapiacra vitték, hogy eladják, azt mondják, hogy ő fellépett az árverésvezető emelvényére, és hangosan így kiáltott:
- Egy úr van itt, hogy eladják. Vannak-e köztetek rabszolgák, akik megvennék őt?

A megvilágosultakat lehetetlen rabszolgákká tenni, mert ők éppoly boldogok a rabszolgaságban is, mint szabadként.

Egy kereskedő a szolgáját valamilyen megbízással a bazárba küldte, de az falfehéren, és félelemtől reszketve tért vissza.
- Uram - mondta -, amíg a piacon voltam, belebotlottam egy idegenbe. Amikor jobban megnéztem az arcát, láttam, hogy a Halál volt az. Tett egy fenyegető gesztust, és azzal odébbállt. Nagyon félek. Kérlek, adj nekem egy lovat, hadd lovagoljak el Szamarrába, hogy a lehető legnagyobb távolság legyen köztem és a Halál között.
A kereskedő - mivel féltette az embert - a leggyorsabb paripáját adta neki. Az felpattant rá, és azonnal elvágtatott.
Később maga a kereskedő is kiment a bazárba, és a tömegben megpillantotta a lődörgő Halált. Odament hozzá, és megszólította:
- Ma reggel szegény szolgámra nézve fenyegető gesztust tettél. Mit jelentsen ez?
- Az nem fenyegető gesztus volt, uram - mondta a Halál -, csak meglepődtem, hogy itt találom őt Bagdadban.
- Miért ne lett volna itt Bagdadban? Hiszen itt él.
- Igen, de tudja, én úgy értesültem, hogy Szamarrában kell neki csatlakoznia hozzám ma este.

A legtöbben annyira félnek a halfaltól, hogy az annak elkerülésére tett erőfeszítéseik miatt sosem élnek.


Volt egyszer egy szent ember, aki állandó eksztázisban élt, de társai bolondnak tartották. Egy nap, miután egy kis ennivalót koldult a faluban, leült az út szélére, és evett. Mikor egy kutya jött oda, és éhesen nézett rá, szent emberünk etetni kezdte a kutyát is; egy falatot evett maga, egy falatot adott a kutyának, mintha régi barátok lettek volna. Hamarosan tömeg verődött össze körülöttük, hogy nézzék ezt a nem mindennapi látványt.
A tömegben valaki így gúnyolta a szent embert hangos szóval:
- Mit is várhatnánk valakitől, aki annyira bolond, hogy egy kutyát sem tud megkülönböztetni egy emberi lénytől?
A szent erre így válaszolt:
- Miért nevetsz? Nem látod Visnut, amint Visnu mellett ül? Visnut etetik, és Visnu etet. Hát akkor miért nevetsz, Visnu?


Krisna fgy szólt Arjunhoz:
- Ugy beszélsz rólam, mint Isten egyik megtestesüléséről. De ma elárulok neked valami különlegeset. Kövess engem!
Arjun követte, de nem mentek messzire. Akkor Krisna egy fára mutatott és azt kérdezte:
- Mit látsz ott? Arjun azt válaszolta:
- Egy hatalmas szótőt, és rajta szótőfürtöket. De Krisna azt mondta:
- Azok nem fürtök. Menj közelebb, és nézd meg alaposabban!
Amikor Arjun közelebb ment, alig hitt a szemének, mert a szeme előtt Krisnák lógtak fürtökben Krisnáról.

A tanítványok azt kérték a mestertől, hogy beszéljen nekik a halálról:
- Milyen lesz majd a halál?
- Az olyan lesz, mintha egy fátylat tépnének szét, és mí csodálkozna mondjuk: "Hát te voltál az mindenütt?"

Élt egyszer Indiában egy király, akinek az egyik elefántja ámokfutásba kezdett. Faluról falura rohant, elpusztítván mindent, ami csak az útjába került, de senki sem merte megtámadni, mert a királyé volt.
Egyszer egy botcsinálta aszkéta kelt útra éppen falujából, noha a falusiak egy emberként könyörögtek neki, hogy maradjon, mert látták az elefántot az út mentén, amint megtámadta az utazókat.
Az ember azonban örült a lehetőségnek, hogy villogtathatja bölcsességét, mert éppen akkoriban tért vissza guruja egyik leckéjéről, ahol azt tanulta, hogy lássa meg mindenben Rámát. Ezért aztán így szólt a parasztokhoz:
- Ó, ti szegény tudatlanok! Látom, semmi jártaságtok sincs a lelki dolgokban. Sosem hallottátok még, hogy mindenkiben és mindenben Rámát kell látnunk, és akik így cselekszenek, azok Ráma védelmét fogják élvezni? Engedjetek! Én nem félek az elefánttól.
A falusiak tudták, hogy ennek az embernek körülbelül annyi jártassága van a lelki életben, mint a dühöngő elefántnak, de azt is tudták, hogy semmi haszna sincs vele vitatkozni, ezért aztán útjára engedték. Alig ért az útra, az elefánt máris odarohant, felemelte ormányával, és egy fához csapta. Az ember üvöltött a fájdalomtól. Szerencséjére a király katonái épp akkor értek oda, pillanatok alatt elfogták az elefántot, mielőtt még megölhette volna a kótyagos aszkétát.
Hónapokba telt, mire az ember ismét képes volt útra kelni. Egyenest a guruhoz ment, és azt mondta neki:
- A tanításod mit sem ért. Azt mondtad, hogy lássuk mindenben Rámát. Én pontosan azt tettem és látod mi történt!
A guru ezt mondta:
- Hogy te milyen bolond vagy! Miért nem láttad meg Rámát a falusiakban, akik figyelmeztettek az elefántra?

Élt egyszer egy cukorkakészítő, aki a különféle színű és méretű cukorkáit különféle állat- és madáralakokra formázta. Amikor a cukorkát eladta a gyermekeknek, azok vitatkozni kezdtek:
- Az én nyulam jobb mint a te tigrised ...
- Az én mókusom lehet, hogy kisebb mint a te elefántod, de akkor is jobb ízű ...
Az ember pedig csak nevetett, és arra gondolt, hogy a felnőttek, akik egy szemmel sem voltak okosabbak, mint a gyermekek, úgy vélik, hogy az egyik ember különb, mint a másik.

A megvilágosultak tudják, hogy a kultúránk és a neveltetésünk az, ami elválaszt bennünket, nem a természetünk.

A juhász a nyájat legeltette, amikor egy járókelő így szólt hozzá:
- Szép ez a nyáj. Kérdezhetnék valamit róla? - Természetesen - válaszolta a juhász.
- Mekkora távolságot tesznek meg ezek a birkák naponta? - kérdezte az ember.
- Melyikek? a fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- Nos, a fehérek úgy négy mérföldet mennek naponta.
- Es a feketék? - Azok is.
- Es mennyi füvet legelnek naponta?
- Melyikek? A fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- A fehérek durván négy fontnyit. - Es a feketék?
- Azok is.
- Es mennyi gyapjút adnak évente?
- Melyikek? A fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- Azok körülbelül hat fontot, úgy választás körül. - Es a feketék? - Azok is.
A járókelő kíváncsi lett:
- Megkérdezhetem, hogy miért van magának ez a furcsa szokása, hogy minden egyes alkalommal, amikor válaszol a kérdéseimre, szétválasztja a birkáit fehérekre és feketékre?
- Hát - mondta a juhász -, az már csak természetes. Tudja, a fehérek, azok az enyéim.
- Aha. Es a feketék?
- Azok is - válaszolta a juhász.

Az emberi értelem bután szétválasztja azt, amit a Szeretet egynek lát.

Plutarkhosz meséli a következőt:
Diogenész éppen egy rakás emberi csontot nézegetett figyelmesen, amikor Nagy Sándor rátalált. - Mit keresel? - kérdezte Nagy Sándor.
- Valamit, amit nem találok - válaszolta a filo-zófus.
- Es mi az?
- A különbséget az apád csontjai és rabszolgái csontjai között.
A következőket is éppoly nehéz megkülönböztetni: a katolikusok csontjait a protestánsokétól, a hinduk csontjait a muzulmánokétól, az arabokét az izraeliektől, és az oroszok csontjait az amerikaiakétól.

A megvilágosult még akkor sem látja a különbséget, ha a csontok húsba vannak öltöztetne.

Egy kis indiai faluban élt egyszer egy ájtatos takács. Egész nap Isten nevét mondogatta, és mindenki megbízott benne. Amikor már elegendő ruhát nőtt, eladta őket a piacon. Ha valaki egy ruhadarab ára felől érdeklődött, ekképp válaszolt neki:
- Ráma akarata szerint a fonal ára harmincöt cent, a munka tíz cent, a haszon pedig, Ráma akarata szerint, négy cent. A ruha ára tehát, Ráma akarata szerint, negyvenkilenc cent.
Az emberek annyira bíztak az emberben, hogy sosem alkudoztak vele, kifizették, amit az ember kért, és vitték a ruhát.
A takácsnak az volt a szokása, hogy éjjelenként a falu templomába ment, hogy ismételgesse és énekelve dicsőítse Isten nevét. Egyszer, késő éjjel, miközben ott énekelt, rablók serege rohant rá. Szükségük volt valakire, hogy vigye lopott holmijukat, ezért így szóltak:
- Gyere velünk!
A takács félénken velük tartott, fején a lopott holmival. A rendőrség azonban hamarosan űzőbe vette őket, és a rablók elfutottak. A takács is velük futott, de mivel már öreg volt, a rendőrök hamar utolérték, és mert nála voltak a lopott dolgok, őrizetbe vették, és börtönbe vetették.
Másnap reggel bíró elé állították, és rablással vádolták. Amikor a bíró megkérdezte tóle, hogy mit tud mentségül felhozni, az ember ezt mondta:
- Bíró úr, Ráma akarata szerint tegnap este befejeztem a vacsorámat, és Ráma akarata szerint átmentem a templomba, hogy ott dicsőítsem a nevét. Akkor hirtelen, Ráma akarata szerint, rablók törtek be, és Ráma akarata szerint azt mondták, hogy cipeljem rablott dolgaikat. Akkora terhet raktak a fejemre, hogy amikor, Ráma akarata szerint, a rendőrség üldözött bennünket, engem könnyedén elkaptak. Azután, Ráma akarata szerint, letartóztattak, és börtönbe vetettek. És ma reggel, itt állok ön előtt, Ráma akarata szerint.
A bíró azt mondta a rendőröknek:
- Engedjétek el ezt az embert. Nyilvánvalóan bolond.
Amikor hazatért, és megkérdezték tóle, hogy mi történt, az ájtatos takács ezt mondta:
- Ráma akarata szerint letartóztattak, és bíró elé állítottak. Es Ráma akarata szerint felmentet-tek.

Elt egyszer az orosz sztyeppén egy faluban egy rabbi. Húsz éven keresztül minden reggel a falu terén át a zsinagógába ment, és minden reggel figyelte őt egy rendőr, aki gyűlölte a zsidókat.
Végül egyik reggel a rendőr odament a rabbihoz, és megkérdezte tóle, hogy hová megy.
- Nem tudom - válaszolta a rabbi.
- Hogyhogy nem tudod? Az elmúlt húsz évben figyeltelek, hogy minden reggel a zsinagógába mégy a falu terén keresztül, és most azt mondod, hogy nem tudod? Na, majd megleckéztetlek én!
Azzal megragadta az öregember szakállát, és becibálta a börtönbe. Ahogy a rendőr a cella ajtajában megfordította a kulcsot, a rabbi huncut mosollyal a szemében ránézett, és így szólt:
- Látod már, hogy mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem tudom?


Utazó: Milyen időnk lesz ma?
Juhász: Olyan, amilyet én szeretek.
Utazó: Honnan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz?
Juhász: Miután rájöttem, uram, hogy nem lesz mindig olyan idő, amilyet szeretek, megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így aztán biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretek.

A boldogságunk nagy a boldogtalanságunk attól függ, ahogyan az eseményeket fogadjuk, és nem az események természetétől.

Egy öreg apáca, aki felpróbálta az új habitust, a temetése részleteit beszélte meg a szuperior anyával.
- Szeretném, ha a régi habitusban temetnének el - mondta.
- Természetesen - mondta a szupersor -, ha abban kényelmesebben érzi magát.

Amikor énünk megszűnt, meghaltunk - és mint egy tetemnek, már minden kényelmes.
Végül is, akinek a gondolatai a fulladáson járnak, az nem száraz ruhákról álmodik, amelyek fulladását kellemesebbé tennék.


Egy haszidi történet.
Egy éjjel Izsák rabbinak azt súgták álmában, hogy utazzon el Prágába, és ott a királyi palotába vezető híd alatt ássa ki az oda rejtett kincset. Nem vette komolyan az álmot, de amikor az már negyedszer vagy ötödször is visszatért, mégis csak elhatározta, hogy elmegy, és megkeresi a kincset.
Amikor odaért a hídhoz, bosszúsan látta, hogy azt a katonák éjjel-nappal erősen őrzik. Így csak messziről bámulta a hidat. Mivel ott volt minden reggel, az őrség kapitánya egyszer odament hozzá, hogy megkérdezze, miért jár oda. Izsák rabbi igen szégyellte a dolgot, hogy álmát el kell mondania valakinek, de mivel szimpatikus volt neki a jó természetű keresztény, ezért elmondott neki mindent.
A kapitány harsányan nevetett, és azt mondta:
- Uram Isten! Maga egy rabbi, és komolyan veszi az álmokat? Ha én is olyan buta volnék, hogy az álmaim szerint cselekedjek, akkor ma valahol Lengyelországban kóborolnék. Hadd mondjam el, mit álmodtam az éjjel, mert ez is rendszeresen visszatér. Álmomban egy hang azt súgja, hogy menjek el Krakkóba, és ott egy bizonyos Ezekiel fiának, Izsáknak a konyhája sarkában ássam ki a kincset. Hát az lenne a legbolondabb dolog a világon, ha én most Krakkóban egy Izsák meg egy Ezekiel nevű embert keresnék, amikor az ottani férfi lakosság egyik felét valószínűleg Izsáknak, a másikat meg Ezekielnek hívják.
A rabbi meghökkent. Megköszönte a kapitány tanácsát és hazasietett. Otthon elkezdett ásni a konyhasarokban, és annyi kincset talált, hogy abból haláláig kényelmesen megélt.

A lelki keresés távolság nélküli utazás. Elindulsz a pillanatnyi helyedtől oda, ahol mindig is voltál. A tudatlanságtól a felébredésig, mert csak annyi történik, hogy életedben először megpillantod, amit egész életedben láttál.
Ki hallott már arról az ösvényről, ami önmagadhoz vezet, vagy arról a módszerről, amely azzá tesz, ami mindig is voltál? A lelkiség, végső soron, nem más, mint hogy azzá. válsz, ami valójában vagy.

Egy fiatalembert megszállt az Igazság keresésének a gondolata, ezért elhagyta családját és barátait, elindult az Igazság keresésére. Keresztülutazott sok országon, átszelt sok óceánt, rengeteg hegyet megmászott, és mindent összevetve sok nehézség és szenvedés érte.
Egy nap ráébredt, hogy már hetvenöt éves, és még mindig nem találta meg a keresett Igazságot. Szomorúan elhatározta hát, hogy felhagy a kereséssel, és hazamegy.
Hónapokba telt, mire szülővárosába ért, hiszen már idős volt. Amikor hazaért, kinyitotta a ház kapuját - és ott találta az Igazságot, aki türelmesen várt rá annyi éven keresztül.

Kérdés: Segített-e neki az utazás, hogy megtalálja az Igazságot?
Válasz: Nem, de előkészítette, hogy felismerje azt.


Egy nyugati turistanő megcsodálta a bennszülött nyakláncát.
- Mibó1 készült? - kérdezte.
- Aligátorfogból, asszonyom - válaszolta a bennszülött.
- Értem. Gondolom maguknál ez ugyanannyit ér, mint nálunk a gyöngy.
- Nem egészen. Egy kagylót bárki ki tud nyitni.

A megvilágosult tudja, hogy a gyémánt mindaddig csak egy kő, amíg az ember fel nem ruházza értékkzel.


És hogy a dolgok olyan nagyok vagy kicsik, amilyennek az emberi agy elgondolja őket.

Egy fiatal amerikai hivatalnoki állást kapott a Fehér Házban, és részt vett azon a fogadáson, amit az elnök a Fehér Ház dolgozóinak adott. Azt gondolta, hogy édesanyja biztosan lelkesedne, ha felhívnák a Fehér Házból, ezért aztán gyorsan fel is hívta a Fehér Ház telefonközpontjából.
- Mami - kezdte büszkén -, nagy ez a nap számohra. Tudod, hogy honnan hívlak? A Fehér Ház-ból!
A válasz, amely a vonal túlsó végéről érkezett, nem volt éppen annyira izgatott, mint amire számított A beszélgetés vége felé édesanyja azt mondta:
-Fiam, nagy nap ez számomra is. -Igazán? Mi történt?
-Végre sikerült kitakarítanom a padlásszobát.

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, nem látják, hogy minden szomorúságuknak ők az igazi okai

Ebédidő volt az üzemben, és az egyik munkás szomorían nyitotta ki élelmiszeres dobozát.
- Ó, ne! - mondta hangosan. - Már megint sajtos szendvics!
És ez így ment a második, a harmadik és a negyedik napon is. Az egyik munkatársa, aki hallotta, hogy mit mond a férfi, végül így szólt hozzá:
-Ha ennyire utálod a sajtos szendvicset, miért nem mondod a feleségednek, hogy csináljon valami mást?
- Mert nőtlen vagyok. Én magam csinálom a szendvicseket.

John és Mary késő éjjel ballagtak az úton.
- Borzasztóan félek, John - mondta Mary. - Ugyan mitől?
- Hogy esetleg megcsókolsz.
- Es hogyan csókolnálak meg, amikor mindkét kezemben szakajtó van, a hónom alatt meg egy-egy tyúk?
- Attól félek, hogy a tyúkokra ráborítod a szakajtókat, és aztán megcsókolsz.

Gyakrabban, mint gondolnánk, azt teszik velünk az emberek, amit kérünk tőlük.

Észak-Indiában két katona hazafelé tartott egy riksában, amikor megláttak előttük egy másik riksát, amelyben két tengerész ült. Perceken belül vetélkedés alakult ki az egységek között, amelyben a katonák riksája szerezte meg igen gyorsan az elsőbbséget.
A katonák már éppen elengedték magukat, hogy élvezzék győzelmüket, amikor legnagyobb ámulatukra ellenfelük elhúzott mellettük. Még inkább elcsodálkoztak, amikor meglátták, hogy a riksás is az üléshól bíztatja erősen az egyik tengerészt, aki átvette tőle a futást.

A megvilágosult inkább megelégedett, mintsem diadalmas.

Két vadnyugati pisztolyhős párbajozni szándékozott a szalonban. Az egyik egy jelentéktelennek tűnő kis ember vólt, de mesterlövész, a másik pedig egy megtermett, izmos fickó. Utóbbi tiltakozott:
- Álljunk meg egy percre! Ez igy nem igazságos, hisz ő nagyobb célra lőhet.
Erre a kis ember a szalon tulajdonosához fordult, és azt mondta neki:
- Krétával rajzoljatok rá egy akkora alakot, mint én. Az a golyó, amelyik a vonalon kívül találja el, nem számít.

A megvilágosult az életet többre becsüli, mint a győzelmet.

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, a lelküket is eladnák, csak hogy igazukat bizonyítsák.
- Mielőtt elmegyek otthonról, fogadok a feleségemmel tíz dollárba, hogy éjfélre otthon leszek.
- Es aztán?
- Aztán hagyom, hogy ő nyerjen.

A megvilágosodás csalhatatlan jele: már nem törődünk azzal, hogy mások mint gondolnak vagy mondanak.

A bútorüzlet a következő üzenetet küldte egyik vevőjének:
Tisztelt Mr. Jones!
Mit gondolnának a szomszédai, ha egy nagy teherautó állna meg a háza előtt, és elvinnénk ve-le a bútorokat, amit még nem fizetett ki?
A következő választ kapták:
Tisztelt Uram!
Megkérdeztem a szomszédaimat, hogy mit gondolnának. Mindegyik azt mondta, hogy az egy aljas, becstelen vállalat piszkos trükkje lenne.


Egy férfi meg volt győződve arról, hogy ő mindenből csak a legjobbal elégedhet meg. Ez a meggyőződése segítette hozzá, hogy nagyon gazdag és sikeres legyen, így aztán valóban megengedhette magának, hogy mindenből a legjobbat vegye magának.
Történt egyszer, hogy mandulagyulladást kapott, amelyet az ország bármelyik szakképzett sebésze megműthetett volna. De a férfin már annyira eluralkodott saját fontosságának tudata, és abbéli meggyőződése, hogy őt a világ orvosai közül csak a legjobb operálhatja meg, hogy ettől ösztökélve városról városra, országról országra járva kereste a legjobb sebészt.
Ha valahol egy különösen jó sebészt ajánlottak neki, attól kezdett tartani, hogy valahol talán van még valaki, aki még jobb.
Közben annyira leromlott az állapota, torka annyira megdagadt, hogy azonnal meg kellett műteni, mert életveszélyes állapotba került. De az ember akkorra már félig kómában, egy istenháta mögötti kis faluban feküdt, ahol az egyedüli személy, aki késsel nyúlt élőlényekhez, a falusi mészáros volt.
A mészáros azonban nagyon jó mester hírében állott, és segítőkészen munkához látott, de amikor az ember manduláihoz ért, nem tudta egészen pontosan, hogy mit is kellene tennie. Es miközben másokkal tárgyalt, akik ugyanannyit értettek a dologhoz, mint ő maga, a szegény beteg, akinek mindenbő1 csak a legjobb volt a jó, elvérzett.

Egy oroszlán fogságba esett, és egy koncentrációs-táborba vetették. Ott aztán, meglepetésére, olyan oroszlánokat is talált, amelyek már évek óta ott éltek, egyesek egész életükben, hiszen már ott születtek. Hamarosan megismerkedett az oroszlánok társadalmi életével, mert az oroszlánok csoportokba verődtek. Az egyik csoport a társadalmi életet élők csoportja volt, mások a szórakoztató iparhoz tartoztak, megint mások a kulturális csoportot alkották, mert az volt a céljuk, hogy pontosan megőrizzék azoknak az időknek a szokásait, hagyományait és történelmét, amikor az oroszlánok még szabadok voltak. Voltak vallásos csoportok is. Ezek leginkább azért jöttek össze, hogy lelkesítő dalokat énekeljenek egy jövőbeli dzsungelról, ahol már nem lesznek rácsok. Más csoportok az irodalmi és művészi érdeklődésűeket gyűjtötték össze. Voltak forradalmi csoportok is, ahol azért jöttek össze az oroszlánok, hogy összeesküvést szőjenek más forradalmi csoportok vagy éppen fogvatartóik ellen. Al-kalmanként ki-kitört egy-egy forradalom, és olyankor kiirtották az egyik vagy a másik forradalmi csoportot, vagy megölték az összes őrt, hogy aztán azokat új őrök váltsák fel.
Ahogy az újonnan érkezett nézelődött, meglátott egy mélyen a gondolataiba merülő magános oroszlánt, amelyik nem tartozott egyik csoporthoz sem. Volt benne valami furcsaság, ami mindenkiből tiszteletet, és egyidejűleg ellenkezést is kiváltott, mert a jelenléte félelmet keltett, és a magukba vetett bizalom megrendülését okozta. Ez az oroszlán azt mondta az újnak:
- Ne csatlakozz egyetlen csoporthoz sem! Ezek a szerencsétlen bolondok minden mással törődnek, csak a legfontosabbal nem.
239
- Es mi a legfontosabb? - kérdezte az új oroszlán. - A kerítés természetének tanulmányozása.

Semmi, de semmi más nem számít!

Az emberi lét tökéletesen megtestesül abban a szerencsétlen részegben, aki éjjel kint áll az utcán, veri a kerítést, és közben azt kiabálja:
- Engedjenek ki!

Csak az illúzióid gátolnak meg abban, hogy meglásd, szabad vagy, és mindig is az voltál.


A szabadság elérésének egyik alapvető része az a szerencsétlenség, amely tudatosságot szül.

A sivatagban eltévedt utazó kétségbeesetten vizet keresett. Egyik dombtetőről a másikra mászott, abban a reményben, hogy valahol megpillant egy kis patakot. Nézelődött minden irányba, de eredménytelenül.
Ahogy vánszorgott, a lába megakadt egy elszáradt bokorban, és elvágódott a földön. Ott is maradt fekve, mert már jártányi ereje sem maradt, már nem volt kedve tovább küzdeni, feladta a reményt, hogy valaha is kijut ebből a megpróbáltatásból.
Ahogy ott reménytelenül és leverten feküdt, hirtelen ráeszmélt, hogy milyen csend van a sivatagban. Mindenütt fenséges csend uralkodott, amit még a legkisebb zaj sem zavart meg. Hirtelen felemelte a fejét. Valamit hallott, egy hangot, amely olyan halk volt, hogy annak forrásához csak a legélesebb fül, és csak a legmélyebb csend vezethet el: a folyó víz hangja.
A zaj által keltett reménytől nekilelkesedve feltápászkodott, és addig ment, amíg el nem ért egy kis patak friss, hideg vizéhez.

Nincsen másik világ, csak ez az egy. Ezt viszont kétféleképp lehet szemlélni.

Élt egyszer az ősi Indiában egy bölcs király, akit Janakának hívtak. Egyszer ebéd után Janaka lepihent virágos ágyába, miközben szolgái legyezgették, katonái pedig őrt álltak az ajtaja előtt. Miután elaludt, azt álmodta, hogy a szomszédos király legyőzte őt egy csatában, foglyul ejtette, és kínozta. Ahogy a kínzás elkezdődött, Janaka hirtelen felébredt, ott találta magát virágos ágyán, legyező szolgái körében, katonái pedig ajtaja előtt őrködtek.
Így aztán ismét elaludt, és ugyanazt álmodta. Es ismét csak felébredt, biztonságban és épségben saját kényelmes palotájában.
Janakát ekkor már több gondolat is foglalkoztatta. Miközben aludt, álmai világa tűnt valódinak. Mikor pedig felébredt, az érzékek világa tűnt számára valódinak. Azt akarta tudni, hogy a kettő közül melyik is a valódi.
De akikkel erről beszélt, azok közül egyetlen filozófus, tudós, vagy látnok sem tudott neki válaszolni. Éveken át hiába kereste a választ, mígnem egyszer Astavakra kopogtatott a palota ajtaján. Astavakra annyit jelent, mint "teljesen eltorzult vagy nyomorék", és azért hívták így azt az embert, mert valóban az volt születése óta.
A király először nem akarta komolyan venni Astavakrát.
- Hogyan lehetne egy ilyen torz alak, mint te, olyan bölcsesség hordozója, amelynek az én látnokaim és tudósaim sincsenek a birtokában? - kérdezte a király.
- Gyermekkoromtól fogva zárva volt előttem minden lehetőség, ezért aztán mohón kerestem a bölcsesség ösvényét - válaszolta Astavakra.
- Beszélj hát! - mondta a király. Astavakra pedig ezt mondta:
- Ó, király, az ébrenléti állapot sem, és az álom sem valódi. Amikor ébren vagy, az álmok világa nem létezik, és amikor álmodol, az érzékek világa megszűnik. Ezért egyik sem valódi.
- Ha az ébrenléti állapot és az álmok világa is valótlan, akkor milyen a valódi? - kérdezte a ki-rály.
- Van még egy állapot ezeken túl. Keresd azt! Csak az a valódi.

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, azt gondolják, hogy ébren vannak, ezért butaságukban egyeseket jóknak, másokat rosszaknak, némely eseményeket örömtelinek, másokat szomorúaknak tartanak.
A megvilágosult már nincs kiszolgáltatva sem az életnek, sem a halálnak, sem a növekedésnek, sem pusztulásnak, sem a sikernek, sem a bukásnak, sem szegénységnek, sem gazdagságnak, sem a dicsőségnek, sem a szégyennek. Az ilyenek nem őrzik meg az éhség, a szomjúság, a hőség nagy a hideg csapásait, mert mindezt úgy érzékelik, mint futóvendégeket az életfolyóban. Rájöttek, hogy amit látnak, abból semmit sem kell megváltoztatni, csak azt, ahogyan nézik a dolgokat.
Így aztán olyanok lettek, mint a víz, lágy és rugalmas, ugyanakkor ellenállhatatlan erejű, amely nem hadakozik, melynek minden lény hasznát látja. Mindent átalakítanak én nélküli cselekedeteikkel; lelki függetlenségük által az egész világ gyarapodik; és mivel nem vágyódnak semmi után sem, így mások is romlatlanok maradnak.
A vizet kiveszik a folyóból, hogy megöntözhessék vele a földet. A víz számára teljesen mindegy, hogy a folyóban van-e, vagy a földön. A megvilágosultak is így cselekszenek, így élnek kiegyensúlyozottan és erőteljesen, a sorsukkal harmóniában.
Ezek azok, akik a társadalom esküdt ellenségeivé válnak, mert az gyűlöli a rugalmasságot, hisz a társadalom a kiképzéstől, rendtől, gyakorlattól, ortodoxiától és az alkalmazkodástól növekszik.

Mamiya jól ismert Zen-mesterré vált, de a zent sok megpróbáltatáson keresztül kellett neki elsajátítania. Még tanítvány volt, amikor mestere azt kérte tóle, hogy magyarázza el az egykezes taps hangját.
Mamiya mindent elkövetett, hogy megtalálja a helyes választ, kevesebbet evett, és még alvásra szánt idejét is lerövidítette. Mestere azonban mindig elégedetlen maradt. Olyannyira, hogy egy nap így szólt Mamiyához:
- Nem dolgozol elég keményen. Túlságosan szereted a kényelmet, túlságosan ragaszkodsz az élet jó dolgaihoz, még ahhoz is, hogy megtaláld a választ, amilyen gyorsan csak lehet. Johb lenne, ha meghalnál.
A következő alkalommal, amikor Mamiya a mester elé járult, valami drámai történt. Amikor a mester azt kérte tőle, hogy magyarázza el az egykezes taps hangját, Mamiya összeesett, és mozdulatlan maradt, mintha meghalt volna. Akkor a mester ezt mondta:
- Jól van, hát meghaltál. De még mindig nem tudom, hogy milyen az egykezes taps hangja. Mamiya pedig szemét kinyitva így válaszolt:
- Arra még nem jöttem rá.
Ekkor a mestere dühödten rákiáltott:
- Te bolond! A halottak nem beszélnek. Tűnj a szemem elól!

Te, ha. még nem nyerted is el a megvilágosodást, legalább légy következetes!

Anand volt Buddha legragaszkodóbb tanítványa. Evekkel Buddha halála után eltervezték, hogy létrehozzák a Megvilágosultak Nagy Tanácsát, és az egyik tanítvány elment Anandhoz, hogy errő1 értesítse.
Anand akkor még nem nyerte el a megvilágosodást, pedig évek óta megfeszítetten dolgozott rajta. Így aztán nem is vehetett részt a tanács ülésén.
Még a gyűlés előtti este sem volt megvilágosult, ezért elhatározta, hogy egész éjjel keményen gyakorol, és addig abba sem hagyja, amíg el nem éri célját. De csak annyit ért el, hogy jól kifárassza magát. Minden erőfeszítése ellenére sem haladt egy hajszálnyit sem előre.
Hajnal felé aztán elhatározta, hogy feladja, és lepihen kissé. Ebben az állapotában, amikor minden kapzsiság eltűnt belőle, és még a megvilágosodás után sem vágyódott, párnára iratjtotta a fejét. Abban a pillanatban elnyerte a megvilágosodást.

A folyó ezt mondta a keresőnek:
- Miért kell a megvilágosodás miatt izgulni? Bármerre is kanyarodom, mégis mindig hazafelé tartok.

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet